„A vaknak szeme, a sántának lába voltam; atyja voltam a szegénynek” (Jób 29, 15).
962-ben született Auvergne-ben, a nemes Mercoeur család gyermekeként. Alighogy kinőtt a gyermekkorból, a Saint-Julien de Brioude klerikusa lett, majd nem sokkal ezután szerzetesi ruhát öltött Clunyban, amelyet abban az időben Szent Majolus (906/15–994) apát vezetett. 991-ben helyettesévé nevezte ki, 994-ben pedig Odiló lett az apát. Kezdettől fogva tanúságot tett arról, hogy kiváló vezető és szervező. Bölcs és kiegyensúlyozott ember volt, misztikus, akit Isten bőségesen elhalmozott kegyelmeivel, aki boldogan állt Isten szolgálatában.
A maga számára sok korlátozást szabott, mások iránt viszont rendkívüli jóságot tanúsított. Szerzetesei azt mondták, hogy rendelkezései mintha nem is egy atya szigorúságából fakadnának, hanem egy anya odaadó szeretetéből. Amikor szemére vetették engedékenységét, így válaszolt:
„Ha el kell kárhoznom, akkor ez történjék inkább az elnézésem, mint a keménységem és kegyetlenségem miatt.”
A híres Clugny-kolostornak volt apátja Franciaországban. Nagy volt Isten színe előtt, de a világ szemében is.
Királyok és császárok nagy tisztelettel vették körül személyét. II. Szent Henrik, Gizellának, Szent István királyunk feleségének bátyja magával vitte őt Rómába, császárkoronázásra. Ez alkalommal ellátogattak Monte Kasszinóba, a Szent Benedek-rend ősi fészkébe. A bencés ős anyaház és a jámbor szerzetesek látása annyira megindította a császárt, hogy szerette volna mindnek megcsókolni a lábát.
Azt beszéli a legenda, hogy mikor ez a szent császár halálra vált, még egyszer látni akarta Odilót. Uzent érte és nehezen várta jöttét. Örömében aztán sírva fogadta és köpönyegét csókolgatta. Szent Henrik császárnak ez a magatartása hű tükör; megmutatja Odiló igazi képét és nagyságát. S csakugyan: külseje a sok önmegtagadástól és a szigorú önfegyelemtől kemény volt. Szemeiből különös fény sugárzott ki, mely a rakoncátlanokat és gonoszokat rémülettel töltötte el. A szegényekre és nyomorultakra azonban ezekből a szemekből kimondhatatlan nagy irgalmasság mosolygott; ráillenek a jámbor Jóbnak önmagára mondott szavai:
„A vaknak szeme, a sántának lába voltam; atyja voltam a szegénynek” (Jób 29, 15).
1016-ban Európa szerte nagy éhínség látogatta meg a népet. A nagy nyomorúság közepett Szent Odiló egész szeretetét, minden gondját és kolostorának minden pénzét az ínségesek megsegítésére fordította. Utóbb eladogatta a templom arany- és ezüsttárgyait, hogy segíthessen.
Azt gondolta magában, hogy ha az Úr Jézus Krisztus nem sajnálta drága vérét odaadni az emberekért, akkor bizonyára Isten házának drágaságait is szabad az éhezőkre költeni. Miután mindent elosztogatott, amije volt, sorra járta a vagyonosokat, az urakat és főpapokat, s az ő szívüket is könyörületre és adakozásra indította az éhínségesek iránt. Ily módon a szegények testének, a gazdagok lelkének lett megmentője.
Ebben az időben egyszer az történt vele, hogy az úton két ruhátlan gyereket talált holtan a hidegtől és éhségtől. Leszállt lováról, lehúzta gyapjú alsóruháját, letakarta a két kis holttestet, azután embereket fogadott fel, kiknek segítségével eltemette őket.
Megbecsülte a szent keresztségben megszentelt és az Oltáriszentséggel táplált emberi testet!
A középkorban nemcsak országok és katonasággal rendelkező nagy urak álltak majdnem állandóan harcban egymással, hanem az önbíráskodás és ököljog címén, egyes emberek is fegyverrel intézték el egymás között vitás ügyeiket.
