a) „Óvakodjatok a hamis prófétáktól, kik juhok ruházatában jönnek hozzátok, belül pedig ragadozó farkasok” (Máté 7,15). Sok próféta jár köztünk. Vigyázzunk, hogy a külső, a látszat meg ne tévesszen; az báránybőr, de lehet alatta farkas-lélek. – Vannak, kiket tudomány, filozófia, műveltség, hírnév, irodalmi kiválóság fényköre övez; némelyek filozófus-nyugodtsággal ignorálnak Istent; vagy a nyelvezet s vakító ötletek vakmerő bravúrjával nevetik a hívőket; mások nagy emberszeretettel keresik a boldogság s érvényesülés új típusát s féligazságokkal árasztják el a világot; vannak, kik sötét rezignációt prédikálva az „igazi” evangéliummal kínálják a világot (Spencer, Tolsztoj, Nietzsche, Ellen Key stb.). Tudomány, művészet, finomság, elegancia, előkelőség, rang, állás ajánlják őket; de vigyázzatok, aki Krisztust tagad, az lelketeket tépi szét. Ők tépnek és szaggatnak, – világot akarnak Isten nélkül, Krisztust csodák nélkül, evangéliumot egyház nélkül, egyházat pápa nélkül, embert lélek nélkül, lelket halhatatlanság nélkül… íme, a ragadozók! Mennyi finomság a vizitekben, zsurokban, s mily ignorálása templomnak, Oltáriszentségnek. Sok szellemesség, mindennel-törődés, de sötét, szégyenletes tudatlanság hit s lelki élet körül. Lovagiasság, előkelőség lépten-nyomon, de gyűlölet hittel, kegyelemmel szemben, mintha ördögi magnetizmus befolyása alatt állnának. Szeretnek, szerelmesek is, de a jegyest hitében lehűtik (vegyes házasság). Kevés jó, sok rossz; nekünk a minden-jó kell.
b) „Az ő gyümölcseikről ismeritek meg őket. Vajjon szednek-e a tövisekről szőlőt vagy a bojtorjánról fügéket? Igy minden jó fa jó gyümölcsöt terem.” A tant gyümölcseiről ítéljük meg. Az igaz lélek gyümölcse a fényes, meleg öntudat, a béke és megnyugvás, az öröm és szeretet, a bizalom és bátorság minden jóra, – az „Isten velem” s „Isten bennem”. Krisztus kegyelme e belső szép világot adja, mely erős, igazságos s áldozatos külre is. – Ne kövessetek tant, melytől elborul a végtelenbe néző szemetek, – vagy ahol a sötétségben bénul erőtök s nem éreztek hivatást megküzdeni minden rosszal, – ahol lágy és szenvedő, vagy kemény és kegyetlen lesz lelkületetek. – De a mi különféle irányzatainkról is e szerint ítéljünk, mert néha világias és könnyelmű vagy érzékies, vagy sötét s bizalmatlan szellem kerekedik fölül lelkünkben; gyümölcseikről ismerjük meg a jó vagy rossz szellemet. Nekem erős, bátor, bízó, jóindulatú Isten-gyermeknek kell lennem; ami elsötétít s megzavar s lelki békémet veszi, azt élesen megfigyelem.
c) „Minden fa, mely nem hoz jó gyümölcsöt, kivágatik és tűzre vettetik.” A rossz gyökeret ki akarom vágni; utána járok, s azzal az érdeklődéssel, mellyel kerti fáimat nyesegetem, akarom a lelkek rossz hajtásait letörni. Csakhogy itt fejszével s ollóval nem boldogulunk, hanem az elsötétült, szenvedő, elkeseredett, tapogatódzó lelkek elé az egy, igaz prófétának, Krisztusnak szellemét kell kitárnunk. Fényt, örömöt, édes erőt, biztos megnyugvást állítsunk a sötétséggel, szenvedéssel, elkeseredéssel szemben. A torzalakot a madonna-arc cáfolja legjobban; a tépelődő lelket az édes, szent öröm. Ezt be kell mutatnunk önmagunkban idegen prófétákra hallgató testvéreinknek. – Magamban is ki akarom vágni a rossz gyökeret: az érzékies, racionalista, kemény, önző, sötét, blazirt irányzatot. Jó fa akarok lenni, Krisztus ültetett; szerinte akarok fejlődni s virágozni s gyümölcsöt hozni; azért nem kímélem magamban a rossz, túltengő természetet.