Előgyakorlatok
1. A zsidók küldöttséget menesztenek Keresztelő Szent Jánoshoz és kérdik tőle: Te ki vagy? Ő pedig megvallja, hogy nem ő a Messiás, hanem csak a pusztában kiáltó szava: Készítsétek el az Úrnak utait. És hozzáteszi: De közöttetek áll, akit ti nem ismertek.
2. Szemléld a zsidók küldöttségét Keresztelő Szent János előtt.
3. Kérd a kegyelmet, hogy Keresztelő Szent János alázatosságát követve és szavait szívedbe befogadva méltóképp készülj az Úr eljövetelére.
I. Keresztelő Szent János alázatos önvallomása
A zsidók papokat és levitákat küldenek Keresztelő Szent Jánoshoz, hogy megtudakolják tőle, vajon ő-e az ígért Messiás. Mert szentségének híre annyira elterjedt, hogy némelyek az Üdvözítőnek tartották őt. Erre Szent János a leghatározottabb „nem”-mel válaszol, mert nem is válaszolhatott másképp. Minden más felelet Lucifer büszkeségét rejtette volna magába; az pedig senkitől sem állott távolabb, mint Keresztelő Szent Jánostól. A zsidók azonban tovább kérdezik: Hát Illés vagy? Ezt is tagadja. Pedig állíthatta volna is. Mert habár nem volt személyesen Illés próféta, mégis Illés szellemével és erejével lépett fel s ily értelemben hirdette róla már az angyal és erősítette meg később maga Krisztus: „Ha el akarjátok fogadni, ő Illés, akinek el kell jönnie.” (Mt 11,14. Vö. Mt 17,12-13)
Kérdik tovább a zsidók: A Próféta vagy? Ezt is tagadja. Nem volt ugyanis az a nagy „próféta”, akit Mózes ígért a népnek; ezt állítani ugyanaz lett volna, mint magához ragadni a messiási méltóságot. De azért mondhatta volna, hogy próféta, mert hiszen ő volt a legnagyobb próféta, róla jövendölte már édesatyja, Zakariás: „Te meg a Magasságbeli prófétájának fogsz hivatni” és róla mondta ismét Krisztus, hogy ő „prófétánál is nagyobb”. (Mt 11,9) De Keresztelő Szent János nem kereste az emberek dicsőítését, ő saját szemében kicsiny volt és azért a kérdésre: „Ki vagy, hogy feleletet vigyünk azoknak, kik minket küldöttek?” (Jn 1,22), csak azt válaszolja: „Én vagyok a pusztában kiáltónak szava.” (Jn 1,23) Ennél szerényebb, alázatosabb választ senki sem adhatott volna. A szó nem önálló valami, hanem egész léte attól függ, aki azt kibocsátja; a szó elmúlik, és csak hatása marad meg: „Egyenesítsétek az Úr útját.” Így Szent János is magát csak Isten szavának tekintette, önmagának teljes semmiségét, teremtett lényének egész függő voltát mély alázattal elismerte és azt vallotta már most, amit később tanítványai előtt hangoztatott: „Őneki növekednie kell, nekem pedig kisebbednem.” (Jn 3,30) A szó elvész, de megmarad az, akit hirdetett, Krisztus. Magasztos Szent Jánosnak ez az alázatossága, mely őt igazán szentté és az ószövetség legnagyobb prófétájává teszi.
Sokkal jobban illik azonban ez az alázatosság hozzád, aki még távol állasz Keresztelő Szent János kegyelemadományaitól, magasztos hivatásától és életszentségétől. Hányszor ragadsz magadhoz oly kitüntetést, dícséretet, mely téged meg sem illet. Nemcsak hogy az emberek hiú tiszteletét nem távolítod el magadtól, hanem azt még keresed is és neheztelsz, ha nem adják meg. Mily távol állsz még Keresztelő Szent János szellemétől! És mily kevéssé ismered el saját semmiségedet Isten előtt! Természetes tehetségeidet, esetleges jócselekedeteidet, munkáid sikerét nyiltan vagy burkoltan önmagadnak tulajdonítod. Mások fölé helyezkedel, mintha magadnak köszönnél mindent. Még gyónásaidban sem teszel magadról egészen őszinte vallomást. Gyakorold főleg most ádventben az igazi szívbeli alázatosságot, mert a pusztában kiáltó szava hirdeti neked is: „Készítsétek az Úr útját, minden völgyet töltsetek ki és minden hegyet hordjatok le.” (Vö. Lk 3,5) Ezt akarjuk megfontolni a második pontban.
