„Mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de lelkében kárt vall“ (Mt 16,26).
„A bűnösök között első vagyok én. Azért könyörült rajtam, hogy bennem mutassa meg hosszú tűrését azoknak, akik hisznek benne“ (1Tim 1,15-16).
„Bűnös ember is lehet Isten szentje, Istennél nincs előitélet!”
A mai napon a négy evangélium egyikének szerzőjét, Szent Mátét ünnepeljük. Ő tehát azon emberek egyike, akit Isten arra a feladatra választott, hogy leírja, lejegyezze azt az igazságot és örömhírt, amit Isten üzen az embereknek, és amit maga Isten sugall.
SZENT MÁTÉ életéről, fiatalkoráról, családjáról nagyon keveset tudunk, szinte semmit. Kafarnaumban született, ott is lakott, és Alfeus fia volt. Gazdag vámos volt, amikor Jézus meghívta, a héber Lévi nevet használta. Valószínűleg a jómód mellett művelt lehetett, hiszen nagyon jól beszélt görögül is. A pénzváltóasztal mellől hívta meg őt az Úr.
Az első evangélium szerzője. Evangéliumát a zsidó honfitársai számára írta anyanyelvén, arámul. Célja a Messiásra vonatkozó jövendölések beteljesedésének bizonyítása volt, ezért gyakran hivatkozik így: „… hogy beteljesedjék, amit a próféták jövendöltek …”
Tanítását az első század ötvenes éveiben írhatta le, hamarosan görögre is lefordították, talán maga Máté. Ez a fordítás maradt fenn, az arám nyelvű sajnos elveszett. Evangéliuma azonban megőrizte Jézus imáját a kereszten anyanyelvükön:
„Éli, Éli, lámmá szábáktáni? vagyis: Én Istenem, én Istenem! Miért hagytál el engem?” (Vö.Mt 27, 46; Zsolt 21, 1)
A hagyomány szerint Etiópiában és Perzsiában hirdette az evangéliumot. Általános hagyomány szerint vértanúságot szenvedett, ennek azonban sem helyéről, sem idejéről nincs adatunk. Többféle vértanúságot írnak le ezek a hagyományok, máglyahalált, karddal történő kivégzést. Regényes leírását adja vértanúságának egy apokrif irat, ami szerint egy etióp királylány, Ifigénia, Máté igehirdetése nyomán szüzességet fogadott, és határozottan elutasította Hirták király házasságát. A király bosszúból megölette Mátét. A legenda szerint maradványai a szalernói székesegyházba kerültek. Ünnepét azon a napon tartja az Egyház, amikor testét Keletről a 10. század közepén Salernoba vitték át, ahol jelenleg is őrzik.
A Szentírás egyes könyveit, részeit emberek írták le, de nem emberi szó ez csupán, hanem az Isten által sugalmazott igazság. A Szentírást és azon belül az evangéliumokat mindig azzal a szándékkal olvassuk, hogy ezt az üzenetet fedezzük fel a szöveg mélyén. Soha ne bánkódjunk azon, ha valamit nem értünk, ha az írás valamely része titok marad számunkra. Inkább törekedjünk arra, hogy amit megértettünk, azt meg is valósítsuk!
A Szentírás Isten kinyilatkoztatását tartalmazza. A Biblia azonban nem iskolás módon tanít, azaz nem meghatározásokat ad Istenről, az emberről vagy a világról, hanem történeteket ír le arról, hogy ez a három milyen viszonyban áll egymással. Isten odalép az ember mellé vándorútján, vezeti, segíti őt. Az ember hol hagyja magát vezetni Isten által, hol pedig önállóságra törekszik, maga akar boldogulni.
Ez utóbbit nevezzük bűnnek. Isten azonban újra és újra megszólítja, magához hívja az embert, sőt, az idők teljességében Jézus Krisztus személyében emberré lesz, hogy emberként is végigkísérjen minket életutunkon.
„Ne félj, hanem szólj, és ne hallgass, mert én veled vagyok, és senki sem fog rád támadni, és ártani neked, mert nekem sok népem van ebben a városban.”
„Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek. Én nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket.”
…Jézus bejárta a városokat és a falvakat mind, tanított a zsinagógáikban, hirdette a mennyek országának evangéliumát, gyógyított mindenféle betegséget és erőtlenséget. Amikor látta a sokaságot, megszánta őket, mert elgyötörtek és elesettek voltak, mint a juhok pásztor nélkül.
