„Mi a testtől születik, test az; és mi a lélektől születik, lélek az” (Ján. 3,6).
a) A szép erkölcs a legszebb remekmű. Van különféle szép remek kőben, színben; ez a szépség pedig mind a lélekből áradt. Az magában véve mindezeknél szebb. Szép lélek, tiszta erkölcs, harmónikus élet, ez az igazi remekmű. Azért az Úristen a szobrokat, a képeket lenn hagyja, de az ég múzeumába a szép lelkeket viszi át. Mert a márvány-remekből meszet égethetnek, képből rongy lehet, de a lélek, mely az Úristen képére alakult, maradandó, örök emlék lesz; ezt a remekművet az Úristen is élvezi. Ellenben az erkölcstelen ember romlás és rothadás; nem alak, hanem alaktalanság; nem ritmus, nem arány. Ott a test túlteng a lelken; a gondolatot elöli a szenvedély, az egyik szenvedély a másikat; az erkölcstelen ember khaotikus, rendezetlen világ, hol erők küzdenek s kialakulni még nem bírnak… Legyetek krisztusiak, legyetek Isten fiai, különb emberek… ezt sürgetik sugallataink; ezt imádkozzuk, hogy meg is tegyük.
b) S hol teremnek a szép lelkek? Mindennek megvan a maga hazai földje; megvan a zónája. A régi világokban a zsurlók hatalmas erdőkké nőttek; azóta eltörpültek, mert lehűlt a föld; az oroszlán az állatseregletben ütött-kopott király, s nincs hazájában, ketrecben van; neki végtelen pusztaság kell. Hát a szent szeretetnek hol van hazai földje, zónája? Sehol annyira, mint az evangéliumban, s ha az áhitatnak életét tekintem, sehol úgy, mint az Oltáriszentség atmoszférájában. A tiszta, harmónikus, szép lelkeket s nekik való levegőt, vizet, napsugarat s gazdag energiát az eucharisztiában találjuk meg. Ott találunk nagy, széles látókört, boldogító szabadságot. Isten van veled, szabad vagy. Krisztus van veled, Krisztus van benned. Te Cézárnál, Napoleonnál nagyobb vagy; nem a hatalmat, nem a zsenialitást, hanem az élet szuverénitását véve. Te az Isten temploma vagy. A benned suttogó imát jobban becsüli az Isten, mint Szent Péter templomát, mint a katakombákat. És hol érzed azt inkább, hogy benned ily érték rejlik, mint a szentáldozásban?! Ott ébred az ember saját méltóságának, gazdagságának, Isten-fiúságának öntudatára. Ez jó neki.
c) Kellenek a szent szeretetnek továbbá források, melyek tiszta vizet adnak; láz- és tifusz-bacillusmentes vizeket. Ezzel a szent tisztaságra célzok, mert a szent tisztaság a legüdébb, a legkedvesebb erkölcsösség. Az ember megvakul a szenvedélyektől, kivált a hatodik parancs elleni vétkektől; sűrű lesz vére s kiszárad veleje. Mi locsolja föl ezt a szárazságot? Az Oltáriszentség kegyelme; az nevel előkelő nemzedéket. Ha vannak lelkek, melyeket a Pontificale Romanum sublimiores animae”, „fennkölt lelkek” névvel jelez, ezek mind a szent tisztaság kedvelői. Az Oltáriszentség a szeplőtelen érintetlenséget, a lelki világnak átlátszóságát teremti meg. Ahol ez nincs, ott az erkölcsnek ereje, szépsége, harmóniája hiányzik.
d) Végül a szép lelkivilághoz meleg lendület kell. A meleg csupa energia, a lendület csupa erő. A nélkül nincs szabadság, kiindulás, lelkesülés és bátorság. Az eucharisztia imája az áldozat szelleme. A mi küzdelmes, szenvedő lelkünknek megnyugvása az Úr Jézus szíve. De a tűrés az áldozatnak alsóbb foka; a magasabb foka az önkéntes áldozat: ha testet, érzékiséget, világot, amennyiben ezek lépcsői lehetnek a léleknek, lábbal tapos s azáltal fölemelkedik. Ez az áldozatkészség volt az egyház nagyszerű hozománya. Oh beatam Ecclesiam! – kiált föl Szent Ciprián – fuit quondam in operibus fratrum candida, nunc facta est in sanguine martyrum purpurea!” Az Ecclesia ruhája fényes, ezüst és arany brokát volt, fuit quondam candida, a pünkösdi tűznek fényében; azután beleszőtte az Úr Isten abba az arany és ezüst brokátba a tüzes rózsákat, a vérpiros szálakat, et facta est purpurea! Minden lélek, amely az Úr Jézust szereti, az áldozatos jelleget hordozza homlokán, s ez a szentáldozásban verődik ki rajta; áldozatra készségessé teszi! Itt teremnek a költő szavai szerint a „magnae animae prodigi”, kik pazarolják a lelket, az életet, de úgy, hogy azután százszorosan megtérül az bennük.