Sok embervér folyt az ötödik parancs tilalma ellenére és az Úr Jézus nagy szomorúságára, ki szeretetet kíván híveitől még ellenségeik iránt is. Az emberölés iszonyatos bűne s a nyomában járó sok nyomorúság és gyász mélyen megrendítette Szent Odiló szívét.
Apostoli lángbuzgalommal dolgozott az „Isten békéjén” (treuga Dei), vagyis azon, hogy Krisztus Urunk kínszenvedése, halála és feltámadása emlékére szerda estétől hétfő reggelig minden hadakozás szüneteljen: amely napokon az Isten szeretetének legfölségesebb műve végbement, hadd álljanak az emberszívek is a szeretet és engesztelődés, megbocsátás uralma alatt.
Amilyen kimondhatatlanul nagy volt Szent Odiló könyörülete élő felebarátai iránt, éppen olyan mély részvét hatotta át a tisztítótűzben szenvedő lelkek iránt. Eltűnődött azon, hogy mennyien halnak meg, és senki nem tud halálukról, vagy nem maradnak utánuk rokonok, sem ismerősök. Mennyi lélek lehet, kikért senki nem imádkozik! Kimondhatatlan kínokat szenvednek, s nincs, ki enyhületül akárcsak egy Miatyánk elmondásával hűsítő cseppet küldene eltikkadt ajkukra!
Ezekre az elhagyott, szenvedő lelkekre való szerető emlékezésből 998-ban elrendelte, hogy szerzete minden templomában november 2-án a megholt hívekért imádkozzanak. Innen vette eredetét a halottak napja.
Odiló kedves volt Isten szemében, halála előtt sokat kellett szenvednie, hogy lelke a földi tartózkodás alatt hozzátapadt salaktól megtisztulva színarany-tisztán kerüljön az Úr ítélőszéke elé. Öt éven át nagy testi kínok gyötörték.Azt vélte, hogy ütött az utolsó órája; Rómába zarándokolt, hogy még egyszer láthassa az apostolok sírjait, mert Szent Péter és Pál apostolok oltalma alatt kívánt volna meghalni.
Azonban még nem érkezett el ideje; felgyógyult és hazatért kolostorába, ekkor már 69 éves volt. Egyévi böjttel, imádságokkal és virrasztásokkal készült most halálára.
Majd útra kelt, meglátogatta a neki alárendelt kolostorokat, s mint távozni készülő gondos atyához illik, jó tanácsokkal látta el szerzeteseit.
Mikor Souvigny nevű városban adventi prédikációt tartott a népnek s az Üdvözítő eljöveteléről beszélt, a szószéken halálos fájdalmak fogták el, – bejelentette közeli halálát. A szentségek felvétele után visszavitette magát a templomba, ahol csendesen örökre lezárta szemeit.
1049. január 1-én éjjel befejezte hosszú életét, amelyet teljesen az Egyház és szerzetesei szolgálatának szentelt.
A nagy tiszteletnek örvendő apátot II. Sándor pápa 1063-ban szentté avatta.
A Halottak napja
Szent Odilo clunyi apát kezdeményezte, és vezette be emléknapként. hogy mindenszentek ünnepét követően az összes elhunyt emberről is megemlékezzenek.
A halottak napját először 998-ban tartották meg, majd a 11. században a clunyi bencés szerzetesek hatására széles körben elterjedt az ünnep.
Egyháztanilag a szenvedő Egyház ünnepe, amit 998 óta tart meg az egyház november 2-án az elhunyt, de az üdvösséget még el nem nyert, a tisztítótűzben szenvedő hívekért.
Az egyház a „testi feltámadás és az örök élet hitével és az ebből fakadó reménnyel éli meg a halottak tiszteletének ősi cselekedetét, melynek minden nép a maga hagyományai szerint tesz eleget”. Az egyház kezdettől imádkozik az elhunytakért.
Az ünnepen „bizalommal kér” kegyelmet Istentől az elhunytaknak.
A 14. század elejétől a katolikus egyház egésze átvette.
