A keresztény szentségek között a keresztség az első szentség, és egyúttal a kapu is a többi szentséghez, mivel általa leszünk egyrészt Krisztus misztikus testének, az Egyháznak tagjai, másrészt alkalmasak arra, hogy a többi szentségben részesülhessünk. A keresztség misztériumának általában túl csekély jelentőséget tulajdonítunk. Az első évszázadok keresztényei sokkal jobban felfogták, mekkora változást eredményez a keresztség az emberben, ami valószínűleg abból adódott, hogy számos felnőttnek a megkeresztelését éltek át, és így gyakran voltak szemtanúi, hogyan vált egy pogányból keresztény és egy bűnösből igaz.
Az örök üdvösség elérésének céljából a szentségek közül a keresztség a legfontosabb, hiszen Krisztus azt mondotta: „Ha valaki újra nem születik vízből és Szentlélekből, nem látja meg Isten országát.” (Jn 3,5) Keresztény szülőknek ezért kell még a születés előtt imádkozniuk, hogy a születendő gyermek a keresztség szentségében részesülhessen, és születés után a gyermeket a lehető leghamarabb meg kell kereszteltetniük.
A keresztelés szertartása
A keresztség kiszolgáltatását az Egyház különböző szertartásokkal veszi körül. Ezek mind nagyon régiek, korábban azonban hosszabb időszakra voltak elosztva. Ezért rövid áttekintést adunk a keresztelésnek a régi Egyházban szokásos előkészítéséről, melyből láthatjuk, hogy a mai keresztelési rítus nem más, mint ezeknek a szertartásoknak rövid összefoglalója.
Ha valaki a régi időkben keresztény akart lenni, keresztelőre jelentkezett a püspöknél, aki a következő ceremóniák keretében vette fel őt a katekumenek (keresztelendők) közé. Rátette a kezét jelezve ezzel a Szentlélek hamarosan bekövetkező alászállását. Azután keresztet rajzolt a katekumen homlokára és mellére, ami azt jelezte, hogy a Megfeszített tanításának a keresztelőre készülő személy szellemében és szívében kell lennie azáltal, hogy hiszi és teljesíti azt. Végezetül a püspök még egy kevésmegszentelt sót öntött a szájába. A sónak többszörös szimbolikája volt. Mivel sóval tartósították az ételeket, jelképe lett annak, hogy a szentség megóv minket a bűnök miatti romlottságtól. A só annak is jele, hogy a hívőnek a föld sójának kell lennie. Szimbóluma a bölcsességnek is, hiszen a bölcsesség nem más, mint az igazság valódi megkóstolása.
A katekumeneket ezután rendszerint két évig tanították. Mise alatt saját helyük volt, amelyet azonban a prédikáció után el kellett hagyniuk, mivel az áldozati ünnepségen már csak a megkereszteltek vehettek részt. A keresztelőre való utolsó, közvetlen előkészület a böjti időszakra esett. Ebben az időben a keresztelésre várók naponta hallgattak prédikációt és bizonyos napokon a gonosz lelkek kiűzésére ördögűzést hajtottak végre felettük. Ebben az időben hajtották végre az Epheta-rítust (= a fülek és az orr nyállal való érintése) és a mell és hát olajjal való megkenését is.
A keresztelés előtti utolsó héten közölték a katekumenekkel a Szentháromság titkát, az apostoli hitvallást és a Miatyánkot. A keresztelendők közvetlenül a keresztelés előtt tették le a keresztségi fogadalmukat: először nyugat felé fordulva ellene mondtak a Sátánnak, majd kelet felé fordultak és ünnepélyesen dicsőítették a katolikus hitet.
Ősi szokás, hogy a megkeresztelt egy vagy több nevet kap. A felnőttek új nevet vesznek fel. Ezek közül legalább egynek egy angyal vagy egy szent nevének kell lennie, hogy a névadó a megkereszteltnek oltalmazója és példaképe legyen.
Ezután a tulajdonképpeni keresztelési aktus után, régen úgy, mint ma, még a következő ceremóniákat végzik el. A pap a keresztelendő homlokát krizmával keni meg. Az ókorban királyokat, prófétákat és papokat kentek fel, hogy ezzel isteni küldetésüket és megáldott állapotukat kimutassák. Jézust ezért nevezik Felkentnek (ez a Krisztus szó fordítása). A megkenés azt fejezi ki, hogy a keresztény isteni méltóságot birtokol, és részt vesz Krisztus papságában, ami által jogosulttá válik, hogy a liturgián részt vehessen. Szent Péter írja: „Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, tulajdonul lefoglalt nép vagytok.” (1 Pét 2,9)
Ezután a pap a keresztelendőnek fehér ruhát nyújt. Ez szimbolizálja a keresztségben megkapott tisztaságot és bűntelenséget, ami arra is inti a megkereszteltet, hogy folyamatosan gondoskodnia kell a bűnöktől való megtisztulásról. Régebben az újonnan kereszteltek nyolc napon át viselték ezt a ruhát.
Utoljára a keresztelendő egy égő gyertyát kap. Ez az éberséget jelképezi Krisztus szavai szerint: „Legyen csípőtök felövezve és égő gyertya a kezetekben. Hasonlítsatok azokhoz az emberekhez, akik urukat várják.” (Lk 12,35)Ezenkívül azt is jelzi, hogy a megkereszteltnek „a világ világossága” (Mt 5,14), a többi ember példaképének kell lennie: „Így világítson világosságtok az emberek előtt, hogy lássák jótetteiteket és magasztalják mennyei Atyánkat.” (Mt 5,16)
A gyermekek keresztelése
A gyerekkeresztelés a kezdetektől fogva szokásban volt. A Szentírásban ugyan nincs szó kifejezett gyerekkeresztelésről, de több helyen is olvashatunk beszámolót megtérteknek „egész háza népükkel” való megkereszteléséről. (ApCsel 16,15-33; 1 Kor 1,16) Joggal feltételezhetjük, hogy ezek között gyerekek is voltak. Ahogy a gyermek saját közreműködése nélkül jutott az áteredő bűn állapotába, ugyanúgy meg lehet ettől a közreműködése nélkül is szabadítani. A kegyelemben való részesedés és Krisztusban való közösség nem terhet jelent, hanem a legnagyobb jót, amelyet az ember valaha is kaphat.
A keresztszülői tisztség
Minden megkeresztelt fölött egy vagy két hívő vállalja a keresztszülői tisztséget. Ezzel nemcsak egy tiszteletbeli hivatalt kapnak, hanem kötelezettséget vállalnak arra, hogy gondot viselnek a megkeresztelt oktatására és nevelésére. Ameddig ezt a feladatot a szülők maguk elvégzik, a keresztszülők fel vannak mentve ez alól a kötelezettség alól. Ha azonban a szülők meghalnak vagy elhanyagolják a gyermek vallásos nevelését, a keresztszülők kötelessége, hogy a gyereket magukhoz vegyék, és vallásos neveléséről gondoskodjanak. Ezért minden szülőnek nyomatékosan ügyelnie kell arra, hogy gyermeküknek hithű keresztszülőket válasszon. Ha a rokonságban nem akad ilyen, a legjobb, ha az egyházközség egyik baráti tagját kérik fel a keresztszülői tisztségre.
