Úrnapja – „Corpus Christi” – Az Oltáriszentség Ünnepe
Krisztus szent testének és vérének ünnepe, ezen a napon „Krisztus titokzatos testét” – Corpus Christi Mysticum ” az oltáriszentséget ünnepli az egyház.
A Szentháromság vasárnapját követő csütörtököt az Egyház annak a titoknak ünneplésére szenteli, hogy a kenyér és bor külső színe alatt Jézus Krisztusnak, az Isten-embernek teste és vére, istensége és embersége, valójában, igazán és lényegileg jelen van.
Szentháromság ünnepe utáni csütörtökön, de nálunk is a következő vasárnapon tartott főünnep. A Nagycsütörtöki ünneplés a nagyhét hangulata miatt nem tudja az öröm hangulatát kellőképpen kifejezni. Ennek az Oltáriszentségben köztünk lévő megtestesült Krisztusnak a lelkes ünneplését szolgálja az Úrnapja.
„Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre” (Lk 22, 19).
„Legyen ma a lelkünk is oltár, amelyen megjelenhet a Szentségi Úr Jézus, hogy egyéni és közösségi életünkben méltó gyümölcsöket hozzon a mai ünnep és egész keresztény életünk…”
Mennyei kenyeret adott nékik az Úr!
„Én vagyok az élet kenyere. Aki hozzám jön, nem éhezik többé; és aki bennem hisz, nem szomjazik sohasem.”
„Én vagyok az égből szállott élő kenyér. Aki eszik ebből a kenyérből, örökké élni fog.”
Imáinkban kenyeret kérünk Istentől, az Oltáriszentség pedig kenyér.
A földi és mennyei kenyeret keressük:
az Oltáriszentségben ez van jelen.
Aki mindent odaad:
“Az égből alászállott élő kenyér”
Minden szentmisében felelevenedik előttünk a csodálatos kenyérszaporítás eseménye és megismétlődik az utolsó vacsora is, jelenvalóvá téve köztünk Jézus Krisztust, aki az örök élet kenyere mindannyiunknak.
Amint elérkezett az óra, asztalhoz telepedett a tizenkét apostollal együtt.
Így szólt hozzájuk:
„Vágyva vágytam rá, hogy ezt a húsvéti vacsorát elköltsem veletek, mielőtt szenvedek. Mondom nektek, többé nem eszem ezt, míg be nem teljesedik az Isten országában.”
Aztán fogta a kelyhet, hálát adott és így szólt:
„Vegyétek, osszátok el magatok között. Mondom nektek: nem iszom a szőlő terméséből addig, amíg el nem jön az Isten országa.”
Most a kenyeret vette kezébe, hálát adott, megtörte és odanyújtotta nekik ezekkel a szavakkal:
„Ez az én testem, amelyet értetek adok. Ezt tegyétek az én emlékezetemre.”
Ugyanígy a vacsora végén fogta a kelyhet is, és azt mondta:
„Ez a kehely az új szövetség az én véremben, amelyet értetek kiontanak. De nézzétek, az áruló keze is rajta az asztalon.
Az Emberfia ugyan elmegy, de jaj annak az embernek, aki elárulja.”
Ez nem egy múltbeli esemény , hanem szüntelenül megismétlődő áldozat.
Az Oltáriszentség által oly módon részesedhetünk Krisztus áldozatából, mintha mi magunk is ott lettünk volna az apostolokkal az utolsó vacsora termében az Eucharisztia alapításakor.
Minden szentmisében, amikor megáldozunk, gondoljunk erre!
„Égből szállott szent kenyér, Értünk ontott drága vér:
Hittel áldunk és imádunk, Bár az elme föl nem ér.
Véghetetlen Istenség, Szerető nagy kegyesség!
Az oltáron velünk áldjon Tégedet a föld s az ég.
Ó mennyei seregek! Velünk egyesüljetek:
Tiszta lelkek, az Istennek Irgalmáról zengjetek.
Nap, hold s fényes csillagok Imádságra gyúljatok:
Hitünk fénye õt dicsérje, Kit ragyogva áldotok.
Legyen egy szív, egy lélek Azokban, kik dicsérnek.
Ó nagy Isten! e szentségben Nyerjék meg, mit remélnek.
Reménységünk csak te vagy, Jézus, kérünk, el ne hagyj:
Légy vezérünk, s hogy célt érjünk, Országodba befogadj.”