II. A pusztában kiáltó szava: Készítsétek az Úr útját
Ahol Izaiás prófétának e szavait olvassuk (Iz 40,5), ott kifejtve találjuk egyúttal, hogy miképp kell elkészítenünk az Úr utait. „Minden völgyet be kell tölteni és minden hegyet le kell hordani; ami görbe, az legyen egyenes, és ami göröngyös, az legyen sima.” (Vö. Lk 3,5)
1. Minden völgyet be kell tölteni. Völgy a lelki életben a lélek ellapályosodása, erőtlensége, restsége és tunyasága. Völgy a lelki életben maga a bűn mocsara és posványa. Ezzel szemben lelkünket ádventben, de máskor is bizalomra, örömre kell hangolnunk, reményteljes vágyakozás töltse be szívünket a mennyei javak után és adjon erőt, rugalmasságot lelkünknek, hogy nagy tettekre vállalkozzunk Isten szolgálatában. Lelkesedés nélkül nincs tetterő, a bátortalanság megölője minden erénynek.
2. Minden hegyet le kell hordani. Hegy a lelki életben a büszkeség, az önteltség, a hiúság, az önszeretet. Ezzel fölemelkedik az ember minden fölé, ami szent, önmaga akar lenni önmagának törvény és cél; kevély gőggel ítéletet mond mindenre, saját értelmét tekinti a mindenség egyedül hivatott bírájának. Ebből a gőgből minden emberben lakozik valami. Ezek a hegyek a lelki életben. Büszkeség és büszkeségből fakadó engedetlenség, hitetlenség, megvetés, ez az, amit le kell hordanunk, hogy el legyen készítve az út Isten számára, ha lelkünkbe akar jönni.
3. Ami görbe, az legyen egyenes. Görbe a lelki életben a nem egyenes, a nem tiszta szándék. Görbe mindaz, ami nem őszinte, ami tekervényes, politikus, hazug. Teli a mai világ hazugsággal és nem őszinte lelkülettel. Még a legszentebb erkölcsi elvek is cégérül szolgálnak a legnagyobb igazságtalanságok elkövetésére egyének és nemzetek ellen. Hazugsággal teli a magán- és a társadalmi élet. Őszinte, érdeknélküli jóindulat, szeretet, jótékonyság sok, nagyon sok ember előtt ismeretlen fogalom. Még a tökéletes élet iskoláiba, a szerzetesházakba is beférkőzik olykor ez a szellem. Mily kevéssé őszinte sok ember Isten iránt az imádságban, önmaga iránt bűneinek, gyengéinek beismerésében, lelkivezetője iránt a gyónásban. Pedig csak az egyenesszívűség hozza meg nekünk a lelki békét, a karácsonyi szent békét, melyet az angyal a jóakaratú embereknek ígért, vagyis azoknak, akik egyenes szívvel keresik Istent.
4. Ami göröngyös, az legyen sima. Göröngyös mindaz, ami ellenkezik a szeretettel. A szeretet uralkodjék szívünkben, de uralkodjék külső modorunkban is. Hiába szeretünk szivünkben és kívánunk jót, ha külsőleg szeretetlenül viselkedünk, durvák, érzéketlenek, türelmetlenek és modortalanok vagyunk. A szeretetnek kedvességgel kell párosulnia, és nagy tévedés azt hinni, hogy az erénynek eltaszítónak és modortalannak kell lennie.
III. Közöttetek áll, akit ti nem ismertek
Keresztelő Szent János alázatos önvallomását a büszke és világias felfogású farizeusok képtelenek voltak a maga értéke és nagysága szerint megérteni. Azért kérdezik tőle: „Miért keresztelsz tehát, ha te nem vagy a Krisztus, sem Illés, sem a Próféta?” (Jn 1,25) Keresztelő Szent János azt válaszolja nekik: „Én vízzel keresztelek; de köztetek áll az, kit ti nem ismertek. Ő az, ki utánam jövendő, ki megelőzött engem, kinek nem vagyok méltó saruszíját megoldani. Ő Szentlélekkel és tűzzel fog titeket megkeresztelni.” (Jn 1,26.27; Lk 3,16; Mt 3,11)
„Köztetek áll, kit ti nem ismertek.” Ez a szó előzménye már annak, amit az evangélista megírt: „Tulajdonába jöve, de övéi őt be nem fogadák” (Jn 1,11), és a végleges elpártolásnak, mely nemsokára bekövetkezett. Pedig mily fontos lett volna a zsidókra nézve ismerni azt, aki köztük állott! Mert ő az, akit prófétáik hirdettek évszázadok óta; ő az, akit egész történetük előkészített; ő az, akire minden szertartásuk utalt; szóval ő „Izrael reménysége”. (ApCsel 28,20) Ő az, aki Szentlélekkel és tűzzel keresztel, vagyis nemcsak külső szertartással int bűnbánatra, hanem a belső megigazulás és szentség kegyelmét is megadja: „mert a törvény Mózes által adatott; a malaszt és igazság Jézus Krisztus által lett” (Jn 1,17), és „más név az embereknek nem adatott, amelyben üdvözülnünk kellene”. (ApCsel 4,12) Bűnös vakságuk okozta, hogy nem ismerték fel azt, aki köztük állott.
