„Harmadnapon halottaiból feltámada” (5. hitágazat)
A hét első napjának hajnalán az égből leszállott az Úrnak egy angyala, elhengerítette a követ a sírról és ráült. Ezt mondotta az asszonyoknak: „Ne féljetek! A megfeszített Jézust keresitek. Nincs itt. Föltámadott, amint megmondotta.” (Mt 28,1-6)
A harmadik nap reggelén Jézus dicsőségesen föltámadott halottaiból. Teste és lelke örökre egyesült és betelt mennyei dicsőséggel. Teste ragyogott, lelke végtelenül örvendezett. Megjelent apostolainak, de már nem úgy időzött közöttük, mint egykor halandó életében. Jézus Krisztus a maga erejéből támadt föl halottaiból, mivel ő Isten Fia és isteni hatalma van. De ő valóságos ember is. Azért mondja a Szentírás sokhelyütt, hogy Isten Őt „föltámasztotta” halottaiból.
Föltámadása által Jézus széttörte a halál bilincseit. Most már nem szenved és nem hal meg, „a halál többé nem uralkodik rajta”. (Róm 6,9) Krisztus legyőzte a halált. Föltámadása által Jézus megdicsőült. Ellenségei elvetették Őt és kivégezték mint istenkáromlót, de feltámadása bizonyítja, hogy valóban Ő a megígért Megváltó és Isten Fia. „Krisztus föltámadt halottaiból, az elszenderültek zsengéje.” (1 Kor 15,20) Föltámadása bizonyosságot ad nekünk, hogy mi is feltámadunk. „Ő azzal az erővel, amellyel mindent hatalma alá vethet, újjáalakítja gyarló testünket és hasonlóvá teszi az ő dicsőséges testéhez.” (Fil 3,21) Feltámadása az új teremtés kezdete.
A keresztségben Krisztus, a mi feltámadott Istenünk, feltámaszt minket a bűn halálából és az ő isteni életében részesít minket. Igaz ugyan, hogy élete még rejtve van mibennünk, de majdan láthatóvá lesz, midőn ő visszatér.
Minden vasárnap a feltámadás emléknapja, a megismételt húsvét.
Sírjára sziklát raktak ott
És őrséget egy csapat állt,
De győztesen föltámadott,
Sírjába téve a halált.
(Szent Ambrus)