I.
Fiam, most megtanítalak téged a békességnek és az igaz szabadságnak útjára.
Tedd, Uram, amit mondasz, mert jól esik azt hallanom.
Azon légy, fiam, hogy inkább más akaratát kövesd, mint a magadét.
Válaszd inkább azt, hogy kevesebbed legyen, ne többed.
Keresd mindig a lentebb való helyet, és a mások alá rendelt állapotot.
Azt óhajtsd, azért fohászkodj mindig, hogy Isten akarata maradéktalanul beteljesedjék tebenned.
Íme, az ilyen ember lép be a béke és a nyugalom földjére.
Uram, rövid a mondandód, de nagy tökéletességgel teljes.
Kevés szóba belefér, de értelme gazdag, gyümölcse bő.
Bizony, ha hűségesen meg tudnám tartani, nem kellene egykönnyen megháborodnom.
Mert valahányszor nyugtalannak és teher alatt sínylődőnek érzem magam, mindig úgy találom, hogy ettől a tanítástól eltávolodtam.
De te, aki mindenható vagy, és a lélek előrehaladását mindig jó néven veszed, növeld bennem kegyelmedet, hogy valóra válthassam, amit ajánlasz, és véghez vihessem üdvösségemet.
II.
Imádság gonosz gondolatok ellen: Uram, Istenem, ne távozzál el tőlem, Istenem, siess segítségemre, mert mindenféle rossz gondolat és nagy félelmek szakadtak rám, ezek gyötrik a lelkemet.
Hogy gázolhatok át közöttük sértetlenül?
Hogyan törhetem át őket?
Én – mondja az Úr – előtted járok, és evilág nagyjait megalázom, megnyitom a börtön ajtaját, és föltárom előtted a titkok titkait.
Tedd, Uram, amit mondasz, és fussanak el orcád elől mind-mind az én rossz gondolataim.
Ez az én reménységem és egyetlen vigasztalásom, hogy minden zaklattatásomban hozzád fordulok, beléd vetem bizalmamat, szívem legbelsejéből téged szólítalak, és türelmesen várom vigasztalásodat.
III.
Imádság lelki világosságért:
Világosíts meg engem, ó áldott Jézus, a belső fényesség világával, és űzz el minden sötétséget szívemnek hajlékából.
Tartsd féken elkalandozó gondolataimat, légy úrrá a rám támadó kísértéseken.
Harcolj keményen értem, és győzd le a fenevadakat, vagyis az ingerlő érzéki vágyakat, hogy hatalmadból békesség szülessen, és szent udvarodban, vagyis tiszta lelkiismeretemben bőségesen visszhangozzék a te dicséreted.
Parancsolj a szeleknek és a viharoknak, mondd a tengernek: csöndesedjél, és az északi szélnek: nyugodj el, és nagy csöndesség támad.
Áraszd ki világosságodat és igazságodat, hogy fényeskedjenek a földön, mert terméketlen és puszta föld vagyok, míg meg nem világosítasz.
Hullasd onnan fölülről kegyelmedet, frissítsd meg szívemet mennyei harmattal, add az áhítatosság vizét, hogy megöntözze a földet, s az jó és hasznos gyümölcsöt teremjen.
Egyenesítsd föl bűnök alatt görnyedő lelkemet, és minden vágyódásomat irányítsd a mennyei javakra, hogy miután megkóstoltam már az örök boldogság édességét, ne essék jól a földiekkel való foglalkozás.
Ragadj magadhoz engem, és szabadíts meg a teremtmények minden múlandó vigasztalásától, mert semmi teremtett valóság kívánságomat egészen el nem nyugtathatja, teljesen meg nem vigasztalhat.
Kapcsolj magadhoz engem, szerelmednek elválhatatlan kötelékével, mert egyedül te elégíted ki a téged szeretőt, és nélküled minden üres.