Igaz ugyan, hogy Jézus az emberi nem megváltásának művét maga akarta véghez vinni: „A sajtót egyedül tapostam.” (Iz 63,3) Mikor azonban felismerte Máriának abbeli nagy vágyakozását, hogy ő is felhasználtassék az emberek üdvéért, azt akarta, hogy azon áldozattal, melyet Fia életének felajánlása által Istennek hozott, ő is közreműködjék üdvösségünk ügyében és ily módon lelkünk anyjává legyen. Ezt akarta Üdvözítőnk tudomásunkra hozni, midőn röviddel halála előtt megpillantván a keresztről anyját és tanítványát Szent Jánost, először Máriához így szólt: „Íme a te fiad.” (Jn 19,26) Mintha mondta volna: „Íme egy ember, ki már újjászületett a kegyelemben azon áldozatnál fogva, amelyet te hozol, midőn életemet az ő üdvősségéért Istennek felajánlod.” Majd így szólott a tanítványhoz: „Íme a te anyád” (Jn 19,27) E szavak erejében – mondja Szienai Szent Bernardin – Mária irántunk való nagy szereteténél fogva nemcsak Szent Jánosnak, hanem az egész emberiségnek anyjává lőn. (S. Bernard, t. 1. serm. 55.) Éppen ezért írta Szent János, Silveira megjegyzése szerint, evangéliumának ide vonatkozó helyén: „Azután mondá a tanítványnak: Íme a te anyád!” és nem Jánosnak, hanem a tanítványnak, értésünkre akarván adni ezzel, hogy az Úr Máriát mindazok anyjává jelölte ki, kik keresztények s így méltók a tanítvány elnevezésre.
Én a szép szeretet anyja vagyok, mondja Mária, mivel az ő szeretete, mely lelkünket Isten színe előtt kedvessé teszi, eszközli egyúttal azt is, hogy ez a szerető anya bennünket gyermekeivé fogad. (Pacciuch. de B. V.) És vajon melyik testi értelemben vett anya szereti annyira gyermekeit, mint ahogyan te bennünket szeretsz, ó legédesebb királynő, ki kizárólag csak a mi jólétünkkel vagy elfoglalva, ki bennünket oly forrón szeretsz, és oly nagy gonddal mozdítod elő javunkat, mondja Szent Bonaventura.