a) Isten akart édesanyától születni, hogy mindnyájunkkal közölje önmagát. – Az Ige emberré lévén, azt az emberi természetet, azt a páratlan, krisztusi lelket fölemelte magához… Anyától születvén, az édes Szent Szűzet istenanyai méltóságra emelte… Közülünk való lévén, mindnyájunkat testvéreinek ismert el, Isten-testvéri méltóságra emelt. Mily dicsőség, mily öröm: Isten, Isten-anya, Isten-testvérek együtt! E vérből serkentünk, kunyhókból emelkedtünk ily méltóságra. Ezt is át kell élni s át kell élvezni.
b) Közénk ékelte magát anyja által; e kötelék nekünk szentség. „Nemde anyja s testvérei köztünk vannak?” mondjuk mi is. Akart atyai házzal, bölcsővel… akart szülőfölddel birni. A mi édes testvérünk. Mennyire kell hozzá hasonulnunk! Mily hasonlóság Jézus s édesanyja közt; nos és a többi testvér, az annyira elütne? „Vetkőzzetek ki az ó emberből s öltözzetek amaz újba… Vegyétek magatokra az irgalom indulatát, a kegyességet, alázatot, szerénységet, béketűrést” (Kolossz. 2,9,12). Ezek Krisztus vonásai!
c) Leereszkedik örömmel s belép a házba sugárzó lélekkel az Isten angyala. Éjjel van; márc. 25-ének éjféle. A régi sabbat csendje, melyben hajdan Ádámmal érintkezett az Úr, tölti el a názáreti ház kis szobáját. – A Szent Szűz Istenben elmerült, reng rajta, mint a lotuszvirág az óceán tükrén. Érezte ő e perc közeledését. Isten érintette szívét s fölemelte lelkét az extázis magaslataira. S most belép az Isten angyala s tiszteletteljes szeretettel tekint királynéjára; látja feje fölött a szent Lélek szivárványos koszorúját s hódolattal köszönti: Üdvözlégy Mária! – Gyakoroljuk a szerénységet érzületben s föllépésünkben.