Nem az számít, ami adottságként bennem van, hanem az, amit Isten dicsőségére és embertársaim javára el tudok végezni.
„Amit Isten akar, – amint Isten akarja, – mert Isten akarja, – amíg Isten akarja!”
(Hofbauer Szent Kelemen imája)
Kevesen értették meg úgy, mint Kelemen Szent Pál apostolnak Timóteushoz intézett intelmét:
„Törd magad, mint Krisztus jó katonája” (2Tim. 2, 3). Két évtizeden keresztül hihetetlen kitartással törte magát, hogy az Úr Krisztus katonája lehessen s amikor 35 éves korában pappá lehetett, életének másik felét arra szentelte, hogy jó katonaként terjessze az Isten országát a francia forradalom előtti és utáni romlott nemzedék közepett, a legnagyobb nehézségek és üldözések ellenére.
Született 1751 -ben Morvaországnak Tozwitz nevű falujában Dvorzsák (németül Hofbauer) nevű szegény, de igen jámbor szülőktől. Amikor hét éves korában elvesztette atyját, édesanyja odavezette a feszület elé s azt mondta neki: „Fiam, mától fogva az Úr Jézus lesz a te atyád! Vigyázz, hogy mindig az ő útjain járj”, és a kis János – így hívták szerzetbelépése előtt- szívére vette az anyai intelmet. A papi hivatás igen korán jelentkezett nála; szegénysége miatt azonban nem járhatott iskolába, hanem péknek tanult.
Tizenötéves korában elvesztette édesanyját, elhagyta szülői házát s megkezdte hosszú küzdelmét a papság eléréséért. A Znaim melletti brucki premontrei kolostorban a pékmesterség mellett a kanonokok támogatásával sikerült elvégeznie a latin iskola alsóbb osztályait. Itt határozta el, hogy céljának eredményesebb elérése végett elhagyja hazáját, s Rómába megy. Közben megállapodott Bécsben s mesterségével kereste meg az útiköltséget. A világváros minden kísértése ellenére is kitartott terve mellett s egy barátjával nekivágott Rómának. A hosszú utat végig gyalogszerrel, énekelve és imádkozva tette meg. Ez az első római zarándoklat örök vágyat oltott lelkébe a szent város után, úgyhogy ezután még 13-szor látogatott el az Egyház szívébe.
Elhagyva Rómát, Tivoli vadregényes vidékén féléven át szigorú remeteéletet folytatott s ezalatt világosan fölismerte Isten akaratát: tovább kell küzdenie hivatása érdekében. Otthagyta a magányt, visszatért Bécsbe, befejezte latin tanulmányait s egyik barátjával újból Róma felé indult. Szegényes római fogadóban szálltak meg s azt határozták, hogy másnap abban a szerzetben kérnek fölvételt, amelynek harangszava először szólítja őket a templomba; a harang szavát a Gondviselés szavának fogják tekinteni. Az Úristen a harangszó útján a Liguori Szent Alfonztól nemrégen alapított s missziók tartásával foglalkozó szerzetbe, a redemptoristákhoz vezette őket, ahol mindketten fölvételt nyertek.
Az Úr Krisztus jó katonája rövidesen készen állott terveivel : fölszentelése után át fogja plántálni szerzetét az Alpokon túlra, elsősorban Bécsbe. A társak mosolyogtak ezeken a merész elhatározásokon, mert nem volt ismeretlen előttük, hogy II. József császár Bécsben megkezdte már a meglevő szerzeteknek is megszüntetését, s így emberileg nem igen lehetett gondolni újaknak letelepedésére. Az agg rendalapító azonban szentül hitte, hogy „az Úristen e férfiú által fogja növelni dicsőségét az északi országokban”. A jövő igazolta Szent Alfonzot. Kelement belépése után három évre (1786) pappá szentelték, s az új apostol Bécsbe indult.
A császárvárosban akkor II. Józsefnek szerzetesellenes egyházpolitikája miatt szó sem lehetett házalapításról. Kelemen tehát lerázta lábairól az egyházellenes Bécs porát s elment Varsóba. 22 évig az volt nagyarányú munkásságának középpontja. Ez a kor politikailag Lengyelország legválságosabb korszaka:
1772-ben volt első, 1793-ban második, s 1795-ben harmadik és teljes fölosztása. Kelemen könnyek közt ismételte: „Szerencsétlen Lengyelország, mekkora bajok várnak rád” ;de ugyanakkor nem törődve az országot pusztulásba kergető politikával, mindent megtett az Isten országa megmentéséért.
A varsói házalapítás sikerrel járt: megkapták Szent Benno templomának gondozását. A templom kezdetben ugyan üres volt, de néhány év leforgása alatt egészen modern, nagyarányú lelkipásztorkodásnak vált színterévé. Ennek a lelkipásztori munkának a lelke Kelemen házfőnök volt. Nemsokára új intézmények jelezték az új szellem erejét. A rendtagok vezetése alatt egy fiúiskola, majd fiúárvaház emelkedett, s egy Kelementől alapított nőegyesület az árvaleányok ügyét karolta föl. Intézményei számára szentünk maga járt alamizsnát gyűjteni. Egy ilyen kéregetés alkalmával arculütötték, amire csak ennyit mondott: „Ez az enyém: de most már adjon valamit szegényeimnek is”. Erre a nem várt válaszra a durva támadó szégyenkező és bocsánatot kérő adakozóvá juhászodott.
