A kínszenvedését megelőző éjszakán Jézus tanítványaival az Olajfák hegyére ment. Odaérve ezt mondotta: „Imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek!” Azután elment tőlük mintegy kőhajtásnyira, térdre borult és imádkozott: „Atyám, ha akarod, vedd el tőlem ezt a poharat. Ám ne az én akaratom legyen, hanem a tiéd!” Ekkor megjelent egy angyal a mennyből és megerősítette őt. És a halállal tusakodva még buzgóbban imádkozott. (lásd: Lk 22,39-44)
Amikor imádkozunk, szívünk legyen Istennél. Meg kell gondolnunk, hogy kivel beszélünk és ügyelnünk, hogy mit mondunk neki. Imánk ekként áhítatos. – Hogy áhítatosan imádkozhassunk, össze kell szednünk magunkat és mindent távol tartanunk, ami figyelmünket elvonná. Ameddig azon vagyunk, hogy áhítatban imádkozzunk, jól imádkozunk, akkor is, ha hívatlan gondolatok olykor elvonják figyelmünket.
Imádság közben gondolnunk kell arra, hogy Isten a mi Urunk és Teremtőnk és mi, esendő bűnös teremtményei, mindenben az Ő kegyelmétől függünk. Imánk ekként alázatos. Imádság közben egészen alá kell vetnünk magunkat Istennek és az Ő szent akaratának, rája hagyva, hogy mikor és hogyan akar minket meghallgatni. Imánk ekként maga-megadó. Minthogy Isten a mi Atyánk, minden szükségünkben hozzá folyamodhatunk. Ő mindig meghallgat minket, noha gyakran másként teljesíti kérésünket, mint ahogy mi szerettük volna, mert jobban tudja, hogy mi válik javunkra. Ha erősen bízunk abban, hogy Isten minket meghallgat, imádságunk bizodalmas.
Olykor nehezünkre esik az imádság, mert fáradtak és csüggedtek vagyunk, vagy mert Isten nem azonnal hallgat meg minket. Abbahagynunk akkor sem szabad az imádságot, de sőt folytatnunk kell, imánk ekként állhatatos. Az Olajfák hegyén Krisztus sem hagyta abba az imádságot, hanem még inkább elmerült benne, noha lelke halálosan szomorú volt. Ha jól imádkozunk, egyesülünk Istennel és megtanuljuk egyre jobban szeretni Őt. Jobban megértjük szándékait és megtanuljuk helyesen értékelni a földi dolgokat. Megerősödünk a gonosz ellen és örömünk telik a jóban. A szomorúságban vigaszt, a szükségben enyhülést nyerünk. Az imádság azonban mindenekfölött azt a kegyelmet adja meg nekünk, hogy Krisztushoz mind végig hűségesek maradjunk.
Mielőtt imába fognánk, szedjük össze magunkat arra gondolva, hogy a nagy és szent Istennel készülünk beszélni. Külső magatartásunk belső világunkat mutatja meg. Testünknek is részt kell vennie imádságunkban. A meghajlás, térdhajtás és térdeplés alázatunkat és tiszteletünket mutatja Isten előtt. Álltunkkal tiszteletünket, örömünket és készenlétünket fejezzük ki. Kezünket összetéve áhítatunkat és odaadásunkat fejezzük ki Isten előtt. Midőn mellünket verjük, azt fejezzük ki, hogy bűnösségünket beismerjük Isten előtt. Mindenütt imádkozhatunk. Legjobban azonban ott imádkozhatunk, ahol semmi sem háborgat és figyelmünket nem vonja el semmi, például a templomban, vagy ha otthon imádkozunk, a feszület vagy egy szent kép előtt. Hogy az imádságra jól előkészüljünk és magunkba szálljunk, nyugtassuk el szívünket és elménket emeljük Istenhez. Gondoljunk arra, hogy a szent Isten jelen van és szeretettel tekint ránk. Ekkor kezdjünk imádkozni.
„Isten vagy azt adja meg, amit kérünk, vagy azt, ami ennél hasznosabb nekünk.”
(Clairvauxi Szent Bernát)
„Minden szent azért jutott a mennyei boldogságra, mert imádkozott és minden kárhozott azért ment veszendőbe, mert nem imádkozott.”
(Liguori Szent Alfonz)
