Jézus keresztútja

a) Kivezették Jézust, „ki a keresztet hordozván magának, kiméne azon helyre, mely agykoponya helyének nevezteték” (Ján. 19,17). Mezítláb, töviskoszorúval fején, vállán a kereszttel teszi meg Jézus ez utat, melyet keresztútnak hívunk. Ezt az utat behintette könnyeivel, vérével; ez úton járt az üdv, a hit, a szánalom, a szeretet. Ez úton csúszott térden a kereszténység; véres nefelejts nőtt ki Jézus minden […]

Jézus kereste és szerette a keresztet

„És minekutána megcsúfolák őt, levevék róla a bíbort és felöltözteték saját ruháiba és kivivék őt, hogy megfeszítsék” (Márk 15,20). Jézus saját ruhájában megy a kálváriára, hogy mindenki ráismerjen; teljesen kiüríti a gyalázat poharát. E ruháiban, melyeket édesanyja szőtt és varrt, karolja át a keresztet. Mily megrendítő az az első szempillantás, melyet Jézus keresztjére vet, mikor meglátja, amit úgy keresett, úgy […]

Fekete lelkek

a) A félrevezetett, föllázított nép sekélyes, fölületes, sötét lelkét két alkalommal éreztette a maga egész kegyetlenségében az isteni Megváltóval. Két plebiscitben mutatta meg, hogy tud hálátlan és kegyetlen lenni. Először: „Az ünnepnapon pedig szokott vala nekik Pilátus elbocsátani egyet a foglyok közül, akit kértenek. Vala pedig egy Barabbás nevezetű, ki a lázítókkal fogatott meg és ki a lázadásban gyilkosságot cselekedett” […]

„Ecce homo!”

„Kiméne pedig Jézus, töviskoronát viselvén és bíborruhát. És mondá nekik Pilátus: Ime az ember!” (Ján. 19,5). a) Pilátus a nép elé vezeti a megostorozott és töviskoszorúzott Úr Jézust, és mindenki láthatja az Isten legszeretőbb és legtüzesebb kinyilatkoztatását. Van itt is csipkebokor s tövis, van tűz, tüzes vér, van lángoló szeretet, van szent föld, Krisztus vérével behintve, s a kinyilatkoztatás szava […]

Jézust tövissel koronázzák

Krisztus megaláztatásának mélységébe a második lépcső az ő töviskoszorúztatása. „És levetkőztetvén őt, bíborszín palástot adának rája és tövisből koronát fonván fejére tevék és nádat jobb kezébe. És térdet hajtván előtte, csúfolták őt, mondván: Üdvözlégy zsidók királya! És rápökdösvén, vevék a nádat és fejét verék vele” (Máté 27,28). a) Szegény rabszolga, ki királyságról álmodozott. – Spartacus is arról álmodozott; szabadságot akart […]

Jézust megostorozzák

Van az Úr Jézus szenvedésének két preludiuma, melyek nélkül a fölfeszített Krisztus szánalmas alakja színtelen; van az Úr megtörésének két rémületes, véres lépcsője; ezen kell hozzá ereszkednünk. a) Az első az ő vérkeresztsége; lelkek véres jegyesévé keresztelték megostoroztatásában. Ez a szolgák büntetése. A rabszolgát verni szokás, mert „állat-forma”. „Pilátus fogván Jézust, megostoroztatá”. A régi törvény 40 botnál többet tilt: „A […]

A meghurcolt Jézus türelme

Az Úr Jézuson nemcsak a gyöngeség látszik meg, hanem szent, nyugodt erő ömlik el rajta: a türelem. Ez ül néma ajkán, szelíd, szenvedő arcán s kivált lelkének mélyében. Hagyjuk magunkra hatni e passziflóra szépséget! a) Az Úr türelmének ékesszóló kifejezése az ő néma ajka. Ez a csend hangos, ez a némaság kiált; Pilátus bámulja. Ez „vir potens sermone” önmagát nem […]

Pilátus

a) „Látván pedig Pilátus, hogy semmire sem megy, hanem inkább nő a zajongás, vizet vévén, megmosá kezeit a nép előtt, mondván: Én ártatlan vagyok ezen igaznak vérétől; ti lássátok” (Máté 27,24). Mit ér a szó, mit a mosakodás, mikor gyönge s jellemtelen az akarat. Ez a „jó” akarat, mely Krisztust igaznak s ártatlannak mondja, nem állít a világba semmi jót. […]

„Ime, a ti királytok!”

a) „És ettől fogva azon volt Pilátus, hogy elbocsássa őt. De a zsidók kiáltának, mondván: Ha ezt elbocsátod, nem vagy a császár barátja, mert mindaz, ki magát királlyá teszi, ellenemond a császárnak” (János 19,12). Pilátus szomorú alakja a világfit, a gyáva, szolgalelkű jellemet képviseli e tragédiában. Nem tudja az igazságot boldogítóan szeretni; nem tud nagylelkűen tisztelni; azért azután fél, alkuszik, […]

Heródes előtt

a) „Heródes pedig látván Jézust, igen megörüle, mert sok idő óta kívánta vala őt látni, mivel sokat hallott felőle és reménylette, hogy valami jelt lát majd tőle tétetni. Kérdezé pedig őt sok beszéddel; de ő semmit sem felele neki” (Luk. 23,8,9). Ismét két ember áll egymással szemben, Jézus és Heródes; ég és föld, napsugaras május és sötét éjfél köztük a […]