„Te Péter vagy, és én erre a kősziklára fogom építeni egyházamat, s az alvilág kapui nem vesznek erőt rajta. Neked adom a mennyek országának kulcsait. Amit megkötsz a földön, meg lesz kötve a mennyekben is, és amit feloldasz a földön, föl lesz oldva a mennyekben is.„(Mt.16;18-19)
„Tisztítsátok meg tehát lelketeket az igazságnak engedelmeskedve, a nem színlelt szeretetben. Figyelmesebben és szívből szeressétek egymást…„(1Pét.1,22)
Szent Péter apostolt nem várta trón Rómában, sem harangzúgás, mégis ő volt az Első, a Szikla, amelyre Krisztus Egyházát építette.
Szent Péter apostol székfoglalásának ünnepe az Egyház egységét jeleníti meg. Annak az Egyháznak az egységét, amelyet maga Jézus Krisztus alapított, s amelynek vezetését elsőként Péter apostolra bízta. A IV. századtól kezdve ünneplik Szent Péter apostol székfoglalását, az Egyház egységének kifejezésére.
Péter és az ő utódai, a római pápák mindenkor Krisztusnak, a Jó Pásztornak példája szerint vezették Isten rájuk bízott nyáját, mindenkor arra törekedve, hogy megőrizzék Isten népének egységét.
Ez a Krisztusra alapozott belső egység valóban hitelessé teszi az evangélium hirdetését, amely Krisztus földi helytartójának, a pápának, a vele egységben lévő püspököknek és az ő munkatársainak, a papoknak és a szerzeteseknek, valamint a világi híveknek egyaránt feladata.
Szent Péter 42-ben Rómába ment és ott megalapította a római püspökséget. 49-ben megjelent a jeruzsálemi (első) apostoli zsinaton, majd csaknem egy évtizeden át Antióchia püspöke is volt. Ennek emléke a mai ünnep.
A 354-ben készült Depositio Martyrum, az egyik legrégibb egyházi naptár erre a napra tette ezt az ünnepet, a Natale Petri de cathedra néven.
Az ünneppel kifejezzük a Péter apostolra alapozott Egyház egységét.
„Óh, örök Róma, szentek és mártírok városa, Óh, örök Róma, fogadd dicséretünk.
Dicsőség a mennyben az Istennek, mi Urunknak, És béke a Krisztust szerető embereknek. Hozzád jövünk, angyali Pásztor, Benned látjuk nemes Megváltónk.
Hitünk szent örököse vagy Te, Menedéke és vigasztalása, küzdőknek és hívőknek.
Erő és félelem meg nem szűnik; Az igazság és a szeretet uralkodik majd…”
Szent Péter a tizenkét apostol egyike, Jézus tanítványa, Róma első püspöke Krisztus után 33-tól haláláig. Kezdettől fogva ő az Egyház egységének jelképe.
A hagyomány szerint az első század derekán, 60 körül telepedett le Rómában, ott teljesedett be térítő munkája. Itt alapította meg a pápaság intézményét, jelezve ezzel a legfőbb pásztori címet. Sok követőre talált a hatalmas városban.
„Szent Péter halálra mikor megyen vala, Ö az sidoságot sirvan kéri vala,
Labbal feszítsék fel őt az kerestfara, Dicsö menyországért igy szenvedet vala…”
Péter menekült Rómából, a császár kegyetlen keresztényüldözése elől, a vesztőhelyre vezető úton a legendák szerint találkozott mesterével, és megkérdezte tőle: „Quo vadis, Domine?” vagyis „Hová mész, Uram…?”
Jézus, a következőt mondta neki: „Visszamegyek Rómába, hogy ismét megfeszítsenek!”
…Erre Péter visszatért a városba, és így vállalta a vértanúságot, fejjel lefelé feszítették keresztre, mert nem akarta magát Jézussal egyenrangúvá tenni a halálban.
„Hol Szent Péter sírba téve És Rómának dobog szíve, Ezrek ajkán, ezer nyelven
Hő ima zeng édesdeden: Tartsd meg, Isten, szent atyánkat, Krisztusnak helytartóját…”
Urunk, Jézus, apostolod figyelmeztet minket:
„Viseljétek gondját a rátok bízottaknak, ne kényszerűségből, hanem szabad akaratból, Isten szerint.”