„És nyolc nap mulva ismét benn valának az ő tanítványai, és Tamás is velök. Eljöve Jézus és mondá: Békesség nektek! Azután mondá Tamásnak: Ereszd ide ujjadat és lásd kezeimet; és hozd ide kezedet és bocsásd az oldalamba, és ne légy hitetlen, hanem hivő” (Ján. 20,26).
Az isteni Megváltó öt ragyogó sebével úgy áll itt, mint a nap az éjjel szemben. Ezen a fehérvasárnapon ez a Tamás egy fekete lélek. Fekete, mert hitetlen; fekete, mert csúnyán szenvedélyes; fekete, mert szomorú és szenvedő. Szent Tamás a világias, Istentől elfordult lelkületnek a valóságos típusa: kevély és hitetlen, mert rendetlenül szenvedélyes; és mert hitetlen és szenvedélyes, azért szomorú és szenvedő.
Senki sem akarna cserélni Tamással a többi tíz közül. Szinte látjuk dúlni a vihart szívében. Látjuk, mily fekete felhőkkel van lekárpitozva Tamás kedélye; megsajnáljuk az erőszakos és öntudatos embert, de nem kérünk belőle. Az isteni Megváltó e lelkülettel szemben ragyogtatja öt szent sebét s biztosítja: Ne légy hitetlen, hanem hivő. Hogy ilyen légy, érintsd meg sebeimet és biztosítlak téged, elváltozol lelkedben, más szellem száll meg téged.
Az Úr Jézus azért tartotta meg dicsőséges testében is az öt szent sebet, hogy a lelkekben ezt a páratlan kihatást a világ végéig gyakorolja.
a) Szent Tamás első baja az ő hitetlensége. Hogy a hitetlenkedő ember kigyógyuljon, tekintsen figyelemmel arra a nagy tényre, mely az Úr Jézus. Mert az Isten tényekkel beszél, eseményekben fejezi ki önmagát. A legragyogóbb, napnál ragyogóbb esemény s tény a feltámadott Krisztus. Krisztus sírjától kezdve megváltozik az apostolok érzése, gondolkozása. Nem az eszme tette azt, hanem a velük beszélő Messiás. Az evangéliumnak a pszichológiája oly hatalmas, mélységes tény, mely megtérít mindenkit, aki gondolkozik. De Szent Tamás nemcsak látott, hanem meg is nyugodott. Megnyugodott épen a sebek érintése, vagyis Krisztus szeretetének átértése által. Egy racionalista meg kételkedő lelket hogyan akartok megnyugtatni? Éreztessétek meg vele, hogy az Isten szereti őt. Át kell neki érezni azt, amit a kegyelem meleg áramának mondhatunk, Krisztus szeretetét, mely öt szent sebéből sugárzik. Azért mondta jól Fülöp az eunuchnak: „Ha egész szívedből hiszesz, akkor megkeresztelkedhetel”; s hinni akkor fogsz erősen, ha Krisztus szeretetében megnyugszol. Aki így szeretett, az meg nem csal engem. Teljünk el az isteni Megváltó ideális szeretetével, és akkor a világnak hidegsége kihív majd, nem arra, hogy kételkedjünk Krisztusban, hanem hogy izzó, nagy szeretettel iparkodjunk győzedelmeskedni a világon.
b) Szent Tamás szenvedélyes lélek. Az ő szenvedélyessége lelkének keménységében nyilatkozik meg. Gyarlóságunknak a lélek és szív keménysége, a test és vér szenvedélyessége képezi egyik főforrását; ez a szív a rossz értelemben vett „világ”. Minden szívben van belőle elég, s majd mint kevélység, majd mint testiség nyilatkozik meg. A római asszonyok nyers húst tettek éjjel arcukra, mert ez megóvta a bőr üdeségét és az arcszínt; Krisztus megtartotta feltépett testének sebeit, a szép lelkek miatt. Az Úr Jézus sebhelyeit kell érintenünk. Gyermekeinek forró homlokkal, lázas, dobogó szívvel kell odatapadniok Krisztus sebeihez, hogy enyhet találjanak. Az a tűz kioltja a mi tüzünket. Érintsük bizalommal Krisztus sebeit, e benyomástól kialszik bennünk minden csúnya érzés.
c) Vannak szomorú és szenvedő lelkek és senki közülünk s az egész világ folyása sem lesz képes arra, hogy mindenkit vigadozóvá, örvendezővé tegyen. Egyáltalában ne gondoljunk arra, hogy a kultúra haladásával a szenvedések kevesbednek. Szomorú és szenvedő lelkek mindig lesznek. Az isteni Megváltó megtartotta sebeit a szomorú és szenvedő lelkek számára, hogy megvigasztalja őket, s hogy megnyugodjanak és felemelkedjenek a krisztusi szenvedés méltóságára. Megtartotta szent sebeit, hogy buzdítson és bátorítson, hogy szenvedéseinket mint Isten jótéteményeit megbecsüljük s Krisztusért elviseljük. „Ime, kezeimbe jegyeztelek téged”, térj be megsebzett szívembe, az oly menedék, melyből nincs kiút. Mert amint szépen írja valaki: A kezek át vannak ütve, a lábak át vannak lyukasztva, aki azokba betér, az azokon átjut; de a szív úgy van átdöfve, hogy aki oda betér, az ott marad.