„Vala pedig a farizeusok között egy Nikodémus nevű. Ez Jézushoz jöve éjjel és mondá neki: Rabbi, tudjuk, hogy Istentől jöttél… Felelé Jézus: bizony, bizony mondom neked, hacsak valaki újra nem születik, nem láthatja meg Isten országát” (Ján. 3,1).
a) A belső embernek újjá kell születnie, a krisztusi típust kell magára öltenie… mulhatatlanul, különben célt téveszt. Az új ember a kegyelem által ilyen. Kezdetben ez az alak tökéletlen, inkább csira és kikezdés. Az Isten vonásai, milyenek a hit, remény, szeretet, még fejletlenek. Természetfölötti pszichológiánk is a gyermek laza fogalmait és benyomásait utánozza; csak lassan lépnek be ezek öntudatunkba s a hasonulás Krisztushoz hosszú, lassú folyamat; erről beszél Szent Pál: „Fiacskáim, kiket újra szülök, míglen Krisztus tibennetek kiképződik” (Gal. 4,19). E stádiumban sok az öntudatlanság és tökéletlenség. Szűk s kiskörű a mi természetfölötti látókörünk. Sokat kínlódunk, méltatlankodunk, nyugtalankodunk. Isten, vallás inkább ijeszt, mint vonz. Hajlamaink az érzéki javak felé tartanak. Erényünk gyönge s megbízhatatlan. Ime a gyermek-típus gyermekbetegségei! Érdeklődjünk, engedelmeskedjünk, hagyjuk magunkat vezettetni.
b) Hogy törpévé ne váljam, fejlődnöm kell. Öntudatosan kell felfognom a hit igazságait s azokból érzületemnek s tevékenységemnek motívumait kölcsönöznöm. Meg kell értenem magamat, fiziológiámat, pszichológiámat, hajlamaimat, ingereimet testemben épúgy, mint lelkemben; nem szabad bűnnek tartanom a természetes ingereket, kivált a nemi életet illetőleg; de ismernem kell az érzés hangulatait és színeit; ki kell tágítanom öntudatos világom sugarát s azt az akarat fönnhatósága alá szorítanom. Ebben a rendezett, okos, észszerű, belső világban megközelítem Istent, az örökkévalóságot, Krisztust, az éltető Szentlelket, s nem fogom az erényt nem tudom milyen szent „excessus”-okban keresni, hanem az élet minden körülményei közt napról-napra átélem azt. Nem a remeték pusztáiban, nem a bűnbánók barlangjaiban lakott az Úr, hanem a názáreti házban!
c) Spiritus et vita… a hosszú szabadságharcban kivívott lelki függetlenség és béke! Sok vergődésen kell átmennem, míg lelki szolídságra teszek szert s uralomra engedem a hitet világnézetemben s a krisztusi kegyelmet érzületemben. Átmegyek sok érzelgésen, de nem olvadok meg tőle; átesem a lelki serdülés egyoldalúságain, a vérmes, vakmerő vágyakon; kiábrándulok a szentségnek elragadtatásokkal, ostorozásokkal, viziókkal való azonosításából; be kezdem látni, hogy a kanonizált szentek életében is ne a csodálatost, hanem a mély, bensőséges életet szemléljem; meggyőződöm, hogy a keresztény tökéletesség az Isten szent akaratán megnyugvó, fegyelmezett, igénytelen, egyszerű, örök reménytől ihletett élet. Keveset akarok az anyagból, sokat a lélekből, keveset a világból, sokat Krisztusból! Rajta, átadom magam e szellemnek. Megyek. Post Alpes Italia, Alpeseken át a szép Itáliába; s az elefántok átmentek az Alpeseken is. Cortez megégette óceánjáró hajóit, mikor reményei földjére ért. Én is szakítok alacsony, érdes, nyakas, kiskaliberű magammal.