„János öltözete pedig teveszőrből vala és bőröve ágyékai körül; eledele pedig sáska és erdei méz vala” (Máté 3,4).
a) Megjelenik a puszta embere. Csend van a lelkében s elmerülés. Hallgatott sokáig, most beszél. A hallgatás a szépen kijegecesedett lelkeknek anyaoldata. Hacsak egy-két napig fékezzük nyelvünket, mennyivel világosabban állnak előttünk hitünk, eszményeink s kötelességeink. A beszéd nemcsak a gondolatok eltakarására, hanem elhajtására is jó! Ó hallgatásnak nagy országa, mélyebb, mint a halál stixi vizei, magasabb, mint a csillagok, beléd merülök; benned meghallom az Úr szózatát; szent homályban dolgozik a lelkem, mint méhek a sötétben! Szólj Uram, hallgatni akarok; ébredjen föl a lelkem: „Sobald die Lippen schlafen, erwachen die Seelen”.
b) A puszta embere szigorú; komfort helyett vezeklésbe öltözik; missziója van kijózanítani, észretéríteni a lágy, érzékies, világot szerető embert. Ezt a puha testet keményen kell fogni, ezt a lágy érzékiséget erősen kell fegyelmezni, különben a test és érzékiség jut uralomra lélek és akarat fölött. Ezt a puha testet, mely annyiszor vétkezett, az erény s a lélek veszteségeiért meg kell fenyíteni s az Isten megbántásáért penitenciára kényszeríteni. – Végül az érzékiség ösztönös világából is kell áldozataimat Istennek bemutatnom, hogy az egész ember „hostia sancta” legyen! Ez a szigor fegyelem és erő, s nem akar porrá zúzni, hanem szobrot vésni, Krisztus-típust.
c) A puszta emberének szava nem ének; szózata nem édes, nem hizeleg, de belevág a lélekbe. Inkább sivító tavaszi szélnek mondom, mely jeges, de tisztít; megmozgat minden ágat, letöri a korhadt gallyat; a halálra szántak meghalnak tőle, de akikben életrevalóság van, azok összeborzadva bár, de fölélednek. – Penitencia, önmegtagadás, viperák fajzati, tűzre való pelyva, ez mind igaz rólam is; alázattal elfogadom. Ez a beszéd szétszedi a mámort, a fátyol szétfoszlik s megpillantom szegényes, kényes, erőtlen lelkemet; be jó ez a borzadás; az élet ereje borzong végig rajtam! S magáról is hogy’ beszél: ő a puszta embere, s Urának saruszíját sem méltó megoldani. – Van ott mélység, ahonnan ily erő és érzés emelkedik.