Ekkor így szólt tanítványaihoz:
„Az aratnivaló sok, de a munkás kevés: kérjétek tehát az aratás Urát, hogy küldjön munkásokat az aratásába.” (Mt. 9,35-38)
Máté elhívása: „Jöjj, kövess engem!”
Itt pedig megszólít Jézus egy minden becsületét, tisztességét elvesztett embert. A vámszedő a hódító Rómát szolgálta ki, és ebből még jól meg is gazdagodott! Ezért az emberek megvetették, közösségeikből kizárták, gyűlölték őket. Áruló, korrupt, tisztességtelen embereknek tartották őket. A zsinagógába sem mehettek be.
Jézus pedig meghívja Mátét, hogy kövesse őt, az pedig azonnal ott hagy mindent és követi, sőt ezután asztalhoz ül Jézus Mátéval és még egy sor más vámszedővel, meg bűnösökkel.
Kik ezek a bűnösök? – Lecsúszott, erkölcsileg lenullázott emberek…?
csavargók, zsebesek…? – sőt!, ha nők is voltak köztük, akár prostituáltak…?
Olyan szívesen mondanánk, hogy azokban a régi „békeidőkben” nem voltak ilyenek!
Akkor még minden szép volt, jó volt… – Mindig voltak ilyenek!
Hogy kik azok a bizalmatlan külsejű, kinézetű emberek a piacok egyik-másik sarkában, vagy egy-egy téren itt-ott…?
Vannak korok, mikor többen vannak, és vannak, mikor kevesebben, de vannak!
Mikor Jézus azt mondja, hogy pásztor nélküli nyáj, vagy elesettek, akkor rájuk is gondol.
Persze sokkal könnyebb őket megvetni!
Jézus tanítványainak mondják mindjárt a magukat rendben tudók, hogy:
micsoda dolog ez…, ezekkel, ilyenekkel egy asztalhoz ülni…?!
De Jézus azt mondja, hogy:
„Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek.” (Mt.9,12)
Mit mond hát Jézus nekünk tanítványainak, követőinek…?
Először is tesz egy figyelemfelkeltő megállapítást:
„Az aratnivaló sok, de a munkás kevés!”
Másodszor pedig azt mondja, hogy: kezdjünk el imádkozni azért, hogy legyenek, akik beállnak közénk, hogy velünk együtt szolgáljanak az elesettek, kiábrándultak, közönyösek, megfáradtak között!
„kérjétek tehát az aratás Urát, hogy küldjön munkásokat az aratásába.”
Kérdezheted, hogy van-e értelme velük kínlódni…?
Mondanám gyorsan, emberileg, hogy nincs!
Ám Jézus ezt egészen másképpen látja!
Ő az egészet abban a pillanatban, hogy a másik emberrel való törődésről beszél, már nem a széthullott nyájhoz hasonlítja, – az csak az állapot – hanem az aratáshoz:
a termés betakarításához hasonlítja!
A munka területén sem könnyű munkáról beszél, mert az aratás egy nagyon kemény, sok embert próbáló fizikai munka! De azt mondja, hogy kezdjük el kérni az aratás Urát, Istent, hogy küldjön munkásokat az aratásba!
Kezdjünk el a meglevő szolgálatunk, munkánk mellett imádkozni emberekért, akik munkatársainkká lesznek abban, hogy sok reménytelen, vigasztalan, megfáradt ember és talán sok lecsúszott, kilátástalan, erkölcsileg is eladósodott ember meghallja Jézus hívó szavát és új életet kezdhessen vele!
Nem véletlen, hogy röviddel ezek után Jézus így szól:
„Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek.” (Mt. 11,28)
Dolgozz és imádkozz értük! Hogy a kereszt valóban bűnbocsánatot: a terhek letételét jelentse nekik is! A nyitott sír a fej felemelését, az örök életre való kilátást, a reményt hozza a hívást meghalló embereknek, bárkik legyenek is ők! Ne bólints, hogy rendben, egyetértek…, arra itt semmi szükség! Másra, egészen másra van szükség, munkásokra Isten országának aratásában! Dolgozz, és imádkozz!
JÉZUS ÉS A TANÍTVÁNYOK…
A tanítványok elhívása
Az evangéliumokban olvasható Jézus-történetnek fontos eseménye volt a tanítványok kiválasztása. Szüksége volt munkatársakra, akik földi életében vele dolgoznak, és halála, feltámadása és mennybemenetele után a megkezdett munkát tovább folytatják. Urunk munkájában nem egyedül dolgozik, hanem munkatársakkal együtt. Úgy dolgozik velünk, hogy munkájának nem mi vagyunk a vezetői.
