a) „Jézus pedig a helytartó előtt álla…” (Máté 27,11). Itt találkozik az Úr hivatalosan a római hatalommal, mely minden hithez tudott alkalmazkodni politikából, s végre egyet sem vett komolyan. E hatalom féltékenyen kérdezi: Te vagy-e a zsidók királya? Nem látszik meg ugyan rajtad szegény, elkínzott ember; de a hatalom hatalmát gondozza, s nem fér meg mással. Jézus feleli: „Magadtól mondod-e ezt, vagy mások mondták neked énfelőlem?” Vagyis így néznek-e ki a királyok, kik szálkák a te szemedben? „Az én országom nem e világból való. Ha e világból volna országom, szolgáim harcra kelnének, hogy kézbe ne adassam a zsidóknak. Most azonban országom nem innen való” (János 18,36). Jézus leereszkedik és tanítja a pogányt. Mit tud ez arról a krisztusi országról? Magyarázza tehát neki: van ország, melyet nem lehet fegyverrel megvívni; ország, mely hatalmas és édes; páratlan királyság, fölséges értelemben; szép és örök. Az az én országom! Jézusom, mi már értünk téged, kiket ez országba bevezettél, s fölségét s szépségét és királyi, isteni hatalmát átélni engedted; ó igen, ez az igazi „ország”.
b) „Mondá erre neki Pilátus: Tehát király vagy te?” (Ján. 18,37). S mégis van országod? S abban az országban uralkodol tehát? Szegény, megtépázott ember vagy, és mégis király? Igen az, még pedig milyen király! Erővel, lélekkel, szépséggel s örömmel fölkent király! S királyokká teszed testvéreidet. Mind király, és egyik sem löki le a másikat a trónjáról, és országuk végtelen. Üdvözlégy Uram és királyom, ki királlyá neveltél engem is; a bűnnek szolgáló, öntudatlan tömegből kiemeltél, megcsókoltál, fölkentél…! Mindegyikkel ezt teszi, aki hódol neki, mert neki szolgálni annyi, mint uralkodni. Tisztulnom, tökéletesbülnöm, istenülnöm kell… ez az ő és az én királyságom! Azért lett testvérem, hogy a királyi öntudatot fölkeltse bennem és királyi életre tanítson. „Was nützte es, du wärest ein König und wüsstest és nicht? (Eckhardt.) S mit használna, ha csak a testvérem volna király, s én züllött alak?
c) „Én arra születtem s azért jöttem a világra, hogy bizonyságot tegyek az igazságról. Minden, aki az igazságtól vagyon, hallgatja az én szómat”. Fölséges és hálátlan misszió! Az „igazság” Isten-ismeret, Isten-szeretet s az erény szolgálata; ezzel szemben áll a világ, telve a „szemek kívánságával, a test kívánságával s az élet kevélységével”; e hármas kívánság az ember terheltsége, és az „igazság” ki akar vetkőztetni belőle. Bár volnék fény s igazságszomjas lélek! Remélem, hogy az leszek abban a mértékben, melyben hallgatom az Úr szavát, s féltékenyen járok el szavának megfogadásában, hogy „igazságból való” legyek. – Magam is e misszióban akarok járni; bár tudom, hogy ez úton a legszebb lélek a Getszemáni éjnek árnyaiba merült, és a királyi homlok, melyet Isten csókolt egyetlen szeretettel a Jordánban s a Táboron, töviskoszorús lett. Égek s élek az igazságért, hogy a skepszis átkát ne érezzem, mely Pilátust érte, ki miután megvetőleg mondotta: „Mi az igazság?”, Krisztusnak szavát többé nem vehette: „És egy szavára sem felele neki, úgy hogy fölötte csodálkozék a helytartó” (Máté 27,12). Szólj, Uram, mert hallja a te szolgád; készséggel, térdenállva, feszült lélekkel hallja!