Manapság, amikor azt tapasztaljuk, hogy sokak szemében könnyen elhalványulnak az igazi értékek, nagy szűkség van arra, hogy felmutassuk és ünnepeljük azt amiben hiszünk, ami maradandó. Ezért ünnepeljük meg évéről évre Úrnapját, az Oltáriszentség ünnepét.
Ebben fejeződik ki leginkább az Istenhez és egymáshoz való tartozásunk.
Ezt valamiképpen már az Ószövetségi választott nép is ünnepelte.
Amikor Mózes lejött a Sinai hegyről a nép tudtára adta, hogy Isten szövetséget köt velük.
A nép ezt örömmel fogadta, és ezt az ígéretet tette:
„az Úr minden szavát megtartjuk”
A megkötött szövetséget, áldozati állatok vére pecsételte meg.
„Ez annak a szövetségnek a vére, amelyet az Úr megkötött veletek..”
Már itt is jelen van Isten Szavának a hallgatása és az áldozati vér. A szentírók ebben az Úr Jézus keresztáldozatának előképét látják.
Ezért a szent leckében szent Pál apostol helyesen következtet:
Jézus örök főpapként lépett a szentélybe és saját kiömlő vérét ajánlotta fel Áldozatul, érettünk!
„Saját vére által ment be egyszer s mindenkorra a szentélybe, és örök váltságot szerzett…”
Szent Márk evangélista az utolsó vacsora eseményébe kapcsol bele minket.
Jézus miután tanította övéit,
„a vacsora közben kezébe vette a kenyeret, és ezekkel a szavakkal adta nekik: Vegyétek és egyétek …
Majd fogta a kelyhet és így szólt:
Ez az én vérem, az új szövetségé, amely sokakért kiontatik. „
A mai napi szentmisével, most mi is részt veszünk az Utolsó vacsora ünnepélyes pillanatában.
A mai ünnep is világszerte tömegeket mozgat meg. Lényegesen többen vesznek részt a szentmiséken, mint szokásos. Ahol erre mód és lehetőség van, ünnepélyes körmenetet tartanak, hogy ezzel is kinyilvánuljon, hogy mi mennyire fontosnak tartjuk az Oltáriszentséget.
Ebben a szentmisében mi is ki akarjuk fejezni az úr Jézushoz való tartozásunkat és ragaszkodásunkat.
A szentmisében mindannyian:
- Az Ószövetségi választott néphez hasonlóan megújítjuk az Istenhez és parancsaihoz való ragaszkodást.
- Az Oltáriszentségben közöttünk levő szentségi Jézus előtt felszítjuk a szeretetnek és az imádásnak az áldozatát
- A szentmise felajánlásában az oltárra helyezzük mindazt, aminek az átváltoztatását szeretnénk, mindazt amire az Úr Jézus áldását kérjük.
A vágyaink között ott szerepel, hogy munkánk és törődésünk értékessé változzon, hogy küzdelmeink gyümölcsöt hozzanak, szenvedésünk ne legyen hiábavaló. Szeretnénk, hogy több legyen a megértés, az egység, a béke…. és még sok minden, ami ki nem mondott vágyunk és csak a szívünk mélyén él.
„Leborulva áldlak, láthatatlan Istenség,
Kenyér- és borszínben elrejtezett emberség,
Noha itt nem láthat, meg nem tapasztalhat
Az emberi gyöngeség.
Isteni erődet elrejtéd a keresztfán,
Testi gyarlóságnak homályával takarván.
Itt emberi tested előlünk elrejted,
Színek alatt titkolván.
Noha szent Tamással sebed helyét nem látom,
Uram, igaz hittel jelenléted megvallom.
E vallásban tarts meg, szent színedet add meg
Égben egykor meglátnom.
Váltságomnak ára, száradt szívem ereje,
Szegény bűnös lelkem megtisztító fürdője,
Szomjú, fáradt lelkem megvigasztalója,
Üdvösségem záloga.”
Hány évszázados előkészület előzte meg ezt az első áldozást!
Az egész Ószövetség valójában egy nagy előkészület.
Az Oltáriszentség ószövetségi előképe, amikor a vándorló nép mannát evett a pusztában.
Isten mannával táplált, hogy megtudjuk:
„nem csak kenyérrel él az ember”.
