Bűnök a természet ellen

1. Önfertőzés

E bűnnel az ember befejezett gyönyört, teljes kielégülést keres a nemi érintkezésen kívül, elfecsérelve a nedveket, amelyek csakis ebben érnék el természetes céljukat. Tehát tartalmazza a fajtalanság egész mérgét s különös jelleget ad neki a természet rendjétől való eltérés. Szent Pál „puhaságnak” nevezi s azon vétkek közé sorolja, melyek kizárnak Isten országából. (1Kor 6,9)

Az önfertőzés mindkét nemnél iszonyúan el van terjedve. Főképp serdülő ifjúságunk lelkét s testét pusztítja ez a – gyónásban is sokszor elhallgatott – „néma bűn”, melyet éppen azért sokan „diákbetegség”-nek is szoktak nevezni.

Romboló hatását Nékám tanár így jellemzi: „Szánandó azok helyzete, kik … önfertőzés útján elpazarolták nemi produktumaikat. Messziről meg lehet ismerni e beesett szemű, sápadt, életunt, feledékeny, gondterhelten járó, akaratnélküli, gyenge fiúkat. Szédülnek, szívdobogásról panaszkodnak. A késő bánat, az önvád, a jövőben való reménytelenség mind mardossák lelküket. Félnek, hogy a nemi egészséget, a boldog családi örömöket örökre elveszítették. Kifejlődik bennük a szexuális neurasthénia és ezt a magában véve még gyógyítható állapotot tetőzik azzal, hogy vagy az alkoholban keresnek vigasztalást, vagy kétségbeesésükben az orvosi rend szemetéhez, a magukat újságokban hirdető csalókhoz fordulnak, ezek által kizsaroltatják magukat, aztán végképp elkeseredve, öngyilkossággal pecsételik meg sorsukat”.

Az önfertőzést illetőleg a katolikus erkölcstan a következő irányelveket adja:

Soha, semmi körülmények között sem szabad önfertőzést előidézni vagy az ezzel kapcsolatos gyönyörbe beleegyezni.

Ez ugyanis a természet törvényének sérelme volna, mely alól soha senki sem adhat felmentést és semmi okkal vagy ürüggyel sem igazolható.

Nem azzal, hogy az önfertőzés időnkint az egészségre szükséges. Ezt a légből kapott vagy jobban mondva szenvedély sugallta állítást már ezerszer megcáfolták.

Sem azzal, hogy az ösztönnek bizonyos körülmények között lehetetlen ellenállni. Míg ugyanis az ember épelméjű, szabadakaratának mindig megvan az ereje, hogy legalább is az öntudatos szabad közreműködést s beleegyezést az önfertőzéstől megtagadja.

Jegyzet. Ami álomban történik, azért felelősek nem vagyunk, hacsak arra még éber állapotban szántszándékkal reá nem szolgálunk. Sőt ha a fertőződést maga a túlterhelt természet ébrenlétben indítaná is meg, bár nagyon tanácsos, de nem szoros kötelesség annak egyenesen ellenszegülni. Elégséges, ha az ember azt, ami önhibáján kívül megkezdődött, türelemmel elviseli s magát közben figyelmének elterelése s imádság által a beleegyezés veszélyétől óvja.

Hogy pedig az önfertőzésre csupán alkalmat szolgáltassunk, anélkül, hogy azt magát akarnók vagy abba beleegyeznénk, ezt a körülmények szerint kisebb vagy nagyobb ok teheti menthetővé.

a) Fontos ok kell tehát ahhoz, hogy valamit tegyünk, vagy megengedjünk, ami a fertőződés közeli veszélyével jár s azt előreláthatólag előidézi. Ilyen ok lehet pl. némely mellőzhetetlen ápolás vagy gyógykezelés vagy valamely jelentékeny kellemetlenség elhárítása.

b) Sokkal kisebb ok elég arra, hogy olyasmit tegyünk vagy megengedjünk magunknak, ami természet szerint nem igen szokta a fertőzést felidézni. Pl. kézfogás vagy oly illedelmes ölelés, csók, mely az illető vidéken szokásos üdvözlési mód; illemes tánc, lovaglás, testgyakorlatok, erősebben fűszerezett ételek s szeszes italok mérsékelt élvezete.

c) Sőt, ha nincs is kielégítő ok, hogy valaki, bár egyébként tisztességes, de őt nem illető dolgokkal foglalkozzék, pl. orvosi könyveket olvasson, azért halálosan rendszerint nem vétkezik, föltéve, hogy tapasztalásból tudja, s méltán remélheti, hogy esetleg mégis beálló fertőzésben gyönyörködni s beleegyezni nem fog.

