1. Gondold meg lelkem, hogy léted az Isten ajándéka. A saját képére teremtett és érdemeid nélkül fiává fogadott a szent keresztségben. Atyainál nagyobb szeretettel szeretett téged és azért teremtett, hogy szeresd és szolgáld őt ebben az életben s az ő boldogságának légy részese a paradicsomban. Nem azért születtél tehát s nem azért kell élned, hogy élvezetekbe merülj, hogy gazdaggá és hatalmassá légy, hogy egyél, igyál és aludjál, mint az oktalan állatok, hanem egyedül azért, hogy szeresd Istenedet és örökre üdvözülj. A teremtett dolgokat pedig csak használatra adta neked az Úr azért, hogy nagy célod elérésében segítsenek. Ó én szerencsétlen, ki minden másra gondoltam, csak végső célomra nem. Atyám. Jézus szeretetéért tedd, hogy új életet kezdjek, amely egészen szent legyen s egészen megegyező a te isteni akaratoddal.
2. Gondold meg, mily nagy lelkiismereti furdalásokat érzel majd a halál pillanatában, ha nem volt gondod Isten szolgálatára. Minő fájdalom lesz az, mikor napjaid végén látod, hogy minden gazdagságból, nagyságból, dicsőségből és gyönyörből semmi más nem maradt számodra, mint egy maroknyi por. Csodálkozni fogsz rajta, hogy hiúságért, semmit érő dolgokért elvesztetted Isten kegyelmét és lelkedet; s a rosszat már nem tudod jóvátenni s arra sincs időd, hogy jó útra térj. Ó kétségbeesés! Ó gyötrelem! Megérted akkor, mennyit ér az idő, de már akkor későn lesz. Véreddel kívánnád megvásárolni, de nem bírod. Ó mily keserű nap, arra nézve, aki nem szolgálta és nem szerette az Istent.
3. Gondold meg. mennyire elhanyagolják ezt a nagy végcélt az emberek. Arra gondolnak, hogy gazdagságot gyűjtsenek, hogy egyenek, vigadjanak és mulatozzanak. Istennek azonban nem szolgálnak, lelkük üdvösségének munkálására nincs gondjuk és az örök célt valami jelentéktelen dolognak tartják. És így a keresztények nagy része mulatozva, énekelve és zeneszóval megy a pokolba. Ó ha tudnák, mit jelent a pokol! Mennyit fáradsz, ó ember, hogy kárhozatba döntsd magadat és semmit sem akarsz tenni, hogy üdvözülj? Ferenc angol királynak egy titkára halálán volt s haldokolva így sóhajtott: Ó én nyomorult! Mennyi papírt fogyasztottam el, hogy leveleket írjak uralkodómnak, de egy lapot sem használtam föl arra, hogy megemlékezzem bűneimről és jó gyónást végezzek. III. Fülöp spanyol király halála előtt így szólt: Ó ha valamely pusztaságban szolgáltam volna Istennek és sohasem lettem volna király! De mit használnak akkor ezek a sóhajok, ezek a panaszok? Csak nagyobb kétségbeesésünkre szolgálnak. Tanulj más kárán úgy élni, hogy gondod legyen üdvösségedre, ha nem akarsz ugyanabba a kétségbeesésbe jutni. És tudd meg, hogy mindaz elveszett, amit nem teszel, nem mondasz és nem gondolsz Istennek tetszése szerint. Rajta tehát! Még van idő megváltoztatnod életedet. Miért akarod a halál óráját bevárni, hogy akkor térj észre? Az örökkévalóság kapujában, a pokol torkánál, mikor már nincs helye a tévedés kijavításának? Istenem, bocsáss meg! Jobban szeretlek, mint minden mást. Jobban bánom minden rossznál, hogy megbántottalak. Szűz Mária, reménységem, könyörögj érettem Jézusnál.