Ez az előkép segít hittel elfogadni, amit Szent Pál apostol mond a korintusikahoz írt levelében:
Az áldás kelyhe, amelyet megáldunk Krisztus vérében való részesedés. És a kenyér, amelyet megtörünk, Krisztus testében való részesedés.
Erről beszélt Jézus a kafarnaumi zsinagógában is:
Én vagyok a mennyből alászállott, élő kenyér. Aki ebből a kenyérből eszik örökké él. Az a kenyér, amelyet én adok, az én testem a világ életéért.
A hallgatóság ott akkor nem értette azt, amit Jézus mondott, hisz vita támadt közöttük, hogy „miként adhatja saját testét eledelül”.
Az Úr Jézus pedig megerősítette, hogy valóban arról beszél, hogy ő lelkünk táplálékává lesz:
Az én testem valóban étel, és az én vérem valóban ital.
Az Úr Jézus találhatott volna sokféle más formát, rendkívüliebbeket, amelyek kétség nélkül bizonyítanák isteni hatalmát.
Ő mégis nagyon emberi utat választott. A mindennapi táplálékban a kenyérben, és a borban maradt közöttünk.
Az Egyház ma különösképpen is ráirányítja a figyelmünket arra a tényre, hogy Ő lelkünk táplálására maradt közöttünk az Oltáriszentségben.
Nagy szűkségünk is van erre. Hiszen az élet sok mindenben próbára tesz. És senki nem lehet kivétel.
Mindenkinek feladata a vallásos életvitel.
Az Oltáriszentségben közöttünk lakó Jézus eligazító, lelki iránytű akar lenni mindenki számára.
„…A kereső fiatal szeretne eligazodni az élet kuszaságában, amelynek számos buktatója van. Az Úr Jézusban pedig megértő barátra lelhet, akitől mindig lehet tanácsot kérni, mert Őt sohasem „zavarjuk”. A felnőtt sokszor reménytelennek találja a kenyérért való harcot, mert a verejtékes munka nem hozza meg a várt gyümölcsöket. Ekkor a lankadtság idején erőforrást és biztatást jelent az Úr Jézus közelsége. Az idős nyugalomra vágyik, de előfordul, hogy még az előrehaladott kora ellenére is gondokkal küzd.
Az Úr Jézusnál nincs (nem lehet) megértőbb, erősebb támasza. Tehát az élet minden helyzetében előttünk áll Krisztus megszentelt áldozata, amely értékessé teszi a tudatosan vállalt küzdelmet, szenvedést. Ennek gyümölcsei nem látványosak, nem is érnek be egyik pillanatról a másikra, mégis nagyon valóságosak. Sok életet változtatott meg már a Jézussal való rendszeres találkozás, hiszen Ő valóban mindennapi táplálék akar lenni, amely az élet alapvető feltétele…”
Úrnapja ünnepe felhívja a figyelmünket arra is, hogy vessünk számot azzal, hogy mit is jelent nekünk a Szentáldozás.
Vajon mi szomjazzuk-e a az Úr Jézussal való találkozást?
Vallásos életünknek csak akkor lesz kihatása a mindennapi életre, ha gyakori vendégei vagyunk Jézus „asztalának”. Sok minden táplálhatja benső életünket, sokfelől várhatunk hatékony segítséget, de semmi nem nyújt annyit, mint az Oltáriszentség, hiszen Jézus személyes jelenlétét semmi nem pótolhatja.
Az oltáriszentség egyesíti az eget és a földet, Istent és az embert.
Az Oltáriszentség magába foglalja az egész teremtést és az ember újjáteremtésének a forrása. Jézus Krisztus, az Isten Fia azért lett emberré, hogy helyreállítsa a teremtés eredeti rendjét, és lehetőséget adjon az embernek a lelki újjászületésre, hogy olyan emberré váljunk, amilyennek bennünket a teremtő Isten elképzelt.
Isten Fia azért válik újra és újra jelenvalóvá az Oltáriszentségben, hogy nekünk adja önmagát, mint a megújulás, az újjászületés forrását.
Az eucharisztikus beszéd egykori hallgatói még semmit sem érthettek ebből, mert még nem történt meg az Úr utolsó vacsorája, szenvedése, kereszthalála és feltámadása.
Ezért kérdezik, hitetlenkedve és csodálkozva:
„Hogyan adhatja ez testét eledelül nekünk?”
Nem ismerik még az Oltáriszentség titkát.
