Ennek a hálának gyakorlati nyilvánítására utal az apostol, mikor óva figyelmeztet minket: „A lelket el ne oltsátok!” (1Tessz 5,9) sőt „meg se szomorítsátok a Szentlelket”. (Vö. Ef 4,30)
Kioltják bennünk a Lelket a halálos bűnök, de leggyökeresebben azok, melyek egyenesen ő ellene irányulnak. Ezek nevezetesen az Isten irgalmában való vakmerő bizakodás, az Isten kegyelméről való kétségbeesés, a megismert igazság elleni tusakodás, Isten malasztjának mástól való irigylése, az üdvös intelmekkel szemben a bűnökben való megátalkodás s végső penitenciátlanság. (A Szentlélek elleni bűnök.)
Szöges ellentétben vannak továbbá a Szentlélekkel, mint a legtisztább szellemmel, a testiség vétkei. Azért mondja már az Úr a vízözön alkalmával: „nem marad meg az én lelkem az emberben mindörökké, mivel ő test”. (Ter 6,3)
Azért fenyeget meg mindnyájunkat maga a Szentlélek Szent Pál ajkai által: „Nem tudjátok-e, hogy a ti tagjaitok a Szentlélek temploma? (1Kor 6,19) És ismét:„Nem tudjátok-e, hogy az Isten temploma vagytok és az Isten Lelke lakik bennetek? Ha pedig valaki az Isten templomát megfertőzteti, elveszti azt Isten, mert az Isten temploma szent, mely ti vagytok”. (1Kor 3,16.17)
Elbúsítjuk pedig a Szentlelket minden bocsánatos bűn s az ő sugalmainak elhanyagolása által.
Ámde ezzel a mi hálakötelezettségünk, a Szentlélek iránt távolról sem merül ki.
Nekünk meg is kell „dicsőítenünk a Szentlelket”.
Ezt tesszük nevezetesen akkor, ha izmos s munkás evezősei vagyunk az Egyház hajójának, melynek ő a kormányosa és tőlünk telhető buzgalommal mozdítunk elő minden katolikus ügyet. Ha edzett vitézei vagyunk annak a hadseregnek, mely Krisztus zászlója, a kereszt alatt vívja szüntelen a nagy csatát Isten földi s égi országáért. Így kiérdemeljük azt a szép címet, mellyel Szent Pál Timotheust megtiszteli: „bonus miles Christi Jesu”, „Krisztus Jézus jó harcosa”. (2Tim 2,3) Erre avat s ken fel bennünket a Szentlélek a bérmálás szentségében.