Szent V. Piusz pápa és hitvalló
„Rábízta Isten a béke szövetségét, népe fejedelmévé tette őt, örök főpapi méltóságban részesítette.”
„Urunk, Jézus Krisztus! A történelem folyamán szent papokkal, főpapokkal és pápákkal szabtál új irányt a korszakoknak. Kérünk, hogy Szent V. Piusz pápa imájára és közbenjárására megtörjön a hitetlenség ereje, és új korszak virradjon Egyházadra. Aki élsz és uralkodol mindörökkön örökké.” Amen.
Szent V. Piusz, aki hat éves pápasága alatt mentette meg a kereszténységet
V. Piusszal kezdődik a 16. század nagy reformpápáinak sora. Fő célja az egyházi és vallási élet lehető legteljesebb megújítása volt. E cél elérésére nem ritkán kicsinyesnek és gyakran bizony igen különösnek ható rendelkezéseket és törvényeket is hozott. Időnként tényleg az a látszat, hogy a pápa a világegyházat összetévesztette a nagy tökéletességre törekvő szerzetesek kolostorával, akik még a legjelentéktelenebb dolgokban is készségesen engedelmeskednek elöljáróiknak.
Azok közé a nagy férfiak közé tartozik, akiket időről-időre ezernyi vésztől ostromolt Egyházának megoltalmazására támaszt a Gondviselés. Az ő korában, a 16. században különösen égető szükség volt ilyen férfiakra. Mert egyrészt a hitújítás egyre rohamosabban terjedt s Közép- és Észak-Európa után Nyugat- és Dél-Európa népeit is eltántorítással fenyegette; másrészt a török hatalom szinte nap-nap után újabb és újabb területeket ragadott el a keresztény világtól. V. Piusz mind a két veszedelemmel fölvette a harcot és – győzött.
Ghislieri Mihály – ez volt a szent pápa családi neve – 1504 jan. 17-én az Alessandria közelében fekvő Bosco faluban született régi, de kisbirtokú nemesi családból. Tanulmányait a közeli vogherai domonkos kolostorban végezte és itt annyira megkedvelte a szerzetesi életet, hogy tizennégy éves korában maga is Szent Domonkos fiai közé lépett. Mint szerzetes mintaképe volt az alázatosságnak, buzgóságnak és szorgalomnak.
Szerette a magányt, gyakran tartott penitenciát, éjszaka hosszú órákat töltött meditációval és imádsággal. Igen mélyen hívő pap volt, akinek erőssége a megfeszített Krisztus erejében gyökerezett, ugyanakkor mély áhítat fűzte Szűz Máriához is.
Kiváló tudományos képzettségének köszönhette, hogy felszentelése után mindjárt teológiai tanárnak alkalmazták. Megszakítás nélkül tizenhat éven át működött a tanári pályán. Ekkor elöljáróinak bizalma a vigevanói, sanzinóí, majd végül az albai kolostorok elöljárói tisztét ruházta rája. Később inkvizítorrá nevezték ki. Ebben a minőségében olyan jól forgolódott, hogy Caraffa bíboros 1550-ben Rómába hívta őt és a szent officium, vagyis a pápai inkvizíció általános biztosává nevezte ki.
Ettől kezdve állandóan Rómában működött és egyre fontosabb szerepkört töltött be. Jóakarója, Caraffa bíboros, mikor IV. Pál néven pápává lett (1555-59), minden tiltakozása ellenére bíborossá és nagyinkvizítorrá nevezte ki. IV. Piusz pápa (1559-65) egyebek közt megbízta a sok háború következtében szétzilált mordovi egyházmegye rendbeszedésével. Fokonként olyan nagy tekintélyt szerzett, hogy mikor IV. Piusz halála után pápaválasztásra került a sor, a bíborosok Borromeo Szent Károly ösztönzésére egyhangúlag őt ültették Szent Péter székébe (1566 jan. 7). Ghislieri bíboros, immár V. Piusz pápa, alázatosan meghajolt a közbizalom előtt s mikor hallotta, hogy bizonyos körök hajthatatlan jelleme miatt idegenkedéssel fogadták megválasztásának hírét, így szólt:
„Isten segítségével úgy fogok kormányozni, hogy halálom nagyobb és tartósabb fájdalmat okozzon az embereknek, mint trónraemeltetésem”.