Nem tudhatják még, hogy az Úr által adott élő kenyér az Egyház közösségének és a Krisztusban hívőknek a legdrágább kincse.
Az utolsó vacsorán Krisztus önmagát adta az apostoloknak.
Eredete:
Krisztus maga adta tudtul egy látomásban lüttichi Szent Juliannának kívánságát, hogy szeretetének ezen titkát egyházi ünneppel is dicsőítsék.
IV. Orbán pápa 1264-ben rendelte el ezt az ünnepet, s az ő megbízásából Aquinói Szent Tamás írta meg a liturgikus szövegeket és a nap csodálatos szekvenciáját, a LAUDA SIONt.
Az Oltáriszentség alapítása nagycsütörtökön történt. Minthogy azonban akkor Krisztus húsvéti misztériumának sokszoros ajándéka között oszlik meg figyelmünk, s az ünnep fényét már az Úr szenvedése árnyékolja, a húsvéti idő lejártával, szintén csütörtöki napon, az Egyház külön ünneppel ad hálát ezért az ajándékért, s kéri az eucharisztikus Jézus Krisztus áldásait minden hívő életére.
Úrnapja – Festum Eucharistiae, Solemnitas Corpus Domini – az Eucharisztia ünnepe a Szentháromság vasárnapját követő csütörtökön.
A 13. század elején az albigensek és a valdiak vitatni kezdték Krisztus reális jelenlétét az Eucharistiában.
Ugyanebben az időben:
– 1209: Lüttichi Szent Julianna látomásokban kapott felszólítást az Eucharistia külön ünneppel való ünneplésére.
– 1229: Julianna beszélt gyóntatójának látomásairól, tanácsot kért teológusoktól, többek között Jacobus Pantelonistól, a későbbi IV. Orbán pápától. Az Úrnapját 17 évig csak Lüttichben ülték meg. Első officiumát Julianna ösztönzésére Johannes ágostonos kanonok írta prózában.
– 1246: Róbert lüttichi püspök. az egész egyházmegye számára kötelezővé tette az ünnepet. Halála után az ünnep elenyészett, csak a Szt. Márton kanonok tartotta meg. Hugo a S. Caro OP bíboros, püspök. legátus tudomást szerezve az ünnepről, egész legátusi területén elrendelte, de nem lett maradandó hatása.
– 1258: Julianna halálakor ismét csak a Szt. Márton kanonokok ülték meg.
– 1261: amikor J. Pantaleonis pápa lett, egy Éva nevű reklúza sürgette Henrik lüttichi püspököt, hogy kérje a pápától az ünnep általános elrendelését.
– 1264: IV. Orbán a bolsenai mise hatására adta ki a Transiturus bullát, melyben általánossá tette Úrnapja ünnepét. Céljaként az Eucharistia melletti ünnepélyes hitvallást jelölte meg. Az ünnep officiumát az épp Orvietóban tartózkodó Aquinói Szent Tamással íratta meg, aki munkájában fölhasználta a cisztereknél már használatos himnuszokat is. Marescotti Szt Jácinta (1585–1640) Úrnapja nyolcadában nyilvános szentségimádást kezdeményezett.
IV. Orbán halála után az ünnep ismét háttérbe szorult, csak Germánia néhány egyházmegyéjében és Magyarországon (1271) fogadták be.
V. Kelemen a vienne-i zsinaton 1311–12: ismét felhívta a figyelmet az Úrnapjára, s ettől kezdve az ünnep gyorsan elterjedt az egész Egyházban, s évszázadokon át az egyházi év legnagyobb ünnepei közé tartozott az Úrnapi körmenet.
Az Egyház ezt az ünnepet a legnagyobb pompával üli meg. Az ünnep bevezetése után nemsokára az Oltáriszentségi körmenet is általánossá vált az Egyházban. E körmenet elsősorban imádó értelmű, s ezért bensőséges buzgalomnak kell áthatnia. Másodsorban kérő jellegű, azért folyamodik Krisztushoz, hogy jelenlétével szentelje meg világi életünket. Harmadsorban hitvalló jellegű, mert láttára a világnak évről évre szembe kell néznie azzal a ténnyel, hogy az Oltáriszentségből Krisztus titokzatosan és valóságosan magához vonzza minden korban övéit.
Isten háza és oltára az ünnepen és a rákövetkező napokban a leggazdagabb virágdíszben és illatos erdei zöldben pompázik.
