„Mondom nektek, hogy minden, aki atyjafiára haragszik, méltó az ítéletre. Aki pedig mondja atyjafiának: raka, méltó a főtörvényszékre; aki pedig mondja: bolond, méltó a gehenna tüzére” (Máté 5,22).
a) Nem haragudni, pörlekedni, veszekedni, sértegetni, hanem jóindulattal viseltetni az emberek iránt. Éreznem kell, hogy szívemből meleg áramlik, s hogy vonzok. Ki bírja azt? Nem a szépség, mely vonz, de felületesen; nem a tudás, mely ha pedanteriával, <neg>édességgel párosul, kiállhatatlan; nem is a fölényes, szigorú, követelődző erény; hanem az a lelkület, mely jót akar, mely javít, emel, – mely a saját fölényét s a maga gyarlóságát nem érezteti, s mely mégis nevel és vezet. Ez az igazán fölényes s erkölcsi érzület. Ez az érzület tud alkalmazkodni, tud egy kissé „más” lenni; nem parancsol, nem ellenkezik sokat, hanem megérteti a gyarlóval, hogy mit kell tennie, s szinte észrevétlenül jóváteszi, amit a másik elront, amit elhanyagol, vagy elfelejt. Ő a környezetnek az, ami a tavasz a természetnek; illatát, szépségét, melegét érezni erőszak nélkül! Ezt gyakorolni gyönyörűség!
b) Az ellenkezés, veszekedés saját lelkünknek diszharmóniája; megzavarodásunk piszkos folyása ömlik ki benne, s mi szenvedünk alatta legtöbbet, akár durvaságunk- s faragatlanságunkból vagy korlátoltságunkból, akár kislelkűségünk- vagy ellenszenvünkből való. Mások is hibásak, a környezet is tűrhetetlen lehet, de bármint legyen, magamat elkeseríteni, eltorzítani, elmérgesíteni nem hagyom. Azért iparkodom másoknak szolgálatot tenni, vigaszára, segítségére lenni; ha valamit akarnak, s nem bűn, nem rossz, megteszem. Az ellenszenvet természetem sajátosságának nézem, mely végre is relatív s nem mérvadó. Szívesen meghozom e részben lemondásaim, önmegtagadásaim, a szíves közeledés áldozatait. Isten jár előttem.
c) A gazdasági s elvi harc az embereket elidegeníti egymástól, mert egyikben sincs szeretet. Csináljunk magunknak néha ünnepet s közeledjünk jó szívvel az emberek felé; felejtsük a harcot, a bántódást, a keservet, s akarjunk érteni s megbocsátani. Ezáltal kikorrigáljuk pszichológiánk egyoldalúságát s kizárjuk az ellenszenv s a meghidegülés elhatalmasodását. Mondjuk magunknak néha: ma megbocsátok, ma elfelejtek ismét mindent; ma megint szeretni akarok az egyenesség s őszinteség naivságával. Jó lenni, hasznára akarok lenni ennek és mindenkinek. „Mindeneket azért, amiket akartok, hogy cselekedjenek nektek az emberek, ti is cselekedjétek nekik” (Máté 7,12).