Pápaként első intézkedései között szerepelt a trienti zsinat általi rendelkezések elfogadása és egyben a reformok elindítása. Annak érdekében, hogy a zsinat tanításai a plébániákon is megvalósuljanak, 1566-ban kiadta a Római Katekizmust, 1568-ban közreadta a Római breviáriumot. 1570-ben bevezette a Római Misekönyvet, amelyet az egész nyugati egyház számára kötelezővé is tett.
Az új pápának legfőbb gondja volt a néhány esztendővel előbb (1563) befejezett trienti szentzsinat határozatainak végrehajtása, vagyis az Egyház benső reformjának szigorú és következetes keresztülvitele. A reformot önmagán és udvarán kezdte.
A pápa véleménye szerint minden sikeres egyházi reformnak a saját házánál, vagyis a pápai udvarnál, a római kúriánál és nem utolsó sorban a római papságnál kell kezdődnie. Először a pápai háztartást egyszerűsítette és a pápai udvartartás létszámát csökkentette. Biztos érzékkel csak arra érdemes, rászolgáló férfiakat hívott meg bíborosként legszorosabb munkatársai körébe. A penitenciária gyakran botrányt okozott a lelki dolgokkal való üzleteléseivel. Most alapjaitól kezdve újjászervezték. Igazi szenvedélyességgel küzdött a pápa a simónia minden formája ellen, amely főleg a kúriai hivatalok vásárlásánál volt szokás. Már pár nappal hivatalba lépése után bíborosi bizottságot hozott létre, hogy alkalmas intézkedéseket tegyen a római papság megjavítására. Különösen szívén viselte a római lakosság valláserkölcsi színvonalának emelését. Természetesen nem minden rendelkezése volt a legalkalmasabb ennek a célnak az elérésére; elgondolkodtató például a házasságtörésre kirótt olyan büntetés, mint a megkorbácsolás, a bebörtönzés vagy a száműzetés.
Szigorúan megkövetelte a püspököktől, hogy a trienti zsinat által újból hangsúlyozott rendelkezés szerint tartózkodjanak a székhelyükön. Ennek megtartásában látta a rendszeres lelkipásztorkodás nélkülözhetetlen föltételét. Egész Itáliában egyházmegyei és tartományi zsinatokat tartottak, rendszeres vizitációval fölmérték az Egyház helyzetét, és megfelelő intézkedéseket hoztak a visszaélések megszüntetésére. Nagyon sürgette, hogy állítsák föl azokat a papnevelő intézeteket, amelyeket a zsinat előírt. Szorgalmazta a cölibátust, amelyet eddig meglehetősen könnyen vettek, és ellenőrizte a szerzetesrendekben a klauzúra megtartását.
Az általánosan elhanyagolt hitoktatás újraélesztésére 1566-ban megjelentette a Római Katekizmust, először a plébánosok kézikönyveként latinul. Ezt hamarosan fordítások is követték. Gondos előkészítés után 1568-ban közreadta a Római Breviáriumot, 1570-ben pedig a Római Misekönyvet, s kötelezően előírta az egész világon minden templom és minden pap részére. Csak azokon a helyeken tett kivételt, ahol kétszáz ivesnél idősebb liturgikus könyvekre tudtak hivatkozni. Megmutatkozik ebben az a másutt is érvényesülő törekvése, hogy az egyházi intézményeket egységesítse és a római központi hatóságoknak alárendelje. Egyes bizottságokban tovább dolgoztak a latin és a görög Szentírás (Vulgata és Szeptuaginta) kritikai kiadásán. Ezt a munkát már elődei elindították.
Csak a megújított és megszilárdított vallási élet talaján lehetett hatékony erővel föllépni az igaz hit fejlesztésének és erősítésének reményével. Korábbi inkvizítori tevékenységének irányvonalában maradt a pápa, amikor nagy érdeklődést mutatott a tévedés és a megtévesztés leküzdése iránt, de ugyanakkor a tévedők megnyeréséért is mindent megtett. Az inkvizíciós kongregációt még alaposabban és célszerűbben megszervezték, mint IV. Pál alatt. A vallási megoszlás korában a pápa az eretnekeket gonosztevőknek tartotta, akikkel szemben jogosnak látszik a legkeményebb büntetés, még a halálbüntetés is. Különös gonddal ügyeltetett arra, hogy a reformáció ne gyökerezhessen meg Itáliában. Rómában a pápa bizottságot alapított a hitetlenek visszatérítésére. Ebből lett később a Hitterjesztés Kongregációja.
