a) „Heródes megfogatta vala Jánost és megkötöztette és tömlöcbe vettette Heródiásért, az ő testvérének feleségeért, mert János azt mondotta neki: nem szabad neked őt birnod” (Máté 14,3). „Nem szabad”; mily áldás az, ha biztosan tudom, hogy mi szabad, mi nem; ha tudom a fölséges, isteni akaratot. Ez a tudás „arcod fényessége”. – Látom a modern világ amorális zűrzavarát; a szofisztika mindent kiforgat. Ha az emberek szabadon nyilatkoznának, hogy mi jó és rossz oldalai vannak a szeretetnek, tisztességnek, a gyilkosságnak, lopásnak és házasságtörésnek, a vélemények dantei „selva oscura”-jába jutnánk. – Mily erős vagyok ezzel szemben én, mert tudom, hogy ezt szabad, azt nem szabad. Nem iga ez nekem, hanem korlátfa az örvényes úton; – virágos partja a dagadó folyónak. – Nemcsak száraz imperativus, nem a káplárbot szellemi reflexe; hanem a tökéletesség, az eszményiség sugárzata, mely emel s melegít s könnyűvé teszi az engedelmességet. Édes iga, könnyű teher.
b) „Heródes születése napján pedig Heródiás leánya táncolt közöttük, s tetszék Heródesnek. Azért esküvéssel igéri, hogy megadja neki, bármit kérjen tőle.” A leány táncol s tetszik, s a szép test bája behálózza az érzéki embert; ittas lesz tőle s hódol neki, ráteszi a lelkét s önfeledve mondja: mindent odaadok érted… S a vége az, hogy látja, hová sodorja kegyetlen szerelme, mily állatiasságba, és „elszomorodik”, s kísértetek járnak körülötte s mondja: „Keresztelő János föltámadt halottaiból s csodaerők munkálkodnak benne”. Bukás, szomorúság, félelem, ezek a tág útnak s a széles kapunak kísértetei; ez az élvezet poharának sepreje s a bűnös élet facitja. Szomorú fejlődés.
c) „Add nekem itt egy tálban Keresztelő János fejét… és elküldvén, fejét véteté Jánosnak a tömlöcben. És elhozaték feje egy tálban, és a leánynak adaték.” Ime a szép, vidám táncosleány kegyetlen és csúnya kívánsága, s hogy torzul el lelki szemeink előtt alakja, mily verem a szíve, melyben egy alávaló, üres lélek lakik. De most győz ez az állat, azaz, hogy öl, s véres fejet tálal föl a hitvány vendégnépnek, mely bamba borzalommal néz az áldozatra. S ez is hatalom és uraság! – Az igazi ünnep pedig az, melyet a megdicsőült ül erejében s hűségében, melyet le nem győz a világon sem félelem, sem tömlöc, sem bárd. Születésnap van itt is, a szenté! – A mi föladatunk: hűnek lenni mindvégig; kitartani, ha törik, ha szakad. Ez magasztalja föl az Istent, ez dicsőíti meg az embert s az emberiséget. Tömlöc, bárd ne szomorítson, hanem vigasztaljon hűségünk s odaadó szeretetünk. Igy illik eljárni az Isten szent akaratában!