Eszünkbe juttatja, amit Szent Gertrúdnak (november 16.) mondott az Üdvözítő:
„Minden lelket, amelyet kimentettél a purgatóriumból, úgy fogad Isten, mintha őt szabadítottad volna ki a fogságból, és alkalmas időben megjutalmaz ezért a jótéteményért.”
„A holtakért való imádság – mondja Aquinói Szent Tamás – kedvesebb Isten előtt, mint az élőkért való; az elköltözött lelkeknek ugyanis nagyobb szükségük van rá, mert maguk nem tudnak segíteni magukon.”
Estéjét a halottak estéjének (halottak vigíliájának) is nevezik. Ilyenkor sok helyen hosszan, akár 1-2 órán át szólnak a harangok a halottak emlékezetére.
„† Minden hívek teremtő és megváltó Istene! a te szolgáid és szolgálóid lelkeinek bocsásd meg minden vétkeiket, hogy amely engedelmet mindenkor óhajtának, az ájtatos könyörgések által megnyerhessék. Ki élsz és uralkodol, mindörökké. Ámen.”
Munkássága:
Az apát igyekezett jó viszonyban lenni kora fejedelmeivel. II. Henrik német-római császár tisztelete jeléül nagy értékű császári jelvényeket adományozott neki, amelyet ő 1033 körül, egy nagy éhínség idején eladott és az árát az éhezőknek osztotta ki. 1002-től a császár tanácsadója volt. II. Henrik halála után is igyekezett folytatni diplomáciai munkáját. Így többek között közvetítőként működött II. Konrád német-római császár és II. Róbert francia király nézeteltéréseiben. 1041-től csatlakozott a Treuga Dei (Isten békéje) mozgalomhoz.
Apátsága a clunyi apátság fénykorát jelentette. Több mint félszázados apátsága alatt nagy mértékben gyarapodtak az apátság filiái és birtokai. Odilo nagy méretű építkezéseket is folytatott, életrajzírója, Jotsaud szerint: „Clunyben a templomon és a falakon kívül mindent megújított.”
Hosszú apátsága idején (994-1049) folytonosan gyarapodtak Cluny fíliái és birtokai. A központosított egyházi szervezet csak utóda, Szent Hugó alatt alakult ki.
Éppúgy, mint elődei és utódai, Odiló is élvezte a fejedelmek kegyét, bár kapcsolatai az egyes fejedelmekkel (pl. III. Henrik császárral) nem mindig voltak egyformán szívélyesek. 1002-től II. Henrik császár tanácsosa volt. Szent Adelheid császárnő életrajzában arról tudósít, hogy halála előtt imájába ajánlotta magát. A Kapeting királyok is kérték jó szolgálatait. Így tevékenykedett többek között közvetítőként II. Konrád császár és II. Róbert francia király vitájában 1025-ben. Mint diplomata a legnagyobb lelkiismeretességgel intézte a földi ügyeket, és eszközt látott bennük a megszentelődésre és az Evangélium szellemének kisugároztatására.
Clunyben Odiló nagy építőnek bizonyult. Jotsaud szerzetes közlése szerint, aki 1052-ben megszerkesztette Odiló életrajzát, „Clunyben a falakon és a templomon kívül mindent megújított”. Kötelességének tartotta, hogy ahol fából való kolostort talált, ott kőépületet hagyjon hátra…
A mindennapi élet szabályozására két gyűjteményt is készített: az első, amely Consuetudines Antiquiores néven ismeretes, az 1000-től 1015-ig terjedő évekből származik, a második pedig, a Consuetudines Farfenses megjelölésű, 1030 és 1049 között készült.
Ezek az összeállítások mindenekelőtt liturgikus direktóriumok voltak.
Odiló minden tisztelet és megbecsülés közepette megmaradt alázatos embernek. Fulbert (960 körül-1028) chartres-i püspök a „szerzetesek arkangyalának” nevezi.
IX. Benedek pápa 1033-ban Lyon érsekévé jelölte ki, és már el is küldte neki a püspöki gyűrűt és a palliumot új méltóságának jeleként; Odiló azonban nem fogadta el ezt a megtiszteltetést.