Életmódjának szerzetesi egyszerűségéből és igénytelenségéből pápa korában sem engedett. Új ruhát sohasem csináltatott, hanem elődjének ruháit viselte; szobáit egyszerű, sőt szegényes bútorokkal rendezte be s ágyul csupán egy kemény szalmazsákot használt. Hetenként négy hústalan napot tartott és étkezés közben, hogy a test mellett a léleknek is megadja a magáét, mindig olvastatott magának.
Élete és működése komoly és mély vallásosságában gyökerezett. Csak Istennel szemben érezte magát kicsinek és felelősnek. Számára mindenféle politikai meggondolás szükségszerűen idegen maradt. Felfogása szerint az Egyháznak nincs szüksége védőbástyákra, ágyúkra és katonákra. Egyetlen fegyvere az imádság, a böjt, a sírás és a Biblia legyen.
Bár az egyházi ügyek intézése rengeteg idejét vette igénybe, mégis talált módot megszokott vallási gyakorlatainak rendszeres végzésére is. Pápaként is igyekezett megtartani szerzetesi szokásait: naponta legalább kétszer imádkozott, könyörögve a katolikus egyház minden gondjának megoldásáért. Reggelenként szentmise után két teljes órát töltött elmélkedéssel a feszület előtt. Ezenkívül mindennap elmondotta a szentolvasót s esténként háznépét maga köré gyűjtve, elimádkozta vele az időszaknak megfelelő litániát.
A domonkos szerzetesek fehér ruhájában jelent meg minden hivatalos eseményen, tőle számítva vált általános pápai viseletté a fehér ruha. Többször is útra kelt, és sorra látogatta Róma kórházait, ahol a betegek ágyára ülve öntött reményt a szerencsétlenekbe, vagy személyesen készítette fel őket a halálra.
Hasonló egyszerűséget és igénytelenséget kívánt szűkebb környezetétől és udvarától is. Környezetének összeválogatásánál különös gonddal óvakodott a nepotizmustól, vagyis rokonainak meg nem érdemelt kitüntetésekben és méltóságokban való részesítéstől. Mikor egyik bizalmas embere figyelmeztette őt, hogy rokonaira is illenék már gondolni, ő nyugodtan így felelt: „Isten nem azért tett pápává, hogy saját véreimről, hanem hogy Egyházáról gondoskodjam”.
Udvaráról távolabbi környezetére is kiterjesztette figyelmét. Így pl. az addig szokásos bikaviadalokat megszüntette s a kocsmai dorbézolás, kockajáték és más izgató szórakozások korlátozására külön rendőrséget szervezett. A római hatóságoknak pedig szigorúan meghagyta, hogy bizonyos határidőn belül minden erkölcstelen életű vagy kétes jellemű nőszemélyt utasítsanak ki a városból, s mikor ezek húzódoztak a parancs végrehajtásától, kereken kijelentette nekik, hogy vonakodás esetén egész udvarával más városba vonul.
Nagy gondot fordított a pápai állam kormányzására. Kíméletlenül üldözte a céltalan fényűzést és pazarlást; de minden lehetséges módon kímélni igyekezett alattvalóit. Egyes adónemeket és vámokat egészen megszüntetett, másokat lényegesen lejjebb szállított; az elhatalmasodott uzsoráskodás megakadályozására tőle telhetőleg előmozdította a montes pietatis-nak nevezett kölcsönző intézetek fejlődését. Végül a személy- és vagyonbiztonság megszilárdítására erélyes kézzel megfékezte a hegyekben garázdálkodó banditákat.
Mindez azonban csak részletmunka volt. V. Piusz nem az örök város és nem a pápai állam, hanem az egyetemes egyház kormányzását tekintette fő feladatának. Különösen a megfogyatkozott egyházias szellem visszaállítására fordított nagy igyekezetet.
