Szent Pál gyakran kérte az általa alapított egyházközségeket, hogy a többi egyházközséget támogassák. Egyik levelében a macedóniai egyházközséget példaképül állította a korintusiak szeme elé. „A nyomorúság sok megpróbáltatása között igen nagy szegénységükből bőséges adakozás fakadt.” Ezután felszólította a korintusiakat: „Mutassátok meg szeretetetek bizonyságát az egyházak színe előtt.” (2 Kor 8,2/24)
Szórványnak vagy diaszpórának azokat a vidékeket nevezzük, ahol kevés katolikusnak sok másvallású vagy hitetlen ember között kell élnie. Itt nincs templom, nincsen pap és hitoktatás. Az istentiszteletet szobákban, barakkokban vagy termekben kell tartani. A hívőknek gyakran igen nagy utat kell megtenniök, hogy eljussanak az istentiszteletre. A gyermekek sohasem vagy csak rendszertelenül részesülnek hitoktatásban. A szórványban sok katolikus más vallású vagy vallástalan féllel házasodik és így elidegenedik a hittől. Sokan szentségek vétele nélkül halnak meg, mert nem lehet időben papot hívni.
Az Egyház kormányzó feladata, hogy segítsen szórványban és szorongatott helyzetben élő gyermekein. Erősítenie kell őket, hogy hitükhöz hűségesek maradjanak, egymást támogassák és a távolállókat hitüknek megnyerjék. Az Egyháznak új egyházközségeket kell alapítania, ahová templomokat épít, papokat és hitoktatókat küld. Gondoskodnia kell arról, hogy az új egyházközségek kelyheket, miseruhákat, könyveket, folyóiratokat, járműveket és sok más szükséges dolgot kapjanak. Minden hívőnek segítenie kell a szórványban élő katolikusokon, imádkoznia kell értük és támogatnia kell őket adományaival. Minden katolikusnak számolnia kell azzal, hogy egyszer ő is szórványba kerül. Ezért képesnek kell lennie hitét megvallani ott is, ahol ő az egyedüli katolikus. Képesnek kell lennie arra, hogy a tudatlanokat és gyengéket oktassa, hogy a papnak az istentiszteletnél és a lelkipásztorkodásban segítsen. Erre a feladatra minden fiatal kereszténynek fel kell készülnie.
„Ha az egyik tag szenved, együtt szenved vele valamennyi tag.” (1 Kor 12,26)