Kérjük azt a kegyelmet, hogy hitünket e nagy és szent titokkal szemben Isten még jobban megelevenítse, s ezáltal hódolatunkat elmélyítse és szeretetünket lobogóbb lángra gyújtsa.
Valljuk meg mindenkor és mindenütt, félelem és habozás nélkül meggyőződésünket, külsőleg is. Tiszteletteljes imádással térdeljünk le az Oltáriszentség előtt, vegyünk részt buzgón a szentmisén és a szentáldozásban, csatlakozzunk az utcáinkon végigvonuló szent Királyunk ünnepi menetéhez, térjünk be minél gyakrabban csendes szentségimádásra a templomba.
AZ ÚRNAPI KÖRMENET – „áldás a földnek, áldás az embernek”.
Az Egyház ezt az ünnepet a legnagyobb pompával üli meg. Az ünnep bevezetése után nemsokára az Oltáriszentségi körmenet is általánossá vált az Egyházban. E körmenet elsősorban imádó értelmű, s ezért bensőséges buzgalomnak kell áthatnia. Másodsorban kérő jellegű, azért folyamodik Krisztushoz, hogy jelenlétével szentelje meg világi életünket. Harmadsorban hitvalló jellegű, mert láttára a világnak évről évre szembe kell néznie azzal a ténnyel, hogy az Oltáriszentségből Krisztus titokzatosan és valóságosan magához vonzza minden korban övéit.
Isten háza és oltára az ünnepen és a rákövetkező napokban a leggazdagabb virágdíszben és illatos erdei zöldben pompázik.
Az úrnapi körmenet során a négy égtáj felé felállított, lombsátorral, virágokkal ékesített négy oltárhoz ünnepélyesen, kísérettel, énekszóval, sokszor zenekarral, baldachin alatt, díszes tartóban, úgynevezett úrmutatóban – monstranciában – a pap által hordozott Oltáriszentséggel vonultak végig a falun, városon.
Az Úrnapi körmenet eredetileg az egész lakóhelyet körbejárta, s a település négy sarkánál, a négy világtáj felé fordulva hangzott el egy-egy evangéliumi szakasz, ezt követte az áldás.
Az egyes oltárokat védő sátrakat a helyi vallásos társulatok, olykor családok, nemzetségek készítették és díszítették. A pap által hordozott Oltáriszentség elé a fehér ruhába öltözött Mária-lányok – máshol az első áldozáshoz járult kislányok – virágszirmot hintenek.
Ma a templom közelében halad a körmenet, melyet négy stáció, megállás szakít félbe. Ezeken az Oltáriszentségről szóló evangéliumi szakaszok, ehhez kapcsolódó könyörgések hangzanak el, majd a szentségi áldás a település minden irányába kisugározza Krisztus jóságát.
A körmenetre elsősorban az Oltáriszentségi himnuszok vannak előírva, de más alkalmas szentségi énekek is vehetők. A templomba visszaérkezve Te Deumot éneklünk.
Jankovics Marcell: Jelkép-kalendárium
részlet…
„Mária, Aranyház!”
„…A pünkösd kettős ünnepe utáni tizedik napra (csütörtökre) a katolikus naptárban úrnapja esik. Ezen a napon „Krisztus titokzatos testét” (Corpus Christi Mysticum) az oltáriszentséget ünnepli az egyház.
Kötelező – piros betűs – ünneppé 1264-ben IV. Orbán pápa tette földije, Lüttichi Szent Julianna (†1258) hatására, aki egy látomásában a teliholdat látta, melyből egy darabka hiányzott.
Julianna a látomását úgy értelmezte, hogy a Hold az egyházi évet (!) jelképezi, amelyből valami hiányzik, mégpedig az oltáriszentség ünnepe. Az ünneppé nyilvánítás közvetlen előzménye a híres, Raffaello által is megfestett bolsenai csoda volt. A pápa épp Orvietóban időzött, amikor hírül vitték néki, hogy a közeli Bolsenában az ostya a pap kezében úrfelmutatáskor vérezni kezdett. (L. Nagy Szent Gergely hasonló nagycsütörtöki csodáját.) A pápának maga felé hajlott a keze: Úrnapja időpontjának megválasztásával saját nevét, – névünnepét is fényesebbé tette.