A lelkészkedő papságot mindjárt trónralépése után nyomatékosan figyelmeztette, hogy megjelenésében és ruházkodásában kerüljön minden felesleges fényűzést. A püspököknek és plébánosoknak szigorúan megtiltotta egyházmegyéjük, illetve plébániájuk területének elhagyását és minden idevágó korábbi felmentést érvénytelennek nyilvánított. Hogy a trienti zsinat határozatainak minél szélesebb körben való elterjedést biztosítson, még trónralépése esztendejében elkészíttette és közrebocsátotta a római katekizmust s ezzel hosszú századokra biztos alapot vetett a vallásoktatásnak.
Ugyancsak a trienti zsinat szellemében fontos újításokat eszközölt a breviáriumban (1568) és a misekönyvben is (1570).
A trienti mise mindörökké érvényes és szabadon bemutatható
Szent V. Piusz pápa a trienti miserítusról; „Quo Primum” kezdetű pápai rendelkezés, 1570. július 14. – részlet…
„[A]postoli hatalmunk erejénél fogva engedélyezzük és mindörökre megengedjük, hogy a szentmise bármely szentegyházban történő énekléséhez, vagy mondásához teljesen ezt a Misekönyvet követhessék ezentúl, és a lelkiismeret minden aggálya nélkül, vagy bármilyen büntetésnek, ítéletnek vagy cenzúrának való kiszolgáltatottság félelme nélkül, szabadon és törvényesen. Sem az elöljárók, sem az adminisztrátorok, kanonokok, káplánok és más világi vagy szerzetespapok, semmilyen jogcímen nem kényszeríthetők arra, hogy másként mutassák be a szentmisét, mint ahogyan azt mi megparancsoltuk.
Ugyanígy kihirdetjük és elrendeljük, hogy senki nem kényszeríthető vagy erőszakolható ennek a Misekönyvnek a megváltoztatására, és hogy ezen dokumentum nem vonható vissza és nem módosítható, hanem mindörökké érvényes marad, és megőrzi teljes érvényét a megelőző apostoli alkotmányok és határozatok ellenére; éppígy bármely részleges vagy egyetemleges zsinat általános vagy sajátos alkotmánya vagy rendelete ellenére; valamint a már említett szentegyházak régi és emberemlékezetet meghaladó rendelkezések szerint végzett gyakorlata és szokása ellenére is, kivéve, amennyiben ez utóbbiak kétszáz évnél régebbiek…”
A zsinati reformok kiadása után sem szünetelt Piusz rendeletalkotó kedve, sőt hihetetlen mennyiségben ontotta a kúria a pápai döntéseket.
1567-ben rendeletben tiltotta meg az egyház nyereségszerzését.
1568-ban kiadta a híres In Coena Domini kezdetű bulláját, amelyben a Szentszék közvetlen Istentől eredő hatalmával igazolja a pápa jogi elsőségét minden világi uralkodóval szemben. 1569-ben újabb rendeletben korlátozta a zsidók mozgásterületét. Bullájában kitiltotta a zsidó vallásúakat a Pápai Állam teljes területéről Róma és Ancona kivételével.
1570-ben megerősítette a Keresztesek Társaságának privilégiumait, amely tulajdonképpen az inkvizíció segítségére létrejött fegyveres szervezet volt. Vitathatatlanul a katolikus dogmák közé vétette fel Szűz Mária szeplőtelen fogantatásának bizonyságát, amelyet 1571-ben meg is erősített.
A benső reform mellett nem kevésbé szívén viselte Piusz pápa az Egyház külső érdekeit is. A missziós tevékenység fokozására folyton újabb és újabb missziós rajokat küldött Amerikába és Ázsiába s minden módon lendített a térítés nagy művén. Európában Erzsébet angol királynét, a katolikusok esküdt ellenségét trónvesztettnek nyilvánította, viszont IX. Károly francia királyt fegyverrel is támogatta a hugenották ellen folytatott harcban.
Minden megfontolás nélkül megújította, sőt élesebbre fogalmazta a Coena Domini bullát, amely a pápának hatalmi elsőbbséget igényelt a világi uralkodókkal szemben. Ez bizony végzetes visszalépést jelentett a középkorba. Így történhetett, hogy 1569-ben I. Erzsébetre, a protestáns angol királynőre kimondta a kiközösítést, és elrendelte trónfosztását. Nem látta előre, hogy egy ilyen lépés csak fokozza az angolok pápaellenességét és növeli az angol katolikusok üldözésének veszélyét. Ez volt az utolsó alkalom, amikor egy pápa trónfosztó ítéletet hozott egy kormányzó fejedelemmel szemben. Készséggel támogatta a Ridolfi-összeesküvést Stuart Mária érdekében, bár a politikai orgyilkosságot határozottan elutasította.
