Az őskeresztény időkben nem ritkán megesett, hogy a Szentlélek az ő eljövetelét – mondhatnók az általa személyesen osztott bérmálást – csodás külső jelekkel is érzékelhetővé s feltűnővé tette. Szent Pál mintegy húsz ily rendkívüli kegyadományról tesz említést. Ilyenek voltak pl. a nyelvek ajándéka, a csodás gyógyító erő, a jövendölés és egyebek. Hasznosak, sőt szinte szükségesek voltak ezek az ún. karizmák akkor, midőn még a kereszténységnek újonnan ültetett zsenge fája mintegy bővebb öntözésre, ápolásra szorult. Mióta azonban már hatalmas ágaival a földkerekséget beárnyékolja, a csodás jelek megritkultak, de egészen soha el nem maradtak. A Szentléleknek a lelkek mélyén állandóan folytatott hatalmas munkája itt-ott felvillan s nyilvánvalóvá teszi az ő jelenlétét a katolikus Egyházban.
Midőn Szent Lucia vértanú Páskázius helytartó előtt azt vallja, hogy a keresztény hit szerint a tiszta életűek a Szentlélek templomai, a pogány zsarnok elhatározza, hogy ezt az istenséget a szűzből annak megbecstelenítése által kiűzeti. Ámde a szentségtörő vállalkozás kudarcot vallott. A Szentlélek hatalma a szüzet helyhez szögezte s annyira megerősítette, hogy semmiféle erőszakkal sem lehetett őt megingatni s helyéből kimozdítani. Erre tüzet raknak körötte, hogy megégessék, de ámulva veszik észre, hogy a szűz a hatalmas lángok közepette is sértetlen, ép. Végre lefejezték őt, utat nyitva így galamb-lelkének az égbe.
Szent Bernát beszéli Szent Malachiás armaghi érsek életrajzában, hogy midőn Malchus nevű szentéletű püspök egy őrültet, ki egyben holdkóros is volt, megbérmált, az nyomban teljesen visszakapta egészségét.
Szent Faro meauxi (olv. mói) püspököt vakon született fiúcska bérmálására kérték fel. Alig kente meg a szent püspök a fiú homlokát a szent krizmával, midőn visszanyerve szemevilágát, felkiált: „Ó, jó püspök! Bár sohasem láttam még embert, de téged mégis felismerlek. Isten fizesse meg jótéteményedet”.
Nazianzi Szent Gergely érdekes esetet jegyzett fel, melyből kitűnik, mily ereje van a bérmálásnak a sötétség hatalmasságai ellen. A hitehagyott Julián császár udvari kíséretével ünnepélyes áldozatot akart bemutatni a bálványképekben rejtőző démonoknak. Jelt ad, hogy a ténykedés kezdetét veheti. Ámde a pogány papok szinte megkövülve, mozdulatlanul állnak, nem tudják az áldozati cselekményt végezni; az élesre fent kések nem metszik az állati testet, a tűz pedig az oltáron, alig hogy meggyújtják, nyomban ki is alszik. A pogány főpap erre felkiált: Itt valami láthatatlan nagyhatalom működik s megakadályoz minket szándékunkban. Aztán kéri a császárt, vizsgáltassa meg, vajon nincs-e a jelenlevők között keresztény, kit megmostak a vízben s felkentek olajjal? Erre előlép a tömegből bizonyos nemes ifjú. „Én keresztény vagyok – jelenti ki – s nem régiben kentek fel a harcra. Segélyül hívtam szívemben Jézust, s íme a gonoszlelkek kényszerültek menekülni. Ezért nem lehet az áldozatot befejezni.”
A császár, mint egykori keresztény, borzongva s némán hagyta el a templomot.
Nem ritkán megesik napjainkban is, hogy valamely hithű keresztény közbejötte a spiritiszta szeánszokon megbénítja a gonosz lelkek csalfa játékát, mesterkedéseit.