Ő a munkaadó, mi vagyunk a munkatársak. Figyelemre méltó, hogy Jézus munkáját egy kis „gyülekezettel” kezdte el. Ezzel azt akarta kifejezni, hogy a kereszténység közösségben tud létrejönni és megmaradni. Krisztus ügye mindig közösségi ügy. Különböző emberekből álló közösséggel kezdődött, akik azért tudtak együtt maradni, mert Jézussal együtt éltek.
Jézus a tanítványokat egyszerű emberek közül választotta ki. Nem voltak közöttük farizeusok, írástudók. Hiányoztak közülük a nép vezetői is. Két dolog jellemezte a tanítványok közösségét: érezték Jézus vonzó erejét és vágytak vele együtt lenni; s volt bátorságuk, hogy megvallják tanítványságukat.
Jézus 12 tanítványt választott ki Izráel 12 törzsének a mintájára. Ezzel azt akarta kifejezni, hogy munkájával szorosan kapcsolódik Izráel népének a történetéhez. Magához hívta azokat, akiket akart. Ő választotta a tanítványokat, nem a tanítványok választották őt.
Két oka volt ennek a kiválasztásnak. Az egyik az volt, hogy vele legyenek.
Neki is szüksége volt a testvéri közösségre, és fájt, ha ezt a közösséget a tanítványok részéről nem tapasztalta. Mennyi fájdalom tükröződik a Gecsemáné kerti szemrehányásban:
„Nem bírtatok vigyázni velem egy, óráig sem!?” (Mt 26,40).
Hogy tudott örülni a tanítványok közösségének!
Egyszer áradó örömmel mondta:
„Ti az én barátaim vagytok“ (Jn 15,14).
Egy szintre helyezte magát az egyszerű galileai halászokkal. Nemcsak Megváltójuk,
nemcsak tanítójuk, hanem barátjuk is volt.
MÁTÉ APOSTOL
Máté személyéről keveset tudunk, annál többet a foglalkozásáról. Vámszedő volt. A római hatalom a vámszedés jogát bérbe adta. Ha a bérlő a bért megfizette, a hatalom nem törődött vele, mennyi a bérlő nyeresége. Természetesen a vámszedők igyekeztek a vállalkozáson minél többet nyerni. A megállapított vám határát gyakran túllépték. Erre mutat Zákeusnak, a fővámszedőnek a vallomása, melyet Jézusnak tett:
„Uram, minden vagyonomnak a felét a szegényeknek adom, és ha valamit patvarkodással elvettem, négyannyit adok helyébe“ (Lk 19,8).
A vámszedő bevallja becsületesen, hogy sokszor hamisan cselekedett.
Nem volt abban az időben olyan ember, akit annyira gyűlöltek volna, mint a vámszedőt. Foglalkozásuknál fogva gonosz embereknek tartották őket. Amikor a vámszedők megkérdezik Keresztelő Jánost, hogy mit cselekedjenek, ezt felelte:
„Semmivel ne hajtsatok be többet, mint amennyi meg van szabva“ (Lk 3,13).
Harácsoló életükről Keresztelő János is tudott. Egy vámszedő nem lehetett sem bíró, sem tanú. Ki voltak rekesztve az istentiszteletről is. Egy sorba helyezték őket a gonosztevőkkel, a pogányokkal, a paráznákkal, a bűnösökkel. Ha volt valaha foglalkozás, melyben nehéz volt megtérni, a vámszedő foglalkozása az volt. Megérthetjük, hogy a zsidók mennyire fel voltak háborodva azon, hogy Jézus velük együtt evett. Erre a felháborodásra adta Jézus ezt a választ:
„Nem az egészségeseknek van szüksége orvosra, hanem a betegeknek.”
És Jézus ezt az embert hívta el a vámszedő asztaltól tanítványának…
„Látott egy Lévi nevű vámszedőt, aki a vámnál ült és mondta neki: Kövess engem! És ez mindent elhagyván, követé Őt”: (Lk 5,27 28).
Mátét tehát Lévinek hívták.
Palesztinában az volt a szokás, hogy az embereknek két nevük volt.
Kérdezhetnénk: nem Jézus adta neki ezt a nevet? úgy, mint Simonnak a Péter nevet…?
Máté neve ezt jelenti: Isten adománya.