Az ünnep fő eseménye a körmenet, amelyen körülhordozzák az oltáriszentséget. A körmenet útvonala mentén négy oltárt állítanak fel az ott tartandó rövid szertartás (evangélium-éneklés és áldás) céljára. (E sajátságok arra vallanak, hogy a „szentostya” útvonala a Nap éves pályáját jelképezi, amelynek csúcspontján a Nap épp anyja, a Tejút „karjai közt” tartózkodik. Úrnapja ebbe az időszakba esik.)
Az oltárok fölé lombsátrat emelnek, a földre, a tovahaladó oltáriszentség elé rózsaszirmot szórnak. A virágszőnyeg (másutt széna- és illatos füvek terítik be a körmenet útvonalát) és a díszítésre szolgáló zöldágak varázserejű szentelményeknek számítottak; hasonló hatást tulajdonítottak nekik, mint más ünnepek „megszentelődött” növényeinek (főleg betegség és villámcsapás ellen varázsoltak velük).
Az oltáriszentséget a talpas szentségtartóban, más néven úrmutatóban (latin: monstrantia) hordozzák körül, s abban teszik ki ünnepélyes szentségimádásra is.
Ez a vallásgyakorlat is a XIII. században keletkezett. Az úrmutató készítését az úrnapi körmenet és a szentségimádás tette szükségessé…”
Babits Mihály: Eucharistia
(részlet)
„Az Úr nem ment el, itt maradt.
Őbelőle táplálkozunk.
Óh különös, szent, nagy titok!
Az Istent esszük, mint az ős törzsek borzongó lagzikon
ették-itták királyaik husát-vérét, hogy óriás
halott királyok ereje szállna mellükbe – de a mi
királyunk, Krisztus, nem halott!
A mi királyunk eleven!
A gyenge bárány nem totem…”
LAUDA SION – DICSÉRD SION MEGVÁLTÓDAT
Aquinói Szent Tamás fenséges verse, melyben az Oltáriszentség titkára tanítjuk önmagunkat és egymást, s egyben e titok szemlélése, az imádás és szeretet szavait fakasztja szívünkből.
Dicsérd Sion, megváltódat, vezéredet, pásztorodat áldja hangos éneked.
Ahogy bírod, akként merjed, bármi nagynak énekeljed, méltón nem dicsérheted.
Nagy titokról szól az ének: élet élő kútfejének, a Kenyérnek hódolunk.
Melyben, midőn halni készül, magát adja örökrészül társainak Krisztusunk.
Legyen teljes, legyen zengő, legyen vidám, s hozzá illő szívből fakadt énekünk.
Annak titkát fontolgatva, magát Jézus miképp adta táplálékul minekünk.
Az új Krisztus asztalára Kenyér szállott, égi pászka, elavult a régi már.
Fut az újtól, ami régi, nap az éjjelt fölcseréli, fut a fénytől a homály.
Amit Krisztus tett ez estén, hagyta, hogy rá emlékezvén cselekedjük mi is azt.
Áldás fakadt törvényéből, így lesz borból és kenyérből üdvösséges áldozat.
Drága titka szent hitünknek, testté-vérré lényegülnek, bor s kenyér mi volt előbb.
Régi rend itt újnak enged, szárnya lankad, észnek, szemnek, élő hitből végy erőt.
Más és más, de nem lélekben, csak jel szerint más színekben mennybéli jók rejlenek.
Vére ital, teste étel, mégis ott van teljességgel mindkettőben Istened.
Aki veszi, meg nem osztja, meg nem töri, nem szakasztja, oszthatatlan eledel.
Veszi egy és veszik ezren, rövidséget nem lát egy sem, fogyasztják, és nem fogy el.
Veszik jók és veszik rosszak, csakhogy különféle sorsnak részesei ők vele.
Rossznak halál, jónak élet, ilyen az egyforma étek különböző ereje.
Íme, étke angyaloknak, Kenyere lett vándoroknak, eledele jó fiaknak, ebnek adni nem való.
Izsák ennek képe, árnya, áldozatra kész oltára, húsvét-bárány áldozása, s hulló manna, égi jó.
Igaz Kenyér, legfőbb Pásztor, Jézus, óvj az elbukástól, te táplálj és te palástolj,
s add, hogy a feltámadáskor legyen nálad kész helyünk!
Te, ki mindent bírsz és értesz, földi létben táplálsz, éltetsz, add, hogy lássunk,
Dicsőséges, s társulván a boldog néphez, lakomádban részt vegyünk. Ámen!