a) „Mikor pedig lejött a hegyről, nagy sereg követé őt, és íme egy poklos jövén, imádá őt, mondván: Uram, ha akarod, megtisztíthatsz engem” (Máté 8,1). Jézus elé áll a bűn szimboluma, a bélpoklos, azzal a rettenetes bajjal, mondhatnám, hogy eleven halállal testében, mely kiszívja a betegnek életnedvét, elsorvasztja életkedvét s csúffá, utálatossá teszi. Ezzel szemben áll a „speciosus inter filios hominum”, az emberek legszebbje. Erős, szép, fölséges az Úr, de nem veti meg a szerencsétlent, hanem megszánja; látja a nyomort s könyörül; lelkét nem szállja meg világfájdalom, hanem tetterő, mellyel életet s szépséget nyujt. Ez Krisztus! Mily őrült képromboló tehát Nietzsche, ki e fölséges Krisztus-képet rabszolga-típusnak nézte.
b) „És Jézus kinyujtván kezét, illeté őt.” Kinyujtván kezét, érinti. Érintései vannak, melyekkel tisztít s alakít; kegyelme egy-egy érintés. Képét kimintázza bennünk. Néha úgy érint, hogy összeszorul szívünk, máskor kitágítja keblünket, néha emel, néha megaláz. Isten karjának s kezének művei ezek. Nem fél a leprától, keze nem fekélyesedik. Mi is kórházban élünk; döghalálos levegőt szívunk; hitetlenség, erélytelenség, lemondás, gyávaság, önzés, kegyetlenség környékez. Mi is bűnnel érintkezünk; bűnös, torz lelkekkel van dolgunk. Jézus keze kell hozzá, tiszta kéz; erős szellem kell hozzá, amely borzad a bűntől. A tiszta, nemes érzések magaslatából le kell ereszkednünk, vagyis inkább abban a tiszta régióban kell maradnunk s lenyúlnunk, hogy emeljünk s gyógyítsunk. Csak az segít a világon, ki az érzések magasságaiból lenyúl utána, hogy fölemelje.
c) „Akarom, tisztulj meg.” Ez az abszolut, impozáns akarat; azzal szemben nincs akadály, nincs gát. Teremt, gyógyít. Ez csoda. A fizikában ez úri, isteni akarattal intézkedik; a morálisban ellenben tisztelettel áll meg a szabadakarat küszöbén s kérdezi: akarsz-e lelkedben megtisztulni, javulni, istenülni? Ha akarod, én is akarom. Szuverén vagy, de egy törvény alatt állsz: akarj.
d) „S azonnal megtisztula az ő poklossága. S mondá neki Jézus: Meglásd, ezt senkinek se mondd.” Tanít önzetlenségre, tiszta szándékra. Istenért dolgozzunk; ne hírért. Ne magunkhoz vezessük az embereket, hanem Istenhez. Mihelyt érdekeinket keressük, el-elhagy a kegyelem. Pedig vannak titkos érdekeink, személyes hiúságaink. Nagy tökéletesség a tiszta szándék; azért ne is bízzunk egyhamar magunkban, hogy szándékaink már tiszták. Aki hamar „tisztában” van magával, annak nincs fogalma a lélek mélységeiről, melyekből érzelmeink, hangulataink s hajlamaink fakadnak. A fegyelmezés s tisztulás e mélységekbe is elhat.
e) „Hanem eredj, mutasd meg magadat a papnak s áldozd föl az ajándékot, melyet Mózes parancsol.” Jézus nem zúzza össze a vallás pozitív kereteit s nem állít minket a szubjektív rendelkezés talajára; szem előtt tartja a tekintély, a jogi viszonyok követelményeit s akarja, hogy azoknak hódoljunk. Jézus nem vetette el a vallásban a formát, hanem nem akart lelketlen, üres formát; ez a formalizmus. – A szellem nem anarchista; tudja, hogy érvényesülése a lelkivilág végtelensége; nem áll ott útjában senki; fejlődhetik, terjeszkedhetik szabadon. Mi is tiszteljük a jogot, megtartjuk a formát; de kitöltjük azt lélekkel és lelkesülünk a lelkiszabadságért.