Előgyakorlatok
1. Képzeld el Ker. Szent Jánost, amint Krisztusra rámutat és mondja: Íme, az Isten Báránya, ki elveszi a világ bűnét.
2. Kérd a kegyelmet, hogy belássad, mit köszönsz Üdvözítődnek, és hogy ajándékaira magadat mindjobban méltóvá tegyed.
I. „Ime, az Isten Báránya, ki elveszi a világ bűnét.” (Jn 1,29)
Ker. Szent János a legnagyobb próféta azért, mert nemcsak a távolból szemlélte lélekben az Üdvözítőt, nemcsak megjövendölte eljövetelét, hanem saját szemével látta és rámutatott, közvetlenül hozzá vezérelte azokat, akik várták eljövetelét. A zsidók küldöttségét követő napon látta maga felé jönni Jézust, rámutatott és mondta: „Íme, az Isten Báránya, íme, ki elveszi a világ bűnét.” (Jn 1,29) Jobban nem is jellemezhette volna azt, akinek előfutára volt, mint ezzel a névvel: Isten Báránya, ki elveszi a világ bűnét. Ez fejezi ki legjobban Jézus egész küldetését, megtestesülésének célját, emberi természetének sajátos jellegét. Ő Istennek Báránya. Bárány azért, mert kezdettől fogva áldozatra van kiszemelve: „A világra bejövén így szól: Áldozatot és ajándékot nem akartál, de testet alkottál nekem.” (Zsid 10,5) Bárány azért, mert ártatlan és türelmes: „Viszik, mint a juhot leölésre, és mint nyírója előtt a bárány, elnémul, és meg nem nyitja száját.” (Iz 53,7) Ő elveszi a világ bűnét. Azért jött. „Nem jöttem az igazakat hívni, mondja, hanem a bűnösöket.” (Mt 9,13) Már neve is ezt fejezi ki; azért mondja az arkangyal Józsefnek: „Nevét Jézusnak fogod hívni, mert ő szabadítja meg népét bűneitől.” (Mt 1,21)
Mi a világ bűne, melytől megszabadítani, melyet magára vállalni jött az isteni Bárány? Ez a bűn mindenekelőtt az áteredő bűn, mely minden emberre átszállt, Ádám bűne, akiben mindnyájan vétkeztünk. (Róm 5,12) Ez a bűn továbbá a megszámlálhatatlan sok személyes bűn Kain testvérgyilkosságától kezdve az Antikrisztus bűnéig és végig az utolsó ember utolsó bűnéig. Ez mind a világ bűne, benne vannak a te bűneid is. És mily nagy ez a bűn! Oly nagy, hogy senki sem volt képes érte eleget tenni; Isten Fiának kellett jönni, hogy azt elvegye. És mily súlyos! Oly súlyos, hogy a kárhozat mélységébe nyomja le az egész emberiséget, ha nem jön az Üdvözítő, nem jön a Szabadító. Ezt a bűnt veszi el az isteni Bárány, elveszi mindenkiről, elveszi rólad is, hacsak akarod; elveszi már előre minden jövendő nemzedékről, mely megváltásának kegyelmét vissza nem utasítja. EIveszi saját önmegsemmisülése, fáradsága, szenvedése és halála által, elveszi oly bőséges irgalommal, hogy még a haldokló bűnösnek utolsó bánatkönnye is elég neki, hogy egy hosszú élet minden szennyét lemossa lelkéről.
Ezt a szót hallod te is oly gyakran, mikor a szentáldozáshoz járulsz: Íme, Isten Báránya, ki elveszi a világ bűneit. Gondold meg, hogy a szentáldozás orvosság, mellyel az isteni orvos lelked sebeit gyógyítani jön. Igaz ugyan, hogy súlyos vétek állapotában nem szabad ehhez a szentséghez közeledned; de ha töredelmes gyónásban megtisztítottad lelkedet, akkor éppen ez az isteni orvosság gyógyít meg végleg a bűn betegségétől, törli le annak maradványait, erősít meg a visszaesés ellen. Ha pedig csak kisebb bűnök terhelik lelkedet, akkor a szentáldozás nemcsak hogy nem tilos számodra, hanem ellenkezőleg az a gyógyszer, melyet Isten nyújt, hogy megtisztulj bűneidtől. A szentáldozás nem az erény jutalma, hanem a bűn orvossága. Mundi medela factus es, a világ orvossága lettél, mondja a Megváltóról az ádventi himnusz ad medelam percipiendam imádkozza a pap áldozás előtt: légy üdvösséges orvosságom! Vedd tehát gyakran magadhoz ezt az isteni orvosszert. Naponta vétkezem, azért naponta magamhoz veszem az orvosságot is, mondja Szent Ambrus. Járulj a szentséghez hő vággyal megtisztulni minden undokságtól és mondd Aquinói Szent Tamással: „Oda járulok, mint beteg az élet orvosához, mint tisztátalan az irgalom forrásához, mint vak az örök fényesség világosságához, mint szegény és nyomorult a menny és föld Urához. Kérem tehát végtelen bőséges irgalmadat, gyógyítsd meg kegyelmesen betegségemet, mosogasd undokságomat, világosítsd meg vakságomat, gazdagítsd szegénységemet, ruházd mezítelen voltomat.” Különösen most ádventben minden szentáldozásod előkészület legyen a karácsonyi szentáldozásra. Azért áldozás után könyörögj az Egyházzal: „Irgalmadhoz esedezünk, Uram, hogy ez az isteni táplálék a bűntől megtisztultan elkészítsen minket a jövendő ünnepekre.” (Áld. u. ima ádv. 3. vas.)