És ez az ember Jézus szavára ott hagyta a vámszedő asztalt…!
Nem kisebb csoda volt ez, mint a leprás meggyógyítása.
Jézus még egy ilyen ember megtérését is lehetségesnek tartotta.
Egyszer Jézust megkérdezték tanítványai: – Kicsoda üdvözülhet?
Jézus a kérdésre így felelt:
Emberéknél ez lehetetlen, de Istennél mindén lehetséges (Mt 19,25-26).
Máté Jézuson kívül senkit nem követett volna, de Jézust követte.
Azt olvassuk, hogy megtérésének az örömére nagy vendégséget rendezett. Ilyet sem látott még a világ, hogy valaki a megtérést vendégséggel ünnepli, és erre az alkalomra meghívja meg nem tért kollégáit is.
A megtérési történeteknél másként szokott lenni. A megtértek többnyire elszakadnak a világtól és egymással alkotnak közösséget.
Máté nem így tért meg. Szereti őket továbbra is.
Ez a Krisztus szerinti megtérés. Máté mint só, benne marad az ételben, mint kovász, benne marad a tésztában.
Jézus egyik példázatában így tanít:
„Hasonlít a mennyek országa a kereskedőhöz, aki egy drága gyöngyöt talált, elméne, mindenét eladván, amije volt, örömében megvette azt“ (Mt 13,45- 6).
Mintha Mátéról beszélne!
Máté mindenét elhagyta, csak a tollát vitte magával. Az az ember, akit mindenki megvetett, evangéliumot írt. Evangéliuma tanító evangélium.
Több tanítást közöl Jézusról, mint bármelyik evangélium.
Népét, mely őt megvetette, meg akarja téríteni: – fogadja el Krisztust, mint ahogyan ő elfogadta.
Máté valóban az volt, amit neve kifejez: Isten ajándéka!
Ő belátta, amit oly kevesen látnak be:
„Mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de lelkében kárt vall“ (Mt 16,26).
Ezt az Igét ő maga írta le. – Nem magára gondolt amikor leírta…?
Nem vett kezébe Jézus alkalmatlanabb anyagot nála, akit szeretete, kegyelme csodájával új emberré formált.
Ha életéről vallott volna, azt mondta volna, mint Pál:
„A bűnösök között első vagyok én. Azért könyörült rajtam, hogy bennem mutassa meg hosszú tűrését azoknak, akik hisznek benne“ (1Tim 1,15-16).
Ha tanítómesteretek sok ezer volna is a Krisztusban, atyátok azonban nincs sok: mert az evangélium által én vagyok a ti atyátok a Krisztus Jézusban.
Kérlek tehát titeket: legyetek az én követőim.
Jacobus de Voragine – Legenda Aurea
Máté (Matthaeus) apostolnak két neve volt: Máté és Lévi. A Máté jelentése: ‚a sietség ajándéka’, vagy a ‚tanács ajándékozója’. Vagy a nagy (magnus) és a theos, azaz ‚Isten’ összetételéből ered a neve, mintegy ‚nagy az Istennek’; vagy a kéz (manus) és a theos összetételéből, mintegy ‚Isten keze’. A sietség ajándéka volt gyors megtérése által, tanács ajándékozója volt üdvös prédikálása által, „nagy volt az Istennek” élete tökéletessége által, Isten keze pedig az evangélium megírása által.
A Lévi jelentése: ‚fölvett’ vagy ‚hozzátétetett’ vagy ‚hozzáadott’ vagy ‚belevett’. Fölvétetett az adóbehajtásból, hozzátétetett az apostolok számához, hozzáadatott az evangélisták társaságához és belevétetett a vértanúk jegyzékébe.
Máté apostol Etiópia Vadaber nevű városában prédikálva találkozott két mágussal, Zaroesszel és Arphaxattal, akik mesterkedéseikkel annyira elvették az emberek eszét, hogy úgy tűnt, akiket csak akarnak, megfoszthatnak végtagjaik használatától és egészségüktől. Annyira gőgössé váltak, hogy magukat, mint valami isteneket imádtatták az emberekkel. Megérkezett Máté a mondott városba, és Candaces királyné eunuchjánál kapott szállást, akit Fülöp keresztelt meg (ApCsel 8,27–38).