Teljes erejét a clunyi apátság belső szervezetének megreformálására fordította. Ennek érdekében két gyűjteményt is készített: a Consuetudines Antiquiorest és a Consuetudines Farfensest. Ezenkívül néhány prédikációja, egy levele, valamint egy himnusz maradt tőle az utókorra, amelyet Majolus apát tiszteletére írt. Szent Majolus apátnak az életrajzát is megírta.
Montecassino krónikája megőrizte Odiló montecassinói tartózkodásának emlékezetét:
a clunyi apát megkapta az engedélyt, hogy megcsókolja a kolostori közösség minden tagjának a lábát. Micsoda alázatosság volt ez annak a férfinak a részéről, akinek tanácsát pápák és világi fejedelmek kérték ki!
Végezetül méltatnunk kell még irodalmi tevékenységét. Odiló írásai a középkori szerzetesség egész irodalmának reprezentatív példái. Bibliakommentárokat nem hagyott ugyan hátra, gondolatait azonban áthatják a bibliai témák és a Biblia szelleme.
Több életrajzot állított össze, így pl. elődjét, Szent Majolus apátét, valamint Szent Adelheid császárnéét. Prédikációi is maradtak ránk, továbbá néhány levele, egy himnusza, amelyet Szent Majolus tiszteletére írt és egy mise imádságai a test kísértései ellen. Treuga Dei: magyarul „istenbéke”.
A középkori Franciaországban keletkezett, a mai fegyverszünetnek megfelelő jogszokás. Vasárnap, esetleg már csütörtöktől kezdve és az év bizonyos időszakaiban (advent, nagyböjt, oktávák) tiltotta a magánháborúkat. Életrajzát 1052-ben Jotsaud clunyi szerzetes írta meg.
3. századi ima szentáldozás előtt
Mindenható Isten, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja, kérünk téged, áldással fogadjuk ezt a szent misztériumot; ne legyen senki számára ítélet!
Mindazokat, akik részesülnek e szent misztériumból, tedd méltóvá Krisztus testére és vérére,
Mindenható Úr, Istenünk! Ámen.
4. századi ima szentáldozás után
Mindenható Isten, a te szent misztériumodban történt részesedés adjon nekünk erőt,
s ne legyen senkinek ítéletére, hanem töltsön be minket minden áldással Krisztus által.
Általa dicsőség és hatalom néked, most és mindenkor és mindörökkön-örökké! Ámen.
Ima e nap haldoklóiért
Boldogságos Szűz Mária, irgalmasság Királynője!
Tekints kegyes szemmel magyar testvéreinkre, kik e
napon távoznak el ebből a világból! Légy oltalmazójuk a
döntő órában, és közbenjárójuk, hogy a pokol örök
kínjaitól megmenekülvén Szent Fiad országába jussanak!
Ámen.
Három felajánló ima a haldoklókért
Legszentebb Szentháromság, felajánljuk néked Jézus
Krisztus minden érdemét hálából azért, hogy drága Vérét
az Olajfák-hegyén érettünk ontotta, s érdemei által
kérünk, add meg minden magyar testvérünknek a jó halál
kegyelmét. – Miatyánk. Üdvözlégy. Dicsőség.
Legszentebb Szentháromság, felajánljuk neked a mi
Urunk, Jézus Krisztus érdemeit, aki érettünk a keresztfán
meghalt, és kérünk, ezen érdemek alapján, légy irgalmas
minden a mai napon hirtelen és készület nélkül meghaló
magyar testvérünkhöz! Szítsd fel szívükben a bűnbánat
tüzét, hogy ezáltal üdvözülhessenek! – Miatyánk.
Üdvözlégy. Dicsőség.
Legszentebb Szentháromság, felajánljuk neked a mi
Urunk, Jézus Krisztus minden érdemét, végtelen
szeretetét, mellyel Ő a mennyből alászállott, magára vette
emberi természetünket, hogy érettünk szenvedjen és a
keresztfán meghaljon. Kérünk, ezen érdemek alapján,
add meg a jó halál kegyelmét minden magyar
testvérünknek, és engedd, hogy a lelkek az ég dicsőségébe
jussanak! – Miatyánk. Üdvözlégy. Dicsőség.