Külpolitikailag igen aktív pápa volt, jelentős befolyása volt Európa – így az akkor ismert világ – ügyeibe. Egyre növekedett a kereszténység ellensége, a török oldaláról fenyegető veszedelem. Piusz a kereszténység fönnmaradásáért vívott harcban is az imát és az áldozatot tartotta a legjobb fegyvernek. Mélyen meggyőződve, hogy Isten csak a tiszta erkölcsű papok imáját hallgatja meg, kérte a császárt és a velencei dogét, hogy erejéhez képest támogassa a papság megújulását. A török veszedelem bírta arra a belátásra, hogy a szerencsétlen, hitszakadások által megosztott keresztényeknek abba kell hagyniok vallási viszályaikat. Ezért így kérlelte a protestáns fejedelmeket:
„Úgy keresünk titeket, mint a jó pásztor keresi eltévedt bárányait, hogy visszavigye őket az akolba…”
Próbálta visszaszorítani a protestantizmus terjedését, illetve megszervezte az európai uralkodók török elleni szövetségét. Ez utóbbi leglátványosabb sikere a lepantói diadal volt.
De legnagyobb kitartással mégis a török veszedelem elhárításán fáradozott. A máltai lovagrendet hatalmas összegekkel támogatta az 1565. évi nagy ostrom idején szenvedett károk jóvátételében. Így pl. La Valette városát csaknem kizárólag saját költségén építtette újjá. Miksa császárt szintén igen tekintélyes pénzösszeggel segítette a magyarországi török háborúban. Mikor pedig II. Szelim szultán 1570-ben esküszegő módon a velenceiek birtokában levő Ciprus szigetére támadt, nem nyugodott addig, míg a nemtelen támadás megtorlására Spanyolországot, Velencét és Genovát szövetségébe nem vonta.
Az ún. szent liga már a következő 1571. év őszén II. Fülöp spanyol király testvérének, don Juan d’Austriának vezetésével hatalmas hajóhadat küldött a keleti vizekre, hogy végleg leszámoljon a rettegett török flottával. ezzel egyidejűleg a pápa az egész keresztény világban általános böjtöt és könyörgéseket rendelt el. Don Juan d’Austria a Patraszi öbölben, Lepantónál találkozott Szelim szultán hajóhadával s fölötte okt. 7-én megsemmisítő győzelmet aratott. A 250 török hajóból mindössze 40 menekült meg, a többiek elsüllyedtek vagy a keresztények hatalmába kerültek. A győzelem örömét még fokozta az a körülmény, hogy a török hajókon mintegy tizenkétezer keresztény gályarab nyerte vissza szabadságát.
A fényes diadal azonban nemcsak a vitézek rettenthetetlen bátorságának volt köszönhető; nagy része volt benne a szentéletű pápa buzgó imádságának. Feltétlen hitelt érdemlő szemtanuk állítása szerint Piusz az ütközet idején egyik szobájában éppen bíborosaival tanácskozott; egyszer csak fölkelt, odament az ablakhoz, kitekintett, azután visszafordult és örömtől sugárzó arccal így szólt környezetéhez: „Szó sem lelet többé munkáról; adjunk inkább hálát Istennek azért a győzelemért, melyre éppen most segítette a keresztény sereget”.
Ő maga elsősorban a Boldogságos Szűz közbenjárásának tulajdonította a győzelmet s ezért a lorettói litániába felvétette a „Keresztények segítsége” üdvözletet; azonfelül elrendelte, hogy október első vasárnapján a szentolvasó tiszteletére külön ünnepet üljenek.
„…A legenda szerint 1571. október 7-én a győztes lepantói csata napján a pápa bíborosaival tanácskozott a Vatikánban, amikor váratlanul félbeszakította az ülést, az ablakhoz sietett és a következőt mondta: „Hagyjuk most ügyeinket, e pillanatban legfőbb feladatunk, hogy hálát adjunk az Úrnak a győzelemért, amelyet éppen most ajándékozott a keresztény seregeknek.”