A mágusok szemfényvesztését úgy leplezte le, hogy amit azok az emberek vesztére csináltak, ő az üdvösségükre fordította. Az eunuch megkérdezte Mátétól, hogyan ismer és beszél annyi nyelvet. Máté elmondta neki, hogyan szállt le rá a Szentlélek, s hogy akkor minden nyelv ismeretére szert tett. Ahogyan azok, akik gőgjükben égig érő tornyot akartak építeni, a nyelvek összezavarodása miatt hagyták abba az építkezést, így az apostolok az összes nyelv ismeretével nem kövekből, hanem erényekből építenek tornyot, amin keresztül mindenki, aki csak hisz, feljuthat a mennybe.
Ekkor jött valaki és azt mondta, hogy a mágusok két sárkányt hoztak oda, melyek szájukból és orrukból kénköves tüzet hányva minden embert megölnek. Az apostol megerősítette magát a kereszt jelével, s nyugodtan kiment hozzájuk. Alighogy meglátták a sárkányok, a lába előtt rögtön elaludtak.
Megkérdezte a mágusoktól: „Hol van a mesterségtek? Keltsétek fel ezeket, ha tudjátok! Én pedig, ha kérném az Urat, rögtön ellenetek fordíthatnám, amit ti énellenem eszeltetek ki.” Mikor aztán összeverődött a nép, Jézus nevében megparancsolta a sárkányoknak, hogy távozzanak, és azok rögtön el is oldalogtak, senkit sem bántva.
Máté egy nagy beszédbe kezdett a nép előtt a földi paradicsom dicsőségéről, hogy az magasabb minden hegynél és közel van az éghez, tövis és bojtorján nem terem ott (Zsid 6,8), a rózsa és a liliom el nem hervadnak, nincs öregség, az emberek mindig ifjak maradnak, az angyalok muzsikáját hallani, és a madarak a hívásra rögtön engedelmeskednek. Ebből a földi paradicsomból vettetett ki az ember – mondta az apostol –, de Krisztus születése révén a mennyei paradicsomba kapott meghívást.
Miközben ezeket mondta a népnek, hirtelen zűrzavar támadt; a királyfi halálát gyászolták. A mágusok nem tudták feltámasztani a fiút, azt tanácsolták hát a királynak, hogy szobrot kellene állítani néki, és templomot építeni, mert az istenek társaságába ragadtatott. Az előbb említett eunuch a mágusokat őrizetbe vétette, és odahívta az apostolt, aki imájával föltámasztotta a gyermeket.
Egippus király ennek láttára minden tartományába hírnököt küldött, mondván: „Gyertek és lássátok az emberi képmásban rejtőző Istent!”
El is jöttek aranykoronákkal és különféle áldozatokkal, áldozni akarván neki.
Máté erősen tiltakozott, mondván: „Mit csináltok, emberek? Én nem vagyok Isten, csak az Úr Jézus Krisztus szolgája.” Máté parancsára a magukkal hozott aranyból, ezüstből harminc nap alatt nagy templomot építettek. Harminchárom évig ebben székelt az apostol, és egész Egyiptomot a hitre térítette. Egippus király a hitvesével és egész népével együtt megkeresztelkedett. Ephigeniára, az Istennek szentelt királylányra az apostol több mint kétszáz szüzet bízott.
Ezután Hirtacus lett a király. Az említett leányt megkívánva az apostolnak ígérte a fele királyságát, ha rábírja a szüzet a házasságra. Azt válaszolta az apostol, hogy elődjének szokása szerint vasárnap jöjjön a templomba, és Ephigenia a többi szűz jelenlétében meghallgathatja, hogy milyen jó az igazi házasság. Örömmel sietett a király a templomba, gondolván, hogy Ephigeniának a házasságot ajánlja majd az apostol.
Máté hosszasan beszélt a szüzek és az egész egybegyűlt nép előtt a házasság javáról, a király is nagyon megdicsérte éne. Azt hitte, azért mondta, hogy a szűz lelkét fölgerjessze a házasságra. Aztán csöndet parancsolt az apostol, és visszatért a beszédhez, mondván:
„A házasság akkor jó, ha érvényes szövetség tartja össze. Nos, jól tudjátok mindnyájan, kik itt álltok, hogy ha a király jegyesére valamely szolga szemet merne vetni, akkor nemcsak a király neheztelését, hanem a halált is kiérdemelné; nem azért, mert feleségül akart venni valakit, hanem mert urának jegyesét magához véve annak házasságát meggyalázza. Te is tudván tudod, ó, király, hogy Ephigenia az örök Király jegyese lett, és megszentelte a szent fátyol. Hogy lennél képes a nálad hatalmasabbnak jegyesét elvenni, és asszonyoddá tenni?”
