Krisztus ugyanígy jár el a természetfeletti kegyelem ajándékozásánál is. Az Ige a vele egyesült emberi természet valamilyen cselekedetével, szavával vagy kézmozdulatával bocsátja meg a bűnöket és teszi megigazultakká a bűnösöket.
Mária Magdolna egy lakoma közben érkezik, hogy könnyeivel öntözze Krisztus lábát. Jézus így szól hozzá: „Meg vannak bocsátva bűneid… A te hited megszabadított téged; menj el békével”. Istensége bocsátja meg a bűnöket, mert csak az teheti meg; de jézus szavával jelenti ki ezt a bűnbocsánatot: embersége volt a kegyelem eszköze. – Az evangélium egy másik jelenete még kifejezőbb. Egyszer Jézus elé visznek egy ágyán fekvő inaszakadtat. „Megbocsáttatnak neked a te bűneid”, – mondja Jézus. De a farizeusok, akik ezt hallották és nem hittek Krisztus istenségében, zúgolódnak: „Kicsoda ez, hogy bűnöket akar megbocsátani? Ki bocsáthatja meg a bűnöket más, mint az Isten?” Krisztus Urunk be akarja nekik bizonyítani istenségét, ezért így válaszol: „Mi könnyebb, azt mondani-e: Megbocsáttatnak neked bűneid, vagy azt mondani: Kelj fel és járj? Hogy pedig megtudjátok, hogy az Emberfiának (figyeljünk erre a kifejezésre: Emberfia. Krisztus Urunk szándékosan használja e helyett: Isten Fia), hatalma vagyon a földön a bűnök megbocsátására, szóla az inaszakadthoz: Mondom neked, kelj föl, vedd ágyadat és menj házadba”. És ez az ember a tömeg szemeláttára azonnal fölkelt, vette ágyát, amelyen odavitték és hazament, magasztalva Istent.
Krisztus tehát föltétlen szabadsággal és korlátlan hatalommal visz végbe csodákat, bocsát meg bűnöket és osztja szét a kegyelmet, mivel mint Isten, ő a forrása minden kegyelemnek és életnek. De mindehhez emberségét használja fel. Krisztus embersége „éltető”, mert egyesült az isteni Igével.