Ez a bűnös vakság, a közömbösség az igazsággal szemben, a büszke elvetése mindannak, ami az emberi értelmet meghaladja, az ellenszenv mindazzal szemben, ami természetfölötti, ez az okozója mai nap is annak, hogy oly sokan nem ismerik azt, aki már közöttünk áll két évezred óta. Nem látják a napot, mely már 20 század óta az egész földkerekségnek világít. Ez az okozója annak, hogy a katolikus Egyházat igazságának legszembetűnőbb jegyei mellett is sokan nem ismerik, bár fellépésével az egész világra fényt áraszt.
Bűnös közömbösség az oka annak is, hogy még sok katolikus, sok Istennek szentelt személy, pap és szerzetes sem ismeri Krisztust az Oltáriszéntségben, bár köztünk lakozik, köztünk él, naponta kezünkbe vesszük, szívünkbe, nyelvünkre fogadjuk. Mert kétféle megismerés lehetséges. Az egyik pusztán hitbeli megismerése Krisztus jelenlétének, a másik gyakorlati, tapasztalati megismerése az ő jelenléte édességének, az ő szellemének, gondolatainak, legbensőbb érzelmeinek és szándékainak. Ez utóbbi megismerés hiányzik sok katolikus és papi lélekből is. Közömbösség oka végre annak is, hogy oly sok hívő egyáltalán nem ismeri azokat a kegyelmi kincseket, amelyeket az Egyház magában foglal, nem ismeri a kegyelemeszközöket, a szentségeket, a szentmisét, a gyakori áldozás élőnyeit, a búcsúkat és szentelményeket, a szertartásokat, a dogmák szépségét, az Egyház imádságait, a hatalmas nevelő erőt, mely tanításában, aszkézisében és liturgiájában rejlik.
Törekedjél tehetséged szerint megismerni Krisztust, megismerni őt főleg a vele való benső érintkezés és társalgás által. Ez az ismeret többet ér, mint a világ összes tudománya. Elmélkedés, imádság és a gyakori szentáldozás fogja legjobban megismertetni veled Jézust, ő maga fogja kinyilatkoztatni magát neked, fel fogja tárni előtted szent Szívének kincseit, be fog vezetni Szíve szentélyébe. Ennek az ismeretnek előfeltétele azonban a vágy és a szeretet: „Ha valaki szomjazik, jöjjön énhozzám, és igyék” (Jn 7,37), „aki engem szeret,… azt én is szeretem és kijelentem neki magamat”. (Jn 14,21) Törekedjél megismerni Krisztus Egyházát is kegyelemeszközeivel együtt, bővítsd ismereteidet a vallásos élet terén, de ne felejtsd el soha, hogy minden ismeret csak akkor ér valamit Isten előtt, ha az ismeretnek megfelel a gyakorlat is. Törekedjél végre másokat is az igazság megismerésére, Jézus és Egyháza ismeretére vezérelni imádság, jópélda és buzgólkodás által. A Krisztust szerető szív nem lehet közömbös azzal szemben, hogy még oly sokan nem ismerik szeretetreméltó, egyedüli Üdvözítőjüket. Ez a vágy Krisztust megismertetni lelkesíti az Imaapostolság tagjait is. Lépj te is közéjük!
Imádság
„Ó emberek Üdvözítője, Krisztus Jézus, akinek műve a mi megváltásunk, akinek követése a mi egész tökéletességünk, nyisd meg nekem, könyörgöm, szentséges Szívedet, az élet kapuját és az élő vizek forrását, hogy általa a te ismeretedre eljussak és az igazi erény vizét igyam, mely kioltja lelkemben a földi dolgok minden vágyát.” (Alvarez de Paz.) – „Ó Jézus szentséges Szíve, öntsd ki áldásaid bőségét az Egyházra, Szentséges Atyánkra és az egész papságra; adj kitartást az igazaknak, térítsd meg a bűnösöket, világosítsd meg a hitetleneket, légy segítségére a haldoklóknak, szabadítsd meg a tisztítótűzben szenvedő lelkeket és terjeszd ki minden szívre a te szereteted uralmát.”