Ennek hallatán a király a haragtól eszét vesztve, őrjöngve távozott. Az apostol pedig rettenthetetlen állhatatossággal mindenkit türelemre és kitartásra biztatott, és a félelemtől alélt Ephigeniát a többi szűzzel együtt megáldotta. A szentmise végeztével a király hóhért küldött, aki az oltár mellett álló és az ég felé tárt kezekkel imádkozó Mátét karddal hátba döfve megölte és vértanúvá avatta.
Hallva ezt a nép, a király palotájához sietett, hogy mindent felgyújtson, a papok és diákopusok alig tudták visszatartani.
Az apostol vértanúságát pedig nagy örömmel ünnepelték.
A király sem a hozzá küldött matrónákkal, sem a mágusokkal nem tudta a leányt megváltoztatni, ezért a házát hatalmas tűzzel körülsáncolta, hogy mind őt, mind a többi szüzet eleméssze a tűz. Megjelent azonban az apostol és elűzte házuktól a tüzet, mely a királyi palotára tört és a király és egyetlen fia kivételével mindent elpusztított.
A fiút rögtön megszállta a démon, de az apostol sírjához sietett és megvallotta apja bűneit. Apja viszont szörnyű gyógyíthatatlan leprás lett, végül saját kardjával végzett önmagával.
A nép Ephigenia testvérét, akit az apostol keresztelt meg, királlyá választotta. Hetven éven át uralkodott, utódjául fiát állította, jelesen elterjesztette a keresztény hitet, és egész Aethiopiát Krisztus szent egyházaival népesítette be. Zaroes és Arphaxat még aznap, hogy az apostol a király fiát felélesztette, Perzsiába futott, de ott Simon és Júdás legyőzte őket.
Meg kell jegyezni, hogy Szent Mátéban négy figyelemre méltó dolog van:
az első az engedelmesség gyorsasága, mert ahogy Krisztus elhívta, azonnal otthagyta a vámszedést (Mt 9,9; Mk 2,14; Lk 5,27); uraitól se félve az adóelszámolásokat befejezetlenül hagyta, és mindenestől Krisztushoz csatlakozott. Az engedelmesség gyorsaságát illetően néhányan tévedtek, amint magyarázataiban Jeromos az előbbi helyhez írja:
„Ezen a helyen Porphyrius és Julianus császár hazugsággal vádolja a járatlan történetírót, vagy ostobasággal azokat, akik rögtön követték az Üdvözítőt, mintha ész nélkül követének bárki, őket hívó embert. Pedig az Üdvözítő előtt akkora jelek és csodák jártak, amelyeket az apostolok is kétségtelenül láttak, még mielőtt hittek volna. Bizonyára maga a ragyogás és istenségének rejtett fensége, amely emberi arcán is visszatükröződött, képes volt az első pillanatban is magához vonni, aki rátekintett. Ha – amint mondják – a mágnesben akkora erő van, hogy a gyűrűket és a pálcákat magához vonzza, akkor mennyivel inkább képes minden teremtmény Ura magához vonni, akiket akar.” – Így Jeromos.
A második a bőkezűsége vagy nagylelkűsége, mert rögtön nagy lakomát szerzett néki a maga házában (Lk 5,29). Nem azért volt nagy e lakoma, mert pompásan előkészítette, hanem először: a vágy miatt volt nagy, mivel nagy szeretettel és vágyakozással fogadta Jézust. Másodszor: a titok miatt, mert nagy titkot jelzett ez a lakoma. A Lukácshoz írott Glossza így fejti ki ezt a titkot: aki befogadja Krisztust lakhelye bensejébe, azt a túláradó gyönyörök élvezete táplálja.
Harmadszor a tanítások miatt, mivel Jézus fontos tanításokat adott a lakomán, mint: „Irgalmasságot akarok és nem áldozatot” (Mt 9,13),
„Nem az egészségeseknek szükséges az orvos, hanem a betegeknek”
(Mt 9,12; Mk 2,17; Lk 5,31).
Negyedszer: a meghívottak miatt, mert nagyok voltak meghíva az asztalhoz, úgymint Krisztus és tanítványai.