A varsói rendház megerősödése után újabb és újabb rajokat bocsáthatott ki s lehetővé tette, hogy Kelemen egymás után alapítsa a délnémetországi és svájci rendházakat, de csak 1808-ig maradhatott meg. A hódító Napóleon 1807-ben fölállította a varsói nagyhercegséget, amelynek egyházellenes irányzata kiutasította a redemptoristákat. Kelemen nem esett kétségbe. Ő legjobban hitt abban, amivel annyi ezer embert vigasztalt meg, hogy t. i. „Isten majd mindent rendbehoz”.
Azonnal Bécsbe sietett, ahol átesve a kezdet kellemetlenségein, egyik társával letelepedhetett s 12 év alatt apostoli lélekkel újra végigcsinálta a varsói esztendőt. Bécsben akkor az Egyház fölött állandóan gyámkodó kormányzat miatt a lelkiélet a legsiralmasabb állapotban volt.
Kelemen mihamar elérte, hogy szentbeszédeire tódult a nép, a diákok, a nemesis főúri osztály, s ami több:
mindezek kezdték ostromolni először csak az ő, majd munkatársainak gyóntatószékét. Kis és nagy emberek örömmel keresték föl az igénytelen szerzetest, hogy a legbonyolultabb kérdésekben nyerjenek tőle tanácsot. Azt mondták róla, hogy még a deszkán is keresztüllát. Nagy emberismeretének és bölcsességének okát a szent így adta: „Ez nagyon természetes, hisz minden ízemben katolikus vagyok”. Már egyetemi hallgató korában megtette egyszer, hogy egy tanárnak egyházellenes kijelentésére fölkelt:
„Professzor úr, amit mond, nem katolikus”, és kiment.
Most, hosszú· évek múlva megjelent egyszer nála egy öreg pap, hogy ismeri-e? Az a tanár volt, aki Kelemen szavát eleinte nagyon zokon vette, utóbb azonban magába szállt és mint pap istenes életet élt. Emellett fáradhatatlanul lelkesített és szervezett. A Szentlélek kegyelmével megváltoztatta Bécs lelki arculatát.
De Bécsben is meg akart ismétlődni a varsói eset. A kormányzat nem volt megelégedve ezzel a bátor szavú, rettenthetetlen apostollal, amiért is hosszabb vizsgálat és házkutatás után mint alkalmatlan idegent kiutasították Ausztriából.
Nagy befolyású pártfogói (köztük maga VII. Pius pápa) közbelépésére maga l.Ferenc vonta vissza a kiutasítási parancsot, sőt elégtételül megkapta szerzete számára Ausztriában a letelepülési engedélyt. Ennek azonban már csak az égben örülhetett, mert röviden az engedély előtt meghalt 1820-ban, március 15-én 70 éves korában. Temetése Bécs apostolának nagyszerű diadalmenete volt. A „bécsi papság díszét s az egyház oszlopát” , (VI. Pius) 1909-ben avatták szentté.
Szent Kelemen rokoni kötelékek révén is összeköttetésben állott Magyarországgal, őszintén szerette földjét, és a híres nyitramegyei búcsújáró helyen, Sasvárott háromszor is megfordult.
SZENT JÓZSEF AZ EGYHÁZ OLTALMAZÓJA
Szent József befogadta és őrizte Szűz Máriát. Így lett ma is az Egyház oltalmazója, amelynek küldetése, hogy befogadja és őrizze a megváltás titkát. Ezt a nagyszerű ajándékot szent Józseffel együtt nem csak önmagunkba zárva őrizzük, hanem megosztjuk szűkebb és tágabb környezetünkkel. Mindenható Istenünk, ki hűséges szolgád, Szent József gondjaira bíztad a gyermek Jézust, és oltalma alá helyezted a Megváltás művét, kérünk, add meg Egyházadnak, hogy hűségesen őrizze misztériumaidat és szüntelen munkálkodjék a világ üdvösségéért!
IMA SZENT JÓZSEFHEZ MENEDÉKÉRT
Hozzád menekülünk szorongatásainkban Szent József, és bizalommal kérjük oltalmadat. Arra a szeretetre, amely Isten szeplőtelen Szűz Anyjához fűzött, és arra az atyai érzületre, amellyel a gyermek Jézust gondoztad, könyörögve kérünk: tekints le kegyesen az örökségre, amelyet Jézus Krisztus saját vérén szerzett, és istápolj bennünket erőddel és segítségeddel szükségeinkben.
Oltalmazd Jézus Krisztus választott nemzedékét, a Szent Család leggondosabb őrzője!
Tartsd távol tőlünk, legszeretőbb atya, a tévelygés és romlottság mételyét, védelmezz az égből, legerősebb támaszunk a harcban, amelyet a sötétség hatalma ellen harcolunk, és amiként kiragadtad egykor a kisded Jézust a legnagyobb életveszélyből, úgy védjed meg most is Isten szent Egyházát az ellenséges cselvetésektől és minden bajtól.
Végy állandóan pártfogásodba mindannyiunkat, hogy példád és gyámolításod által támogatva szentül élhessünk, jámbor véget érhessünk, és a mennyben örök boldogságot nyerhessünk. Ámen.