RORÁTÉ – HAJNALI ANGYALMISE AZ ADVENTBEN
„Rorate coeli de super et nubes pluant iustum!” – „Harmatozzatok, egek, onnan felülről, és ti, felhők, hullassátok az Igazat! Nyíljék meg a föld és teremje az Üdvözítőt, és sarjadjon vele szabadulás is.” (Izajás 45,8)
A legjellegzetesebb adventi liturgia a napfelkelte előtt tartott hajnali “angyali mise”, a roráté – ez a Szűz Máriával való várakozás népi megnyilvánulása.
Mi az, ami az advent kora reggeli szentmiséinek, az ún. roráté-miséknek egyedülálló atmoszférát ad?
A fény! A fény emberemlékezet óta nagy hatással volt az emberre. Különösen a hideg és sötét évszakokban varázsolta el őket – világossággal és meleggel.
Szüleink és nagyszüleink nem kis nosztalgiával emlékeznek vissza az adventi reggelekre, amelyeken zsúfolt templomokban, kicsik és nagyok gyertyafény mellett ünnepelték a Karácsony előtti szentmiséket. Egyes vidékeken előtte gyermekek járták végig a falut, és csengőszóval hívták a szentmisére a híveket…
A roráté-mise elnevezése egyébként egy latin miseének kezdő sorából származik, amely így szól:
„Rorate coeli de super et nubes pluant iustum!” – „Harmatozzatok, egek, onnan felülről, és ti, felhők, hullassátok az Igazat! Nyíljék meg a föld és teremje az Üdvözítőt, és sarjadjon vele szabadulás is.” (Izajás 45,8)
Ádvent egyik különlegessége az ún. „rorate” vagy hajnali mise.
Ezeket a szentmiséket korán reggel vagy hajnalban tartották.
Ma általában reggel 6-kor. A kora reggeli szentmise ezt a népies elnevezést arról a jellegzetes (ószövetségi szentírási szövegen alapuló) énekről kapta, amelyet
Ádventben szinte naponta énekeltek, énekelnek:
„Harmatozzatok egek onnan felülről” -„harmatozzatok” latinul „rorate”. Más népies elnevezések még a hajnali misére: angyali mise, aranyos mise. Hozzá kell még tennünk, hogy a roráte-szentmisék a katolikus egyházban csak az egykori Osztrák-Magyar Monarchia területén találhatók meg.
Az advent szakrális ízét a hajnali mise, a roráté adja, amely középkori liturgiánk maradványa. Korai felkelésünk hasonlóvá tesz a próféták Messiásvárásához. Nagyon fontos e készület, a velünk és bennünk történő sok-sok kegyelmi érintés. Sosem tudjuk, hogy ezek mikor fejtik ki hatásukat bennünk.
Vajon nekünk vannak-e gyermekkori rorátés élményeink? A szülők gyermekeiket elviszik-e legalább szombaton reggel a rorátéra, hogy megtapasztalja az áldozatos közösségben Isten jelenlétét. Aki ilyen élményekben is részesíti gyermekeit, azok szívébe mélyen beivódik az istenélmény, a közösséghez tartozás.
Később még ha egyeseket meg is szédít vagy elkápráztat a világ, netán eltávolítja Istentől, az Egyháztól, akkor is lelkük világában ott szunnyad a kapott érték, amely valamilyen kegyelmi érintés folytán, egy roráté mise révén Isten kimozdítja őt a közömbösség vagy hitetlenség mocsarából és elindítja újra a közösség boldogító világába. A magyar Misekönyvben, de más nemzetek misekönyveiben is, változatlanul ott van a roráté-mise szövege.
Az évszázados egyházi hagyományban Ádvent jelentette az egyházi év kezdetét. Ádventtel indult újra ez a „szüntelen körforgás”, amely a keresztény ember életében Jézus élete főbb állomásainak „újraélését” jelentette. (születés, tanítás, szenvedés, halál, föltámadás, mennybemenetel, Szentlélek elküldése) Ezen időszak várakozás, vágyakozás jellege. Fölkészülés Karácsonyra, a Messiás földi születésének méltó megünneplésére.