A harmadik, ami figyelemre méltó Mátéban, alázatossága; ez két dologban nyilvánult meg. Először abban, hogy megmondta magáról, hogy vámszedő (Mt 10,3). A többi evangélista, a Glossza szerint, szeméremből és az evangélista iránti tisztelet miatt saját, általánosan ismert nevét elhallgatta; ő maga úgy tett, amint írva van:
„Az igaz először önmaga vádlója” (Péld 18,17).
Máténak és vámszedőnek nevezi magát, hogy megmutassa, aki megtért, nem kell kételkednie üdvösségében, mert vámszedőből ő is hirtelen apostol lett és evangélista.
Másodszor abban nyilvánult meg alázatossága, hogy az ellene elkövetett jogtalanságokat türelemmel elviselte.
Mikor a farizeusok zúgolódtak, hogy Krisztus egy bűnös emberhez tért be,
Máté így válaszolt:
„Ti vagytok inkább szerencsétlenek és bűnösök, akik magatokat igaznak vélitek és menekültök az orvos elől; engem nem lehet bűnösnek mondani, mert én az üdvösség Orvosához futok, és sebemet nem rejtegetem előtte.”
A negyedik, ami figyelemre méltó, evangéliumának különös rangja az Egyházban. A többi evangéliumot megelőzve az övét különösen gyakran használjuk, amiként Dávid zsoltárait és Szent Pál leveleit is a többi írásnál gyakrabban olvassuk.
Ennek az az oka, hogy Jakab tanúsága szerint háromfajta bűn létezik, úgymint a gőg, a bujaság és a kapzsiság bűne. A gőg bűnében vétkezett a leggőgösebb királyról, Saulról elnevezett Saulus is, aki ádázan üldözte az Egyházat. A bujaság bűnében vétkezett Dávid, aki házasságtörést követett el, és emiatt leghívebb katonáját, Uriást is megölte. A kapzsiság bűnében vétkezett Máté, aki szennyes jövedelemre áhítozott, ugyanis vámszedő volt. (Isidorus szerint a vám [teloneum]: az a hely a tengeri kikötőben, ahol berakják a hajórakományokat és kifizetik a hajósok bérét. Görögül telos, Beda szerint latinul vectigal. Jóllehet ezek mind bűnösek voltak, bűnbánatuk annyira tetszett az Úrnak, hogy nemcsak megbocsátotta bűnüket, hanem többszörösen ajándékokkal is elhalmozta őket.
A legádázabb üldözőt leghívebb prédikátorává, a házasságtörőt és a gyilkost prófétává és zsoltárossá, a haszonlesőt és kapzsit pedig apostollá és evangélistává tette. E három szent szavait azért olvassák fel nekünk olyan gyakran, hogy senki, aki meg akar térni, ne mondjon le a bűnbocsánatról, amikor ily nagy bűnösöket ily nagy kegyelemben lát.
Továbbá megjegyezzük, hogy Szent Ambrus Szerint Szent Máté megtérésével kapcsolatban egyes dolgokat az orvos, másokat a meggyógyult beteg, ismét másokat a gyógyítás módja oldaláról kell megvizsgálni.
Az orvosban három dolog volt:
tudniillik a bölcsesség, amely fölismerte a betegség gyökerét,
a jóság, amely orvosságokat adott,
és az a képesség, amely oly gyorsan megváltoztatja a beteget.
Máté nevében e háromról így ír Ambrus:
„Az tudja elvenni szívem fájdalmát és lelkem sápasztó félelmét, aki ismeri az elrejtett dolgokat.”
— Ez az elsőre vonatkozik.
„Orvost találtam, aki a mennyben lakozik, és a földön hinti az orvosságokat.”
–Ez a másodikra vonatkozik.
„Egyedül az képes meggyógyítani sebeimet, akin nem ejtett sebet a bűn.”
–Ez a harmadikra vonatkozik.
A meggyógyult betegben, Szent Mátéban, három dolgot kell észrevennünk, ahogy ezt Ambrus megmutatta:
Máté tökéletesen meggyógyult betegségéből, hálás volt gyógyítójának, és miután visszanyerte egészségét, mindig tisztán megőrizte magát.
Erről mondja: „Vidáman és serényen követi Máté, és örvendezve szól: »Többé már nem vagyok vámszedő, nem hordozom Lévit, levetkőztem Lévit, miután Krisztust öltöttem magamra.«” –Ez az elsőre vonatkozik.
„Gyűlölöm fajtámat, menekülök életemtől, téged követlek egyedül, Uram Jézus, aki meggyógyítod sebeimet.” –Ez a másodikra vonatkozik.