II. „És mi mindnyájan az ő teljességéből vettünk malasztot malasztért.” (Jn 1,16)
Szent János evangélista írja ezeket a szavakat, mielőtt megkezdi Jézus földi életének leírását. Méltán fűzzük elmélkedésünkben ezeket a szavakat az előbbiekhez, mert az isteni Bárány az, aki a bűnbocsánattal együtt minden más kegyelmet is meghozott nekünk. Ez a megfontolás előkészíti a megtestesülés titkának elmélkedéseit.
Az ő gazdagságának és irgalmának bőségéből, az ő teljességéből merítettünk mi mindnyájan. „Örömmel meríttek majd vizet a Szabadító forrásaiból”, mondja egy ádventi antifóna vonatkozásban Izaiás próféta szavaira. (Iz 12,3) Őbenne lakozik ugyanis az istenségnek egész teljessége; mert Jézus Isten és ember. Megvan benne az istenség végtelen tökéletessége, melynek minden teremtmény csak gyenge visszfénye. Így mindent, amink csak van, az ő teljességéből kaptunk a természet és a kegyelem rendjében. De mint ember is teljes ő a megszentelő kegyelemmel. Reánk nézve felfoghatatlan, bizonyos értelemben végtelen bőségben áradt ki Krisztus lelkére az isteni kegyelem és minden ember csak az ő bőségéből, az ő érdemei által és az ő közvetítésével részesülhet az istengyermekség kiváltságában. Őbenne megvannak az erények és adományok mérhetetlen kincsei, az érdemek egész tárházának ő a birtokosa, minden természetes nagyság és kiválóság megtalálható benne, mert ő az emberiség remeke. (Zsolt 44) Azért valamennyien az ő teljességéből, bőségéből merítettünk. És ezekből a kegyelmi kincsekből bőkezűen osztogat ő mindenkinek, aki csak kitárja lelkét, hogy befogadja ajándékát. Mert Szíve teli jósággal és adakozó szeretettel.
Mindent, amink csak van, tőle nyertünk: bűnbocsánatot, üdvösséget, szentséget, kiválasztást, hivatást, kitartást; ami jó csak van bennünk és rajtunk, és ami jó csak történt általunk, minden tőle veszi eredetét, mert „nálam nélkül semmit sem tehettek”. (Jn 15,5) Oly bőségesen osztja ki jótéteményeit, kegyelmeit, hogy ezekhez a szavakhoz: „mi mindnyájan az ő teljességéből vettünk”, hozzáfűzi az evangélista: „Malasztot malasztért.” Mindezeket a kegyelmeket eljövetelével hozta meg nekünk. De kegyelmeinek árja folyton folyik és minden karácsonyi ünnep megelevenítője első eljövetelének. Azért nekünk is folyton ki kell tárnunk lelkünket kegyelmeinek befogadására, főleg most az ádventi időben. Hálatelt megemlékezés és a már nyert kegyelmek buzgó felhasználása, vágy és imádság újabb kegyelmekért, bűnbánat, szívünk megtisztítása minden a kegyelemmel ellenkező hajlamtól, bűntől, alázatosság, bizalom és kölcsönös szeretet lélekben és cselekedetben, ez készíti elő lelkünket, amint azt a megelőző elmélkedésekben láttuk, az Üdvözítő kegyelemteljes eljövetelére. Újítsuk fel és erősítsük meg ebbeli jófeltételeinket.
Imádság
„Sion népe, íme az Úr jön, hogy üdvözítse a nemzeteket, és hallatja szavának dicsőségét szívetek örömében.” (Adv. 2. vas. introit.) Halljuk mi is az ő szavát, kegyelmének hívását, és örvendezzen lelkünk üdvözítő Istenünkben. Adjunk hálát minden kegyelemért, mellyel lelkünket elkészíti eljövetelére itt a földön a hit és kegyelem által és egykori eljövetelére az égben, színének látásában. Azért hálatelt szívvel imádkozzuk együtt a Szent Szűzzel: „Magasztalja az én lelkem az Urat, és örvendez az én szívem megváltó Istenem felett… mert nagy dolgot cselekedett nekem a Hatalmas… és irgalma nemzedékről-nemzedékre azokon van, akik őt félik.” (Lk 1,46-50)
