„Kimenteni az embert a lelki sötétségből, és elvezetni a fény szabadságára” „Az Úr Jézus fogva vitte a fogságot, meghalván legyőzte a halált… Megmutatta, hogyan lehet a halált legyőzve meghalni, rabságban a szabadságot megtartani.” Fogolykiváltó Boldogasszony a katonai fogház és a fogvatartottak védőszentje. Ünneplése a mercedáriusok rendjében kezdődött. 1218. augusztus 1-én éjszaka a Boldogságos Szűz látomásban buzdította Nolascói Szent Pétert a […]
Szeptember 24. Vasárnap, Pünkösd 17. vasárnap – Fogolykiváltó Boldogasszony
Szeptember 23. Szombat, Szent Linus pápa és vértanú – Őszi kántorböjt – Szent Tekla szűz és vértanú ≠
Szent Péter közvetlen utóda a római püspöki székben. Tehát ő a második a római pápák dicsőséges sorában. Bizonyára ő volt a legkiválóbb az apostolok tanítványai között, mert csak így érdemelhette meg, hogy az első pápának utóda lehetett. A keresztények között jól ismert s nagyrabecsült lehetett, mert üdvözletét Szent Pál továbbítja Szent Timoteushoz, Efezus püspökéhez (2Tim 4,21). 67-kb. 79-ig uralkodott, tehát […]
Szeptember 22. Péntek, Villanovai Szent Tamás püspök és hitvalló – Őszi kántorböjt – Szent Móric és társai vértanúk ≠
„Amit egynek a legkisebbek közül tesztek, nekem teszitek.” „Ha azt akarod, hogy Isten meghallgassa kérésedet, hallgasd meg te is a szegénynek szavát. Ha azt akarod, hogy Isten megelőzzön szükségedben, előzd meg te is a szegényt az ő szükségében és ne várd, míg koldulni kezd.” „Hála neked, Jézusom, hogy úgy távozom a világból, mint szegény szerzeteshez illik: nincs semmim”. Tamás Fuentellanában […]
Szeptember 21. Csütörtök, Szent Máté apostol és evangélista
„Mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de lelkében kárt vall“ (Mt 16,26). „A bűnösök között első vagyok én. Azért könyörült rajtam, hogy bennem mutassa meg hosszú tűrését azoknak, akik hisznek benne“ (1Tim 1,15-16). „Bűnös ember is lehet Isten szentje, Istennél nincs előitélet!” A mai napon a négy evangélium egyikének szerzőjét, Szent Mátét ünnepeljük. Ő tehát azon […]
Szeptember 20. Szerda, Szent Euszták és társai vértanúk – Őszi kántorböjt, Szent Máté apostol vigíliája ≠
»Szükséges, hogy megkísértess, mint Jób.« „Uram, ha így kell lennie, most bocsássad ránk a kísértéseket; hanem ajándékozz meg a türelmesség erényével!” „Légy állhatatos, hiszen irgalmasságom óvja lelkedet!” „Adj nyugalmat, Uram, szorongattatásomban, s légy őrzője az én számnak, nehogy szívem a káromlás szavaira vetemedjen, s elvettessem arcod elől.” Eusztákot korábban Placidusnak hívták. Traianus császár katonai parancsnokaként szolgált. Az irgalmasság cselekedeteiben lankadatlan […]
Szeptember 19. Kedd, Szent Januárius püspök és társai
Az egyik legelképesztőbb ereklye: Szent Januáriusz vére Évente háromszor válik cseppfolyóssá:szeptember 19-én, december 16-án és május első vasárnapja előtti szombaton A kereszténység jó néhány ereklyét tudhat magáénak, melyek közül az egyik ma is megcsodálható: ez Szent Januáriusz vére. Ez a szent relikvia azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy ismeretlen okoknál fogja évszázadok óta bizonyos időpontokban újra meg újra folyékonnyá […]
Szeptember 18. Hétfő, Kupertinói Szent József hitvalló
„A lebegő szent” „Keresztre feszített Jézusom, vedd magadhoz szívemet és gyújtsd föl benne szereteted tüzét.” Kupertinói Szent József élete gyönyörű kivirágzása annak az egyszerű és tanulatlan erénynek, melyet Assisi Szent Ferenc minden másnál többre tartott tanítványaiban. Írni alig tudott és mégis csodaszépen beszélt Istenről; az erények elméletéhez nem értett és élete mégis, gazdagon át volt szőve a kegyelem csodálatosnál csodálatosabb […]
Szeptember 17. Vasárnap, Pünkösd utáni 16. Vasárnap – Assisi Szent Ferenc hitvalló stigmatizálása
„Jézus jegyeit viselem testemen. (Gal. 6)” Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepén, 1224. szeptember 14-én Assisi Szent Ferenc midőn Alverna hegyén böjtöt tartott, az imája során a testén csodálatos és meglepő módon megjelentek Krisztus szenvedésének jegyei, a szent sebek. Az egyház történetében ő az első, akiről tudott, hogy Krisztus sebhelyeit hordozta.A ferencesek szeptember 17-én emlékeznek Szent Ferenc stigmatizációjára. Assisi Szent Ferenc kevéssel […]
Szeptember 16. Szombat, Szent Kornél pápa és Ciprián püspök, vértanúk – Szent Eufémia szűz, Lucia és Geminiánus vértanúk
Szent Ciprián püspök, vértanú „Keresztény vagyok és püspök. Nem ismerek más istent, mint az egy igaz Istent. Ezt imádjuk éjjel és nappal minden emberért” Észak-Afrika partján, Szicíliával szemben, nem messze Tunisztól, a francia Algír fővárosától mérföldekre terjed egy rommező: rajta néhány szegényes bennszülött falu, legmagasabb helyén egy kápolna áll IX. Szent Lajos (aug. 25) emlékére. A szent francia király ugyanis […]
Szeptember 15. Péntek, Hétfájdalmas Szűz – Szent Nikomédesz vértanú ≠
„Akinek Mária nem Édesanyja, annak Isten nem is Atyja!” „Simeon megáldotta őket, és így szólt anyjához, Máriához: „Íme, ő sokak romlására és sokak feltámadására lesz Izraelben, jel lesz, amelynek ellene mondanak – a te lelkedet is tőr járja át –, hogy kiderüljenek sok szív titkos gondolatai.”(Lk.2;34-35) „Ó szentséges Anyám, a keresztre feszítettnek vésd szívembe sebeit. A keresztnél veled állni, gyászban […]