Az ütközet sikeréért V. Szent Piusz pápa a szentolvasót imádkozta.
E győzelem emlékére a Szűz Máriának, a Rózsafüzér Királynőjének ünnepét először már 1572-ben megülték, mert e győzelmet az egész keresztény világ a rózsafüzér imádságnak, ill. a Szűzanyának tulajdonította.
V. Piusz pápa gyorsan szeretett volna minél többet tenni, ugyanis az Oszmán Birodalom hódításai meghatározóak voltak Európa és Róma tekintetében: a török veszedelem hatására együttműködésre szólított fel Európa keresztény nemzeteit, amely a Szent Liga néven vált ismertté. Ennek hatására protestánsok és katolikusok együtt harcoltak a törökök ellen.
Minden katolikust imádságra hívott, hogy imádkozzák a rózsafüzért, kérve a Mi Asszonyunk közbenjárását a csata sikeres kimeneteléért.
1571. október 7-én került sor a törökkel szembeni nagy ütközetre Lepantónál, ahol nehéz küzdelem után megszületett a török feletti győzelem.
Amikor a pápa, Velence és Spanyolország között létrejött a Szent Liga, és nehéz küzdelem után megszületett a török felett a győzelem a lepantói csatában (1571),
a pápa mintegy látomásban látta az ütközet szerencsés kimenetelét, és könnyekre fakadt.
Az ütközet szerencsés kimeneteléért, az ég iránti hálából erre a napra bevezette a Győzelmes Miasszonyunk ünnepét, és a lorettói litániába bevette a Keresztények segítsége megszólítást, az Egyház pedig ezen a napon a Rózsafüzér Királynője (Olvasós Boldogasszony) néven ünnepli.
Ez a csata mentette meg a kereszténységet.
Innen ered, hogy V. Piusz 6 évi pápasága döntő volt, hiszen az ő uralma alatt lévő intézkedések mentették meg a kereszténységet egész Európában.
Természetesen az ilyen ízig-vérig vallásos érzületű pápa a tudományt is a vallás és az Egyház szolgálatába akarta állítani. Az ún. magdeburgi centuriátorok az egyháztörténet átfogó földolgozásán munkálkodtak, hogy a protestáns tanítást a történelem oldaláról is megtámogassák. Azt akarták bizonyítani, hogy a római egyház eltért hivatásától, és az évszázadok folyamán a Krisztustól adott alapelveket semmibe vette és megváltoztatta. A pápa maga is érezte, hogy szembe kell szállnia ezzel. A válasz elkészítésével Canisius Pétert bízták meg, aki azonban sok és fontos elfoglaltsága miatt csak néhány értekezést tudott megírni.
Az igazi nagy művet, amely átfogóan és nagyszerűen ábrázolta az Egyház és a pápaság munkáját, húsz évvel később a tudós oratoriánus, Baronius Cézár alkotta meg. Mint a tiszta tanítás őrzője, V. Piusz Michael Bajus művéből 79 tételt eretneknek ítélt, anélkül azonban, hogy akár a művet, akár a szerzőjét megnevezte volna. Aquinói Szent Tamást, a középkor egyik legnagyobb hittudósát egyháztanítóvá avatta; írásait Szent Bonaventura írásaival együtt kiadatta. A Summa Theologiaet a teológiai fakultásokon tankönyvként írta elő.
A lepantói győzelmet azonban csak bevezetésnek tekintette a tervezett nagy törökellenes hadjárathoz. De mielőtt ezt megindíthatta volna, már 1572 május hó 1-én több hónapos szenvedés után magához szólította őt az Úr.
Halálos ágyán a krónikák szerint a következőket mondta:
„Kérlek Uram növeld fájdalmaim és türelmem!”
A nagyszerű erkölcsökkel megáldott Piusz nagy szolgálatot tett az egyháznak, uralkodásával utat mutatott az egyházi fegyelem és erkölcsi titsztaság felé, még ha néha erélyesen is juttatta érvényre igazát. Éppen ezen erényei miatt 1696-ban a domonkosok nagymestere, Antonin Cloche kezdeményezte szentté avatását. A nagymester egyúttal méltó síremléket is készíttetett Piusz számára Pierre le Gros szobrásszal.