A keresztény ember emellett Krisztus második eljövetelét is várja. A világ végén dicsősége és hatalma teljességében megjelenő Krisztus lesz a minden embert érintő utolsó ítélet bírája. Erre szintén készülnie kell erényes és Istenre figyelő, parancsait megtartó élettel, ha meg akar állni az ítélő Krisztus előtt. Az ádventi vallásos gyakorlatok mindezt az előkészületet szolgálják, ezt a kettős várakozást táplálják és tartják ébren. Az adventi időszak kezdete és hossza nem egységes. A hossza koronként és felekezetenként változó volt: három héttől hat hétig terjedt.
Ma a katolikus közösségek négy hét körüli időben állapítják meg. Kezdete régebben november közepére esett (hat hetes időszak), később Szent András napjára (november 30.), az utóbbi időben pedig a november 27 és december 3-a közötti vasárnapra. Így Ádvent hossza 21 és 28 nap között ingadozhat december 25-höz viszonyítva.
Ádvent legelterjedtebb elnevezésének eredete a latin „adventus Domini”, azaz „az Úr érkezése, eljövetele” kifejezés, amely Karácsonyra és a világ végi eseményekre utal. Latinosabb („deákosabb”) kiejtéssel szokták még adventnek is nevezni, de a népnyelvben előfordul az ádvint, az edvent és az ádvënt forma is. Magának a latin kifejezésnek, az „adventus”-nak eredeti jelentése valamely méltóság, úr első hivatalos megjelenésére, hivatalba lépésére, uralomra jutására utal.
Ádvent két jellemző „erénygyakorlata” a böjt és az ún. „rorate” mise. A hívő ember úgy készíti föl testét a Megváltóval való találkozásra, hogy megtartóztatja magát az ételtől és italtól.
Ádventben ez hetente két napra volt jellemző (szerda, péntek).
Az étkezésnek mindig is volt valami ünnepélyes, közösség teremtő (vö.: asztalközösség) jellege, ezért (volt) szokás a nagy ünnepeken, így Karácsonykor is a gazdagabb ünnepi asztal. Az étkezéstől való tartózkodás, illetve a mérsékelt fogyasztás valamiképpen tehát tartózkodás az ünnepléstől, az ember önmagára figyelésének, befelé fordulásának kifejeződése. Amikor valaki az étkezéstől tartózkodik, vagy kevesebbet eszik, akkor azt mindig valamilyen nagy dolog érdekében avagy valamilyen „nagy valaki” (Isten) kegyeinek, jóindulatának elnyeréséért teszi.
A böjt önuralmat követel, erőfeszítést, az (ilyenkor persze fokozottan jelentkező) éhség leküzdését követeli meg. Ez az erőfeszítés, ez az áldozat „ajándék” lehet Istennek, esetleg vezeklés az elkövetett bűnökért. A jelenlegi egyházi gyakorlatban a böjt nem az étkezés hiányát, hanem csak korlátozását jelenti: aki böjtöl, az napi háromszor étkezik, de csak egyetlen egyszer lakik jól, továbbá húst nem eszik.
A böjt mellett Ádventben szokás volt még az, hogy szombatonként egyáltalán nem ettek húst Karácsonyig („hústilalom”) – függetlenül az aznapi étkezések számától.
_____________________
Szent Bibiána szűz és vértanú
„Ha nem vagyunk súlyos bűn tudatában, higgyük, hogy béke van szívünkben.”
„Eléjőnek, kik jót cselekedtek, az élet föltámadására, akik pedig gonoszt cselekedtek, az ítélet föltámadására.” (János 5,29)
Konstantin császár idejében Flavián volt Róma városának szeretett és megbecsült kormányzója. Igazságosság, bölcsesség és a keresztényi szeretet vezette a nép kormányzásában. Amikor Julián került a császári trónra, aki a buzgó és bátor keresztényt nem tűrhette, megfosztotta Flaviánt nemesi rangjától és vagyonától, homlokára rabszolgabélyeget süttetett. Száműzetésbe vetette, ahol éhen halt. Az ő lánya volt Bibiána, aki apjához méltóan Krisztus hitéért rendíthetetlenül elszenvedte a kínhalált.
