Isten azt kívánja, hogy akaratát saját belátásunkból teljesítsük. Ezért képességet adott nekünk annak felismerésére, hogy mit tegyünk és mit ne tegyünk. Ez a képesség a lelkiismeret. Cselekedeteink előtt a lelkiismeret int a jóra vagy óv a rossztól; dicsér minket, ha jót tettünk (jó lelkiismeret) és bánt minket, ha rosszat tettünk (rossz lelkiismeret).
Azt, hogy mit tegyünk és mit ne tegyünk, lelkiismeretünk az okosság sarkalatos erénye által hozza tudomásunkra. Az okossággal ismerjük fel és visszük végbe az igazi jót. Amikor lelkiismeretünk világosan mondja: „ezt tedd” vagy „ezt ne tedd”, mindenképpen követnünk kell. Aki lelkiismeretének világos szavára nem hallgat, oktalanul cselekszik és vétkezik Isten ellen. – Sem parancsra, sem fenyegetésre nem szabad eltántorodnunk attól, hogy lelkiismeretünk szerint cselekedjünk. Ha lelkiismeretünket hűségesen követjük, okosan cselekszünk és lelkiismeretesek vagyunk. Isten örömmel és békével ajándékoz meg minket, nem gyötör minket a lelkiismeretfurdalás és örülünk, hogy a jót tettük. Aki lelkiismeretére gyakran nem hallgat, abban eltompul a lelkiismeret. Aki ismételten lelkiismerete ellen cselekszik, lelkiismeretlenné válik, egyre súlyosabb bűnökbe esik és végezetül megrögződik azokban; olyanná válik, mint egy vak, aki szakadék felé tart.
Lelkiismeretünk tévedhet is, mert a bűn elhomályosította. Ezért a teremtés rendjéhez, Isten parancsaihoz, Krisztus példájához és az Egyház tanításához és parancsaihoz kell igazodnia, hogy helyesen határozhasson. Nehéz esetekben kérjünk megvilágosítást Istentől és tanácsot szüleinktől, lelkipásztorainktól, tanítóinktól vagy más megbízható személyektől.
„A parancs, amelyet ma neked meghagyok, nincsen az égben, hogy azt mondhasd: Ki tud felmenni közülünk az égbe, hogy lehozza nekünk? És nincs a tengeren túl sem, hogy azt hozhasd fel ürügyül: Ki tud közülünk átkelni a tengeren, hogy elhozza nékünk? Ez az ige nagyon közel van hozzád: a szívedben van és így megtarthatod.” (5 Móz 30,11-14)