A szokásos önfertőzés, mint már fent említve volt, lelki s testi életünknek egyik legborzalmasabb rákfenéje.

A szerencsétlenek, kik e bűn borzalmas rabbilincseit hordozzák, forduljanak szakavatott, lelkiismeretes, lelki, sőt ha a baj nagyon előrehaladott, testi orvoshoz is s kövessék ezek utasításait. Kétségbeesniök azért nem szabad, mert nincs nehézség, melyen az igazi, komoly jóakarat, Isten kegyelmétől támogatva segíteni nem tudna.

Ha valahol, itt igaz a közmondás: „Segíts magadon s Isten is megsegít”. Igen, segíts magadon, főleg legyengült akaratodnak s idegzetednek edzése által. Keményebb fekvőhely, gyakori lemosások, fürdő (főképp nőknél), szabad levegő, mérsékelt sport, minden izgatótól való tartózkodás, fokozzák az ellenálló erőt. A győzelmet azonban Isten kegyelme adja, melyet ima, a gyakori szentgyónás s áldozás árasztanak bőven lelkünkre. Amit a tisztaság óvásának eszközeiről alább még elmondunk, nagyon figyelmükbe ajánljuk e bűn szerencsétlen áldozatainak.

Jegyzet. Amit az önfertőzésről (pollució) kifejtettünk, úgy általában alkalmazhatjuk az ún. distillációra is, vagyis azon nedvek kiválasztására, melyek valamiképp szintén a nemi ösztön célját szolgálják s olykor-olykor kisebb mennyiségben s kevés izgalommal távoznak.

Ha a kiválasztás minden élvezet nélkül megy végbe, mit sem kell vele törődnünk; ha élvezettel jár, akkor ugyanazon erkölcsi elbírálás alá esik, mint maga az önfertőzés.

2. Szodomai bűn

Vannak a természetellenes fajtalanságnak még egyéb megnyilvánulásai is, melyek nem csupán a régi pogányság között, melyet Isten Szent Pál igéi szerint „a gyalázat indulataira hagyott”, voltak gyakoriak, hanem modern, Istentől elrugaszkodott társadalmunkban sem ritkaságok. Ilyen a szodomai bűn.

Hadd mondja el Szent Pál helyettünk azt, amiről beszélnünk oly nehéz. „Asszonyaik a természet szerint való szokást azzal cserélték fel, mely a természet ellen van. Hasonlóképp a férfiak is elhagyván a természet szerint való szokást az asszonnyal, felgerjedtek kívánságaikban egymás iránt, férfiak férfiakon undokságot cselekedvén …” (Róm 1,26.27) Szóval a férfi s nő szenvedélye kielégítésére saját nemét vagy a másik nemen nem az erre alkotott szervet használja.

3. Bestialitás (állati bűn)

A bestialitás (állati bűn) még ennél is mélyebb fertőbe süllyeszti a szerencsétlen embert, midőn állattal keresi a nemi vagy ahhoz hasonló érintkezést.

4. Egyéb erkölcsi elfajulások

Végül vannak az erkölcsi elfajulásnak egyéb szörnyszülöttei, midőn ti. az ember oly tettel szítja fel magában a szenvedély szilaj lángjait, melyek a nemi ösztönnel egyébként semmi összefüggésben nincsenek. Ilyen például a sadismus (de Sade marquisról vette nevét), mely mások kínzása, gyilkolása által ébreszt magában gyönyört; a masochismus (Sacher Masoch beszél róla sokat regényeiben), mely önmaga gyötrése által előidézett kéjérzetben keres kárpótlást; a fetischismus, mely másokra nézve teljesen közömbös dolgok érintése vagy elgondolása által keresi bűnös kielégülését; a paederastia, mely gyermekeket használ ki fajtalan célra; a lesbosi vagy sapphoi szerelem, a nők egymás közti vétkes érintkezése.

Mindeme borzalmas eltévelyedéseket éppen csak megemlítjük. Sajnos, a modern társadalomban talán inkább csak a nevük ismeretlen, nem a fogalmuk. És ha akadnak olyanok, kiket a vak szenvedély a lejtőn ily messze is ragadott s ily mély örvénybe döntött, ha még nem halt ki belőlük minden jóakarat, bizonyosan megkönnyebbülnek, midőn olvassák, hogy a lelkiatya ilyen gyászos bukások lehetőségéről is bír tudomással s még ily elmérgesedett sebekre is van orvosság, az Üdvözítő szívsebéből csergedező gyógyforrásban, a penitenciatartás szentségében.