Flavián halála után Apronián helytartó befogadta Flavián nejét, Dafrózát, és két lányát, Bibiánát és Demetriát. Először a börtön gyötrelmeivel akarta hódolatra bírni őket a bálványok iránt, de nem járt sikerrel. Ekkor lefejeztette Dafrózát.
A helytartó hitte, hogy ezzel megtörheti a lányokat. Éheztette őket, de pár nap múlva csodálkozva látta, hogy a két szűz, bár semmi ételt nem vettek magukhoz, mégis épek és egészségesek maradtak. Csábos szavakkal megígérte nekik, hogy visszakapják korábbi kényelmes életüket és fényes házasságot köthetnek, ha keresztény vallásukat elhagyva, a bálványoknak hódolnak.
A lányok határozottan kinyilatkoztatták, hogy nem lesznek hűtlenek Krisztushoz, ki számukra örökké tartó javakat és örömöket készített. Apronián fenyegetésekkel, szörnyű kínokkal próbálkozott, de a lányokat ez sem rémítette meg. Bátran kijelentették, hogy Krisztushoz minden körülmények között hűek maradnak. Demetria a nyilatkozat után a földre roskadt és meghalt.
Bibiána egyedül mutatta meg a helytartónak, mire képes a Krisztus szeretetétől lángoló lélek. A helytartó jól tudta, hogy a keresztények a szűzi tisztaságot, mint angyali erényt, igen nagy becsben tartják. Ezért a testi gyönyörök poharával kínálta Bibiánát. Átadta őt a hírhedt Rufinának, hogy ébresszen vágyat Bibiánában a testi örömök iránt. Azonban Rufina minden igyekezete kudarcot vallott. A csábos szavakat verés, kínzás követte, de a lányt nem törhette meg. Rufina végül bevallva tehetetlenségét, visszaszolgáltatta Bibiánát a helytartónak.
Apronián rettentő haragra gerjedt. Letépte Bibiána ruháit, egy oszlophoz kötözte és ólmos korbácsokkal minden tagját addig verette, míg a szétroncsolt testből a tiszta keblű szűz lelke az égi jegyeséhez nem költözött (362).
A helytartó parancsára a testet vadak elé vetették, de a vadak nem bántották. Egy János nevű áldozár két nap múlva a testet titkon elvitte, anyja és testvére mellé temette. A hívek imaházat építettek a sír fölött, 465-ben Szimplic pápa templomot emeltetett. VIII. Orbán pápa állíttatta helyre a templomot 1628-ban, Bibiána ereklyéit a főoltár alá helyeztette.
Szent Bibiána dicső példájából meríthetünk lelkesedést mi is, hogy szívünk tisztasága felett szilárd kitartással őrködjünk, szent hitünkért és örök üdvünkért mindent elveszíthessünk, a legnagyobb gyötrelmeket elszenvedhessük inkább, mint hűtlenség által magunkat Isten haragjának és a kárhozat veszélyének kitegyük. A földi élet örömei és szenvedései is mulandók. Ezért nem szabad az örökkévalóságról lemondani, az üdvösséget kockára tenni.
„Eléjőnek, kik jót cselekedtek, az élet föltámadására, akik pedig gonoszt cselekedtek, az ítélet föltámadására.” (János 5,29)
Szent Bibiánát a legenda szerint halála előtt epileptikusokkal (epilepsziában szenvedő beteg) és őrültekkel egy börtönbe zárták. Sírján fejfájást gyógyító fű sarjadt, ezért a fejfájósok, epilepsziások védőszentjének tartják.
Minden javak dús osztogatója, Úr Isten! ki Bibiána szolgálódban a szüzesség virágával a vértanúság pálmáját egybefűzted, az ő közbenjárására elméinket szeretettel kapcsold magadhoz, hogy ekként a veszélyek elhárulván, örök jutalmat nyerhessünk. A mi Urunk, Jézus Krisztus által. Ámen.