„Mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, lelkének pedig kárát vallja?” (Máté 16,26).
a) Az ember értéke nem a tudás, nem a művészet, nem a kultúra, nem a politikai hatalom. – Az ember öntudattal lépett a világba, önerejét érezte a természettel szemben. „Én – mondotta magában – vagyok, tudok, birok, akarok, teszek”, s rátette kezét a világra s érvényesült a tudásban, – szép világot teremtett Graeciában, hatalmasat a despota államokban s Rómában, nagy lett; de ez a nagyság nem elég, ha művei nem szabadítják föl, hanem ellenkezőleg elnyomorítják; ha a tudásból kín s az emberből Prometheus válik, – ha a szép föld börtöne lesz, mely korlátozza s bezárja őt, – ha a hatalom kisajátítja az individuumot s rabjává teszi; szóval, ha az ember kevesebb lesz, mint műve, s ha ez a mű teher neki s sötét fal; az ember függvény lesz; dolgozik a kultúra mérhetetlen művén, míg kőszene s vasérce ki nem fogy; dolgozik, de a fölértett s a kimintázott s a megkovácsolt világból értékét nem veheti; hiszen ő ad annak értéket, az ő esze, szíve, karja, keze. Ime, tehát nem a földolgozott világ (tudás, művészet, kultúra) ad nekem értéket, hanem annak az értéke belőlem s általam van: mennyivel inkább lesz az én értékem magamban!
b) Az evangélium rámutat a lélekre, mint végtelen értékre: Mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri… mintha mondaná: mit ér az egész világ veletek szemben? Semmit. Óriási öntudatot nevel bennünk, melytől eltöpörödik a világ; keressétek az Isten-országát; „et haec omnia”, s a többi mind, az a bizonyos „s a többi”, melyet megnevezni sem érdemes, hozzáadatik nektek. Az lesz a ti „ráadástok”. Óriási igényeket léptet föl bennünk: legyetek tökéletesek… Ne féljetek, mert az Isten fölvilágosít s megsegít: sicut lucerna fulgoris illuminabit te… Nagy, kiegyenlíthetlen ellentéteket érvényesít: „Senki sem szolgálhat két úrnak”; mintha mondaná: vagy-vagy, de az egész lelket add oda, az egészet; morzsányit sem engedek belőle. – Kívánja, hogy erős, lendületes életet éljünk s össze ne zsugorodjunk; menjünk végig a világon isteni önérzettel: „considerate volucres coeli: nézzétek az égi madarakat..” szabadságot kívánok nektek. Liebe dich und dein Leben!
c) Ó édes, erős, boldogító érzés; érzése, öntudata a végtelen értéknek. Ez tőled van bennem, Jézusom. Te emelted föl fejemet, te koszorúztad meg. Te sürgettél s kérdezted: felelj, ki vagy te? s én dadogtam: ember vagyok. Te azt mondtad: nem eleget mondtál, mondj többet. S én azt mondtam: testvéred vagyok. S azzal sem érted be: többet kellett mondanom, s mertem mondani: én isteni vagyok! Igen, igen, ezt nem tudták sem Rómában, sem Graeciában, sem Babilonban, ezt nem tudták sokan Európában! Keresnek, találgatnak; Prometheusokká, Oedipusokká, Caesarokká, Borgiákká lenni áhítoznak! De mit ér a fény a kínban, s mit nyujt a szép Antigoné a vaknak, s mily boldogság az, ha élvezni akarnók mások terméketlen könnyeit? Én ezt utálom, én krisztusi vagyok. Tudást is, művészetet is, kultúrát is szeretek, de Jézus szemeivel nézem ezt, s szívével emelkedem rajtuk is mint lépcsőkön a teljesebb, istenibb léthez!