a) „Egy ember nagy vacsorát szerze és sokat meghíva. És elküldé szolgáját a vacsora idején, megmondani a hivatalosoknak, hogy jöjjenek, mert már minden el van készítve” (Luk. 14,16). Istennek személyes viszonya van az emberhez s viszont az embernek Istenhez. Mi nemcsak szervek, izmok s erők összetételei, hanem egyéniségek is vagyunk, s Isten nemcsak a lét s az erők forrása, hanem a mi személyes Urunk s Atyánk is. Amennyiben erők vagyunk, annyiban azokat kifejlesztjük, dolgozunk, küzdünk, s a fejlődés nagy törvényei alatt állva végezzük föladatainkat; amennyiben pedig egyéniségek s lelkek vagyunk, annyiban hiszünk, remélünk benne s szeretjük őt. Viszont az Úr is nagyrabecsül, megtisztel, „vacsorát szerez”, azaz jóbarátoknak néz, kiknek örömöt is, vigaszt is szerez; gyermekei is vagyunk, s bizalmasan érintkezik velünk; asztalához ültet s kenyerével táplál. Örülök ez édes s engem megtisztelő viszonyomnak vele; szívesen érintkezem s közlekedem vele, mint aki a „nagy vacsorában” résztveszek. Kötelességemnek ismerem, hogy szívvel-lélekkel övé legyek.
b) „És kezdék együtt mindnyájan magokat mentegetni. Az első mondá neki: Majort vettem és szükség kimennem s megnéznem azt; kérlek, ments ki engem. És a másik mondá: Öt iga ökröt vettem, és megyek megpróbálni azokat; kérlek, ments ki engem. Ismét más mondá: Feleséget vettem és azért nem jöhetek.”
Be kár, hogy azért nem mentek el az Úr örömébe; pedig elmehettek volna. Az Úr ugyanis ezt is, meg azt az általuk fölhozott sok mindenféle dolgot is akarja, mindkettőt akarja; hát ne állítsuk azokat szembe s ellentétbe egymással. – Kell kapálnunk, kell a természetet idomítanunk, hogy emberhez méltó életünk legyen, de azért az Úr is az én erőm, világosságom s kincsem. Istenhez való viszonyom nem szünteti meg fizikai állapotomat, hisz ez az ő akarata. – Továbbá, ember vagyok, férj s feleség vagyok, családban élek; de azért közel érzem magam Istenhez, s szeretetét élvezem. Isten az én Uram, s nekem a világ urává kell lennem; ő akarja. Ezt jelenti az a mondás; ora et labora; imádkozzál és dolgozzál, s mikor dolgozol, úgy dolgozzál, mint aki Isten akaratát teszi; akkor a munka nem szakít el, hanem ellenkezőleg, erőteljesebb s igazabb fölfogásra segít Istenről s emberről s a nagy világrendről.
c) „És visszatérvén a szolga, megjelenté ezeket urának. Akkor megharagudván a családatya, mondá szolgájának: Menj ki hamar az utcákra és a város tereire, és a szegényeket, bénákat, vakokat és sántákat hozd be ide.” Kár, hogy az ember oly nehezen tudja harmóniába foglalni az eget s a földet, a munkát s a vallásos életet. Az erősek, a bátrak hátat fordítanak Istennek, s <a> vallásos életet a sánták, bénák s vakok élik. Úgy-e ez a világ s az egyház képe? Ott gyakran a legtehetségesebbek, itt meg ugyancsak sok az együgyűségből. Azonban ez voltakép a barbárság állapota, az erőszak világának képe, ahol még nem tudták egységbe foglalni az emberben jelentkező két világot, s nem tudták megteremteni azt a harmóniát, hogy munkában, gépek közt, komoly erőfeszítések közt is érvényesüljön a szellem, s vezessenek a lélek magasabb igényei. Tehát mindenemet Isten szent szolgálatába hajtom, akármilyen tehetséges s erős vagyok is, s azért, mert Istent szeretem, nem leszek kevésbbé erős, kevésbbé bátor s vállalkozó, sőt még inkább leszek az.
