a) Létünknek dagadó s fakadó örvénye az Isten, az ő teremtő akarata. Belőle vagyok; ő gondolt, ő akart; ezt teremtésnek hívjuk. Közölte magát, létét, erejét gyönyörű teremtésben, melynek kulminációja a szellemi világ; a lelkiség légkörében azután ismét új világot, az isteni természetben való részesedést alkotta meg; ez a kegyelem az Isten-fiúság, az Isten-közellét érzésének világa, Istennek, mint Atyánknak, velünk, gyermekeivel való érintkezése. Ez atmoszférában belénk foly, mintáz, kitapogat, alakít. Alakít szép lelkeket. S mégis mennyi a hajótörés e fényes, kegyelmi világban! Hány Saul van, hány királyi lélek, kik azután elszomorodnak s a bűn melanchóliájában végleg elsötétednek! Hány Salamon van, bölcs, kerubos lelkek, kik elhervadnak s ronggyá tépődnek! Imádkozzunk s legyünk hívek mindenben. Ne bízzuk el magunkat, hanem dolgozzunk komolyan.
b) A kegyelmi világ új fokozata, az Isten-velünk legszebb kiadása Jézus. Isten közli magát új teremtésben: Jézusban. Fiát adja, hogy a természetfölöttit vérünkbe, lelkünkbe, otthonunkba belevezesse, s ezzel mindent nekem adjon. Minden már az enyém: „akár Pál, akár Apollo, akár az élet, akár a halál, akár a jelenvalók, akár a következendők” (1 Kor. 3,22). Krisztus véres szeretetének bélyege, Krisztus csókja rajtam. Ezzel bele vagyok oltva Istenbe, s a Szentlélek lakik bennem. Barátjaivá tett minket, s még ezután is elveszhetünk. Apostolaivá tett s Judásokká fajulhatunk. Testőreivé avatta vértanúit, s íme magában a vértanúságban tagadták meg őt többen. Szűzeket nevelt magának, s házasságtörő, ledér lelkek lettek. – De minde bukásnak szomorú titka a hűtlenség. Hű leszek kicsinyben; nem engedek a rossznak.
c) Végül közli dicsőségét. Fölveszi a lelkeket magához s kigyullasztja bennük életét s örömét. „Merces magna nimis”, kimondhatatlan nagy jutalmuk lesz. S ez istenüléssel s a lelkeknek a végtelentől való megittasulásával szemben ott ijeszt az örök éj s benne a sötét szellemek! Eltaszította megbecstelenített jegyeseit, összetörte megfertőzött templomait. Ő tette, tehát jól, szentül tett; senkit sem vetett el, aki nem akarta. – Óvom hitemet s őrzöm kegyelmi állapotomat; nem okoskodom azon, hogy ki kárhozik el, ki nem, hanem az Isten-szeretet zálogával biztosítom üdvömet.