Ünnepén az olivetánus bencések ezt olvassák a zsolozsmában:„A házasságban sem hagyott föl azzal, hogy Isten dolgaiban járjon. Amikor férje kedvét kereste, Istennek akart tetszeni; és amikor Isten kedvében járt, férjének is tetszett.” „A családanyának sokszor ott kell hagynia az oltáron Istent, hogy megtalálja őt a házi gondok közepette.”„Minden helyzetben őrizd meg életszentségedet!” Halála előtti utolsó szavai ezek voltak:„Nyitva áll az […]
Március 9. Csütörtök, Római Szent Franciska özvegy
Március 8. Szerda, Istenes Szent János hitvalló
„Az Egyház Te is vagy, a szeretetedről ismernek meg!”„Testvéreim, akár itt, akár Granadában adunk, mindig az Úrnak adunk, mert ő van mindenhol és minden szegényben.” A Betegápoló Irgalmasrend alapítójára, Istenes Szent Jánosra emlékezünk liturgikus emléknapján. Sok idő kellett ahhoz, hogy Ciudad János az Úristen kegyelmével és saját erős közreműködésével Istenes Jánossá váljon. Mert szentünk változatos élet után csak 40 éves […]
Március 7. Kedd, Aquinói Szent Tamás hitvalló és egyházdoktor
„A magvető bátorságával és kitartásával akarok én is Isten ügyében tevékenykedni.”Magvetőként hirdette és élte Isten üzenetét… Mikor magához szólította az Úr a középkor legnagyobb szentjét, Assziszi Szent Ferencet (+ 1226), gondoskodott, hogy új csillag gyúljon ki az Egyház egén, s akarta, hogy ez a csillag az egész kereszténység dísze és világossága legyen. Ez a ragyogó csillag Aquinói Szent Tamás, aki […]
Március 6. Hétfő, Szent Perpétua és Felicitász vértanúk
„A haláltól a gazdagság nem véd meg, a hit örök életet szerez!”„A kisemberek is csodálatosak a példás életükkel!” „Istenünk, kinek szeretetéért Szent Perpetua és Szent Felicitas vértanú asszonyok megvetették a fenyegetéseket és úrrá lettek a halál kínjain, kérünk, add meg az ő könyörgésükre, hogy a te szeretetedben szüntelenül gyarapodjunk. Amen.” A 3. század elején (203 körül) Szeptimus Szevérus (+ 203 […]
Március 5. Vasárnap, Nagyböjt II. vasárnapja
„Aki a Tábor hegyén megmutatta Isteni Dicsőségét!”Jézus Pétert, Jakabot és Jánost maga mellé véve egy magas hegyre mentek. Ott elváltozott előttük, egész alakját a benne rejlő isteni erő sugározta át.„Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik, őt hallgassátok…!” A Tábor-hegyről a Golgotára…Ennek a titoknak liturgikus megünneplése már a 7. században megtalálható, az evangéliumát olvasták a második böjti vasárnap. A […]
Március 4. Szombat, Szent Kázmér hitvalló – Tavaszi kántorböjt – Elsőszombat
TAVASZI KÁNTORBÖJT – SZOMBAT (Előírása: a VI. Pál pápa-féle böjti előírásokat közvetlenül megelőző böjti fegyelem szerint)SZOMBATI NAPON ENYHÍTETT BÖJT VAN:3-szor lehet étkezni, 1-szer lehet jóllakni és húsfélét egyszer lehet fogyasztani. Tavaszi: nagyböjt első vasárnapját követő szerda, péntek és szombat. A kántorböjt pontos böjti fegyelme: Szent Kázmér hitvalló „Ne nagyratöréssel, de alázatos céltudatossággal valósítsd meg hivatásodat!”„Nem találok sehol jobb szórakozást, mint […]
Március 3. Péntek, Tavaszi kántorböjt – Elsőpéntek
TAVASZI KÁNTORBÖJT – PÉNTEK (Előírása: a VI. Pál pápa-féle böjti előírásokat közvetlenül megelőző böjti fegyelem szerint)PÉNTEKI NAPON SZIGORÚ BÖJT VAN:3-szor lehet étkezni, 1-szer lehet jóllakni és húsfélétől tartózkodni kell. Tavaszi: nagyböjt első vasárnapját követő szerda, péntek és szombat. A kántorböjt pontos böjti fegyelme: ELSŐPÉNTEK Családfelajánlás Jézus Szentséges Szívének: Jézus Szentséges Szíve!Amikor tiszteljük végtelen szeretetedet, irántunk való jóságodat, akkor mélységes hála […]
Március 2. Csütörtök, Köznap – Szent Károly
„A keresztény lelki nagyság biztos fokmérője, hogy ki mennyire gyakorolja a felebaráti szeretetet és az igazságot, a nálánál alacsonyabb rangúakkal szemben.”Károly jól a szívébe vette Szent Pál apostol intését:„Urak, adjátok meg a szolgáknak, ami jogos és méltányos, hiszen tudjátok, hogy nektek is van Uratok a mennyben” (Kol. 4, 1). Boldog Károly az Úr 1083. esztendejében született, ugyanabban az évben, amikor […]
Március 1. Szerda, Tavaszi kántorböjt
TAVASZI KÁNTORBÖJT – SZERDA (Előírása: a VI. Pál pápa-féle böjti előírásokat közvetlenül megelőző böjti fegyelem szerint)SZERDAI NAPON SZIGORÚ BÖJT VAN:3-szor lehet étkezni, 1-szer lehet jóllakni és húsfélétől tartózkodni kell Tavaszi: nagyböjt első vasárnapját követő szerda, péntek és szombat. A kántorböjt pontos böjti fegyelme: Kántorböjt – jejunium Quatuor temporumI. Kallixtusz pápa (218-22) között a római pogány földművelő ünnepségek helyére, amelyeket júniusban, […]
Február 28. Kedd, Köznap – Szent Hiláriusz pápa
FELAJÁNLÓ IMA SZENT ANTALHOZ Kelj föl minden ügyünkben védő Pártfogónk s a Mindenható előtt hathatós szószólónk, és siess a mi segítségünkre, dicsőséges Szent Antal. Te, aki a hitnek oly hatalmas bajnoka és apostola voltál, könyörögj érettünk Jézus Krisztusnál, hogy szent hitünkben mindig jobban megerősödjünk, egyedül a jó Istenben reméljünk. Őt a földön mindennél jobban szeressük, és hitünk szerint éljünk. Légy […]