V. Sixtus pápa gondosságából 1698-ban helyezték el Piusz ereklyéit a Santa Maria Maggiore-bazilika Sixtus-kápolnájában.
X. Kelemen pápa pontosan halála századik évfordulóján boldoggá, XI. Kelemen pedig 1712-ben szentté avatta.
Istenünk, ki Szent Piusz pápát a hit védelmére és a liturgia megújitására választottad, kérünk, add meg az ő közbenjárására, hogy eleven hittel és tevékeny szeretettel vegyünk részt misztériumaidban!
ELSŐPÉNTEK
„Dicsőség néked, Jézusunk, szívedből kél a kegyelem!
Atyádat és a Lelket is áldjuk most és mindenkoron…”
„Jézus Szent Szíve, Irgalmazz nekünk bűnösöknek!
Ne vess el minket színed elől örökre!…”
MINDENNAPI IMÁDSÁG JÉZUS SZENTSÉGES SZÍVÉHEZ
Jézus Szentséges Szíve, a mai napon Tebenned,
a Te kegyelmedben akarok élni, benne megmaradni,
akármi történik is.
Tarts távol a bűntől, és erősítsd akaratomat,
hogy ügyelni tudjak érzékeimre, képzeletemre és szívemre.
Segíts, hogy megszabaduljak bűnre vezető hibáimtól.
Kérlek, add meg ezt nekem a Szeplőtelen Szűzanya által.
Uram Jézus ne hagyj el! Jézus Szent Szíve, bízom Benned!
Jézus Szent Szíve, hiszek irántam való szeretetedben.
Jézus Szíve, jöjjön el a Te országod!
Ó Jézus Szent Szíve, sok kegyelmet kértem már Tőled, de ezt az egyet most különösen kérem.
Fogadd Szent Szívedbe könyörgésemet!
Ha az Örök Atya meglátja drága Véredet rajta, bizonyosan elfogadja.
Az már nem az én imám lesz, hanem a Tied ó Jézusom.
Ó Jézus Szent Szíve, bízom Benned! Ne engedd, hogy elvesszek!. Amen.
Családfelajánlás Jézus Szentséges Szívének:
Jézus Szentséges Szíve!
Amikor tiszteljük végtelen szeretetedet, irántunk való jóságodat, akkor
mélységes hála tölt el bennünket s viszont szeretetre ösztönöz.
Eleget szeretnénk tenni annak a felszólításnak, melyet Alacoque Szent
Margiton keresztül mindnyájunkhoz intéztél, hogy megvalósítsuk szeretetedet
családjainkban, ezért felajánljuk neked magunkat.
A Boldogságos Szűzanya és Szent József pártfogását is kérjük ehhez.
Legyen a mi családunk is, mint a názáreti Szent Család a hit, a szeretet, az ima,
a becsületesség, a munka, a rend, az egyetértés és a béke otthona!
Neked ajánljuk, Jézusunk, családi életünk minden megpróbáltatását, minden
örömét, minden eseményét.
Bizalommal kérünk, áraszd áldásodat a család minden tagjára: az ittlévőkre,
a távollévőkre és az elhunytakra!
Mindnyájukat visszavonhatatlanul a te Szentséges szíved oltalmába ajánljuk.
Te irányítsd cselekedeteinket és légy minden ügyünk állandó védője!
Imánkba foglaljuk a világ összes családját, és mindannyiuk számára kérjük a
Te Szent Szíved pártfogását!
Tartsd meg egységben és hűségben a házastársakat!
Védelmezd a gyermeküket váró édesanyákat és születendő gyermekeiket!
Oltalmazd a kisgyermekek első lépteit, az iskolás gyermekeket, az egész
ifjúságot!
Légy a betegek ereje, az idős, elhagyatott emberek támasza, az özvegyek
gondviselője, az árvák atyja!
Őrködjél minden családban a betegek és a haldoklók mellett!
Könyörgünk, légy velünk halálunk óráján!
Légy oltalmazónk, menedékünk és végső megnyugvásunk!
Engedd, hogy mennyei otthonodban mindegyikünk megtalálja az egész
családot és örökre együtt legyünk te Szentséges Szívedben! Ámen.
