Előgyakorlatok
1. Mikor Krisztus mint bíró ítélni jön, a szerint fog minket megítélni, amint őt embertársaink személyében fogadtuk: „Aki titeket befogad, engem fogad be; aki titeket megvet, engem vet meg; amit egynek ezek közül cselekedtetek, nekem cselekedtétek.” (Mt 10,40; Lk 10,16; Mt 25,40) Krisztus mint ember a mi testvérünk, mint Isten a mi Urunk: azért felebarátunkban mint testvérünket, elöljárónkban mint urunkat kell őt fogadnunk.
2. Elképzelem, mintha Krisztus hozzám intézné a szavakai: Amit ezeknek teszel, nekem teszed; aki föllebbvalóira hallgat, énrám hallgat; aki apostolaimat felveszi, engem vesz fel.
3. Kérem Jézust, hogy kegyelme segítségével minden testvéremben, elöljárómban őt lássam, őt fogadjam.
I. Krisztus eljövetele felebarátunk személyében
Ez a tudat a felebaráti szeretet alapja. Hogyan fogadnók Krisztust, ha saját személyében közelednék hozzánk? Mily vágy töltené be lelkünket eijövetele után, mily szeretet és öröm élne szívünkben, mily alázattal és tisztelettel vennők fel? Minden áldozatot meghoznánk érte. Így kell fogadnunk testvéreinket is, minden embert, bárkit és bármikor: mindenkit tisztelettel kell megelőznünk, neki mindenben elsőbbséget juttatnunk, Istent kell mindenkiben dícsérnünk, az ő képmását kell felismernünk minden embertársunkban. Szent vágynak kell élni lelkünkben, hogy mással, ahol csak lehet, jót tegyünk, senkit meg ne sértsünk, másokon áldozatok árán is örömmel segítsünk, mindenkiről jó véleménnyel legyünk, senkiről rosszat ne mondjunk. Ábrahám a három vándorban Istent vendégelte meg, az emmauszi tanítványok az idegenben Krisztust fogadták hajlékukba, istenes Szent Jánost beteg alakjában maga az Udvözítő kereste fel, Betlehem lakói Szűz Máriában és Szent Józsefben valóban Jézust utasították vissza. Azért bárki közeledik is hozzánk, mondjuk: Jézus jön hozzám!
Kikben kell különösen felismernünk Krisztus képét? 1. A szentéletű és Istennek szentelt személyekben. Ezeket személyes életszentségük vagy hivataluk szentsége teszi különös tiszteletünk, szeretetünk tárgyává, mert bennük Krisztus képe tökéletesebben tükröződik vissza. 2. Azokban, akik ránk nézve Krisztus és Isten kezében eszközök jótéteményeinek, kegyelmeinek kiosztásában: szüleink, jótevőink, elöljáróink, tanítóink, lelkivezetőink, papjaink. Ide tartoznak ellenségeink is és azok, akik által akaratlanul is kereszt és szenvedés háramlik ránk, mert a kereszt is Isten kiváló ajándéka. Az ellenségben és azokban, kikkel nem rokonszenvezünk, már azért is jobban kell törekednünk felismerni Krisztus képét, mert nehezebb és megerőltetésbe kerül. Alacoque Szent Margit épp ezeket tartotta legnagyobb jótevőinek. 3. A szegényekben és szenvedőkben, mert ezek a szenvedő Jézus ábrázatát viselik magukon, alázatosságának képét, és azért különös kedveltjei. Az öregek is hozzájuk sorakoztathatók, mert Isten képe bennük is különös módon nyilvánul meg.
II. Krisztus eljövetele elöljáróink személyében.
Ez a keresztény engedelmesség alapja. Ha elöljáró közeledik hozzánk vagy parancsol valamit, szüntelen Isten képének kell szemünk előtt állnia. Őérte engedelmeskedünk az embernek. Az elöljáró szavát úgy kell fogadnunk, mintha magától Krisztustól eredne. Személyében Krisztus helyettesét kell látnunk, parancsát Krisztus parancsának kell tekintenünk. Valamint Krisztus fogadásánál, akaratának teIjesítésében hő vágy töltené be lelkünket, úgy az engedelmességre készséges akaratnak is az értelmet és az egész embert hatalmába kell ejtenie, hogy a végrahajtás annál tökéletesebb legyen. Az engedelmeskedni vágyó akarat nem várja be az elöljáró szigorú parancsát, hanem akaratának első megnyilatkozására, puszta óhajára készségesen meghajlik. Valamint Krisztust saját személyében szeretettel fogadjuk, úgy zárjuk az elöljárót is szeretetünkbe és azon legyünk, hogy ne a félelem, hanem a szeretet szelleme vezéreljen engedelmességünkben. „Mert nincs ott kemény kényszer, ahol szeretjük azt, amit parancsolnak.” (Szent Ignác) Örömmel fogadjuk Krisztust, azért örömest is kell engedelmeskednünk, nagy gyorsasággal, lelki örömmel és kitartással. Alázatos tisztelettel vesszük körül Krisztust, ha jön hozzánk, ha parancsol. Benső tisztelettel, alázatos hódolattal kell viseltetnünk az elöljáró személye és parancsa iránt is. Nem riadunk vissza az áldozattól sem, ha azt Krisztusért meg kell hozni. Azért engedelmességünknek tökéletesnek, készségesnek, erősnek kell lennie akkor is, ha nehezet és érzékiségünkkel ellenkező dolgot parancsolnak.
Mindez érvényes, bárki legyen is elöljárónk. Mert az engedelmesség alapja nem az elöljáró jósága, okossága, szentsége, hanem egyedül az, hogy Isten képét viseli magán és az ő nevében parancsol. Érvényes ez a világi és egyházi, az alantas és legfelsőbb elöljárókkal szemben, minden igazságos és a törvényes elöljárótól eredő rendelettel, szabállyal, állami vagy egyházi törvénnyel szemben. Leginkább pedig akkor érvényesül, ha Krisztus földi helytartója hit és erkölcs dolgában döntést hoz, mely az egész Egyházat kötelezi; itt már nem puszta engedelmességről, hanem hitbeli alávetésről van szó.
Imádság
Kérjük Krisztust, hogy a szeretet és engedelmesség szelleme által köztük lakozzék; mert ahol ketten vagy hárman összejönnek az ő nevében, ott ő is közöttük van. (Mt 18,20) Hívjuk őt meg az emmauszi tanítványokkal: „Maradj velünk, mert esteledik, és már lemenőben a nap.” (Lk 24,29)