„Ki választ el engem a Krisztus szeretetétől, ami bennem van? Háborúság, szorongatás, éhség-e?” (Róm 8,35). –Ez a harmadikra vonatkozik.
A gyógyítás módja Ambrus szerint hármas volt:
Krisztus először megbilincselte, másodszor sebészvasával kiégette sebét, harmadszor megszabadította minden szennytől.
Máté nevében mondja Ambrus:
„A hit kulcsaival és a szeretet jó béklyóival vagyok megbilincselve. Vedd el, ó, Jézusom, bűneim szennyét, amíg a szeretet kötelékeivel megkötözve tartasz. Mosd le, bármi vétkeset találsz bennem!” Ez az elsőre vonatkozik.
„Minden parancsod, mint sebész égető vasa énnekem; és ha parancsod izzó vasa éget, csak égjen ki a rothadt hús, hogy a fertőzés tovább ne terjedjen, mint a méreg; és ha az orvosság mar is, csak távolítsd el a fekélyt!” Ez a másodikra vonatkozik.
„Siess, Uram, különféle titkos és rejtett szenvedélyeimet vágd ki, tárd fel gyorsan a sebet, ne terjedjen tovább az ártő nedv; tisztíts ki mindent üdvösséges fürdőben, ami bűzös!” Ez a harmadikra vonatkozik.
Evangéliumát, amit saját kezével írt, 500 körül találták meg, Szent Barnabás csontjaival együtt. Ezt az evangéliumot vitte mindenhová magával Szent Barnabás apostol, és ezt helyezte a betegekre, és a maga hitével s Máté érdemével mindenkit rögtön meggyógyított.
Urunk, Jézus Krisztus, ki Szent Mátét, a vámost irgalmasan meghívtad apostolaid közé, kérünk, segíts minket, hogy az ő közbenjárására és példája szerint mi is nyomodba szegődjünk, és mindig hűségesen ragaszkodjunk Hozzád!
Szent X. Piusz pápa imája a mindennapi szentáldozás elterjedéséért
Édes Jézus, Te azért jöttél a világra, hogy lelki életet adj az embereknek, és ezért lettél gyarlóságunkban mindennapi gyógyszerünk és mindennapi eledelünk, hogy a lelki életet bennünk fenntartsd és növeld.
Szeretettel lángoló Szívedre kérünk, áraszd mindenkire szent Lelkedet, hogy akik halálos bűnben nyomorognak, megtérjenek és az elveszett kegyelmet újra visszaszerezhessék.
Akik pedig a te kegyességedből a kegyelem állapotában élnek, hacsak tehetik, naponta járuljanak szent asztalodhoz, hogy a mindennapi szentáldozásban
magukhoz véve mindennapi vétkeik ellenszerét és táplálva magukban a kegyelmi életet, mindinkább megtisztuljanak és veled egyetemben majdan a boldog életnek részesei lehessenek. Amen.
Urunk, Jézus Krisztus, te ebben a csodálatos szentségben kínszenvedésed emlékét hagytad ránk. Add, kérünk, tested és véred szent titkát úgy tisztelnünk, hogy megváltásod gyümölcsét szüntelenül élvezzük! Engedd urunk, hogy ezen a SZENT ÓRÁN, sohase vegyünk téged ítéletünkre, hanem a szeretet e szentsége váljék lelkünk üdvösségére. Amen.
IMA AZ OLTÁRISZENTSÉGHEZ
Zálogát adtad, ó Jézus, Örök szeretetednek
Rendelvén e nagy Szentséget És adván tieidnek.
Hogy teveled egyesüljünk S téged viszont szeressünk,
Örök hála és imádás Légyen azért nevednek.
Irgalmadban nem vizsgáltad A mi gyarlóságunkat
És ellened elkövetett Sok hálátlanságunkat.
Megmenteni így akartál, Azért értünk meghaltál,
Eltörölvén a keresztfán Régi adósságunkat.
S hogy halálod szent emlékét Mindennap megülhessük,
Hagytad ezt a nagy Szentséget, Hogy magunkhoz vehessük.
Csodálatos kincset adtál, És közöttünk maradtál.
Véghetetlen jóságodért Add, hogy mindig szeressünk.
Így magadhoz édesgettél, Kegyes Jézus, bennünket.
Add, hogy tőled semmi többé El ne vonja szívünket.
E Szentségben légy oltalmunk, Érted éljünk és haljunk.
Üdvözítőnk, áldd meg, kérünk, E szent feltételünket.
Ámen
