A tanítvány szava:
I.
Ó édes és szerelmes Uram, akit most vágyva vágyok magamhoz venni, te ismered gyöngeségemet és mindazt a gondot, ami rám nehezül, hogy mennyi gonoszságban és vétekben vagyok, milyen gyakran szakad rám teher, kísértés, háború és szenny.
Orvosságot nálad keresek, vigasztalásért, segítségért hozzád folyamodom.
Ahhoz szólok, aki mindent tud, aki előtt nyitva van a szívem, és aki egyedül tud tökéletesen megvigasztalni, megsegíteni.
Te tudod, hogy milyen javakra van legfőképpen szükségem, s hogy az erényekben milyen szegény vagyok.
Íme szegényen és mezítelen állok előtted, kegyelmed kérem, irgalmasságodért esedezem.
II.
Etess meg engem, éhező koldusodat, fagyosságomat hevítsd át szereteted tüzével, vakságomat világosítsd meg tündöklő jelenléteddel.
Tégy nekem keserűvé minden földi dolgot, türelem tárgyává mindent, ami nehéz és kedvemmel ellenkező, megvetetté, elfeledetté mindent, ami földi, teremtett.
Irányozd szívemet magadra, a mennyországra, ne tűrd, hogy a földön bolyongjak.
Csak téged találjalak édesnek eztán mindörökre, hisz te vagy ételem, italom, szerelmem és minden javam.
Bárcsak egészen fölgyújtanál, elégetnél és magadba ölelnél engem jelenléteddel, hogy a belső egyesülés kegyelme s a tüzes szeretet minden megolvasztó hatalma által egy lélekké legyek veled.
Ne hagyd, hogy böjtösen és száraz lélekkel térjek vissza tőled, hanem munkálkodjál irgalmasan, amint oly gyakran együttmunkálkodtál szentjeiddel.
Mi csoda volna abban, ha tőled egészen áttüzesedném, s megszűnnék a magamé lenni?
Hiszen te folyton lobogó, soha ki nem alvó tűz vagy, szíveket tisztító, elmét világosító szeretet.