Az egység
A keresztény házasság, amelyről itt szó van, szükségképpen egy. Ez annyit jelent, hogy egyidejűleg csakis egy férfi s egy nő között állhat fönn. Azt mondjuk egyidejűleg, mert az özveggyé vált hitves a másik fél halála után akárhányszor újabb házasságra léphet. Tévednek tehát a görög nemegyesültek, akik a harmadik és negyedik házasságot tilosnak, sőt a X-ik századtól kezdve a negyediket már érvénytelennek hirdetik.
A házasság egységének ellentmond, ha egy nőnek egyidejűleg több férje (sokférjűség, polyandria) vagy a férfinak egyidejűleg több neje van (soknejűség, polygamia vagy jobban: polygynia).
A többférjűség
A többférjűség nem csupán az evangélium tanításával, hanem magával a természettörvénnyel is gyökeresen ellenkezik. Általános a nézet, hogy a nő termékenységének is hátrányára van s szinte kizárja a házasság első célját: a gyermeket. Azonkívül, minthogy a többférjűség mellett az atya ismeretlen marad, igazi nevelésről szó alig lehet. De ellenkezik a többférjűség a házasság másodlagos céljaival is, feldúlja a családi rendet s ahelyett, hogy csitítaná az érzékiséget, miként ezt a rendes házasság teszi, állandó lángolásban tartja a szenvedélyt, az ösztönt. Miért is csupán erkölcsileg züllött népeknél, így Ázsia legészakkeletibb részén lakó alentáknál s konjákoknál stb. fordul elő.
A többnejűség
A többnejűség nem mond annyira ellent a természettörvénynek, mint a többférjűség, mert a házasság főcélja a gyermek nincs kizárva s annak nevelése nincs szükségképpen elhanyagolva. Hiszen az apa ismeretes, aki a családról gondoskodhatik. Miért is a többnejűséget ellenző természettörvény az ókorban nem jutott általános érvényre. Úgy látszik a vízözön után maga Isten adott erre nézve felmentést. A vízözön előtt ugyanis Kain egyik unokáját, Lamechet még mindnyájan megrótták, mert két feleséget vett magának. (Ter 4,19)
A vízözön után azonban azt látjuk, hogy oly szent férfiak, mint Noé, Ábrahám, Dávid több feleséget vesznek anélkül, hogy a Szentírás ezt helytelenítené. Sőt alaposan hihető, hogy az ószövetség idejében a többnejűség a pogány népeknél is általában meg volt engedve.
De nem maradhattak el a többnejűség hátrányos következményei sem, főleg a nőre nézve. A nő ugyanis ezzel elveszti teljes személyes egyenrangúságát a férfival szemben. Míg ugyanis a nő egészen s kizárólag csak egyetlen férfinak adja át magát házaséletre, addig a férfi több nőnek ura. A nőnek tehát nincs teljes joga férjére, mert e jogban több nővel kénytelen osztozkodnia, de megfordítva a férjnek teljes a joga minden asszonyára. Ezzel egy csapásra a feleségből rabszolganő lett. Igazi barátság ugyanis csak kevés és egyenlők között lehet. Ez az egyenlőség azonban a többnejűségben hiányzik. Többen osztozkodnak abban a tiszteletben, szeretetben, barátságban, igényekben s jogokban, amelyek egy nőt illetnek meg, ha ő az egyetlen, egyenrangú hitves. Mi más lesz a nőből a többnejűségben, mint a kéj s gyermeknemzés puszta eszköze? Bizonyítja ezt manap is a mohamedán, vagy pogány nő szomorú sorsa. A kereszténység volt az, amely a házasság egységének helyreállításával a nőnek egyenrangúságát s méltóságát visszaadta. Maga a protestáns Paulsen elismeri, hogy „a nő a kereszténység hatása alatt lett azzá, ami”, szóval a katolikus Egyháznak köszöni minden javát.
Bizonyításra alig szorul, hogy amely családban több az asszony s többféle a gyermek, a versengés, irigység s féltékenység nem fog elmaradni s így a szeretet és egyetértés otthonra nem talál.
Újabban Brigham Young nevű mormon főnök leánya kelt a többnejűség védelmére, saját tapasztalatából dicshimnuszokat zengve arról a bámulatos összhangról s gyengédségről, amely atyja, annak feleségei s gyermekei között uralkodik. A XIX. Siècle című lap egyik közleménye (1890) azonban egészen másképp jellemzi a mormon vajda „Sion házának” csendéletét. Elbeszéli, hogy „Sion királynői” – így nevezik Brigham Young feleségeit – állandó civakodásban, mérgelődésben élnek. Sőt még a sajtóban és a bíróság előtt is nyilvános botrányokat csináltak a többnejűség nagyobb dicsőségére.
A modern bölcselők között Schopenhauer szerezte meg magának azt a szomorú dicsőséget, hogy a többnejűséget védelmébe veszi, mint amely szerinte véget vetne a prostitúciónak. Ezt csak oly eltévedt elme állíthatja, mint Schopenhauer, aki következetesen azt is bevallja magáról, hogy ő a nőnek semmi értéket sem tulajdonít.
Méltán vethetné fel itt valaki azt a kérdést, miért engedte meg tehát Isten az ószövetségben a többnejűséget, jóllehet annak nagy hátrányai sem voltak rejtve előtte. Talán az emberi nem gyorsabb elszaporítására gondolt. De meg tekintettel volt az emberi gyengeségre, amelyet akkor még nem támogatott Krisztus kegyelme, a szentségek hatalmas ereje. Nem éltette akkor még az embert a boldog örökkévalóságnak, a mennyei jutalmaknak az a világos s biztos reménye, amelyet a Megváltó ébresztett fel a lelkekben s amelyben minden tisztaság gyökerezik. Jónak látta tehát a még tökéletlen ószövetségben beérni a természettörvény legszigorúbb követelményeivel.
De amióta eljött Krisztus, a sarkkő, a világ nagy fordulatot vett.
Felragyog újból az egység, amelyet a Szentlélektől sugallt ősszülő már a világ hajnalán kihirdetett: „Annakokáért elhagyja ember atyját és anyját és feleségéhez (nem pedig feleségeihez!) ragaszkodik és lesznek ketten (s nem többen!) egy testben. (Ter 2,25)
Az Úr Jézus ugyanis ezt az egységet az ő hegyi beszédében, az emberi jogok és kötelességek eme magna chartájában, egyetlen, elbocsáthatatlan feleségről szólva – nemcsak kihirdeti, hanem nyomban hathatós védelmébe is veszi. Hatalmas bástyával övezi a IX-ik parancsnak újból való hangsúlyozása, mondhatnók kiélezése által. Így beszél: „Hallottátok, hogy mondatott a régieknek: Ne törj házasságot! Én pedig mondom nektek, hogy mindaz, aki asszonyra néz, hogy őt megkívánja, már házasságtörést követett el vele szívében”. (Mt 5,27)