A megszentelő malaszt
A bérmálás bekoronázza lelkünkben azt a remekművet, amelyet az első s legszükségesebb szentség, a keresztség megkezdett. Hogy nagyszerű hatásait némileg megértsük, tekintsük át röviden mindazt, amit a keresztség már elvégzett, amire a bérmálás épít, amit feltételez.
Nézzük a lelket a keresztség előtt. Bűnben van. Az áteredő bűn – sőt, ha az illető felnőtt, többnyire személyes bűnök – súlya terheli, fekélye borítja. Nem tetszik Istennek. Ki van zárva a malasztból s a mennyországból.
De íme fejére hull a keresztvíz. A lélek egyszerre tiszta lett s szabad, a bűnnek s az érte járó büntetésnek minden terhétől. A harag fiából Isten forrón szeretett gyermeke lett. Ezt a nagy csodát a beléje öntött megszentelő malaszt eszközli.
Isten gyermeke, a mennyország örököse! Minő címek ezek! De nemcsak címek, hanem maga a valóság. A megszentelő malaszt ugyanis nem csupán valami rang, cím vagy egyéb külsőség, hanem a léleknek egész állagát, valóságát át- meg átható minőség, amely azt nemessé, elragadóan széppé s dicsővé teszi s a természetes állapotából magasabb, természetfeletti rendbe emeli. A lélek ezáltal oly cselekedetek végrehajtására képes, amelyeknek jutalma, ellenértéke a mennyország örök öröme, dicsősége, Isten látása és élvezése.
Az erények
Ily természetfeletti cselekedeteket a lélek két tehetsége: az értelem s akarat által művelhet, amelyek egyben minden külső munkának s tevékenységnek is irányítói s mozgatói.
Szükségképpen kell tehát, hogy ez a két tehetség is, az értelem s akarat fel legyen emelve, meg legyen szentelve s természetfeletti erőkkel felszerelve. És tényleg a megszentelő malaszt ezt meg is teszi a vele szorosan kapcsolatos, benne gyökerező isteni s erkölcsi erények által. Az isteni erények képességet, készséget s könnyűséget adnak hinni mindazt, amit Isten kinyilatkoztatott s a katolikus Egyház által, hogy higgyük, elénk ad; remélni Istentől az üdvösségre szükséges s hasznos javakat s szeretni Istent mindenekfelett.
Az erkölcsi erények pedig általában megkönnyítik számunkra kötelességeink teljesítését s jó megcselekvését s a rossznak elkerülését. Négy alaperényre vihető valamennyi vissza, amelyeket éppen ezért sarkalatos erényeknek is nevezünk. Ezek az okosság, igazságosság, mértékletesség és lelki erősség. A Bölcsesség könyve így jellemzi ezt a négy erényt: „Ha ki az igazságot szereti, az ő munkái nagy erények; mert józanságot és okosságot tanít s igazságot és erősséget, melyeknél semmi sincs hasznosabb az emberek életében”. (8,7)