I.
Amit vigasztalásomra óhajtok vagy elképzelhetek, nem itt és most várom, hanem a jövendőben.
Hiszen ha egymagam a világ minden vígságát magaménak tudhatnám is, ha minden benne kínálkozó gyönyörűséget élvezhetnék is, bizonyos, hogy sokáig nem tarthatna.
Ezért hát, én lelkem, teljes vigasztalásod és tökéletes fölüdülésed nem lehet egyebütt, hanem csak Istenben, aki a szegényeket vigasztalja és a kicsinyeket magához fogadja.
Várj egy keveset, én lelkem!
Várd meg Isten ígéretének teljesedését, és minden jónak bőségében részesülsz a mennyben.
Ha nagyon rendetlenül kapsz a jelenvalókon, elveszted az örökkévaló és mennyei javakat.
Élj a múlandó javakkal, de kívánságod irányuljon az örökkévalókra.
Semmi evilági jó ki nem elégíthet, mert nem arra termettél, hogy ezekben leld örömödet.
Ha minden teremtett jó a tiéd volna is, akkor sem volnál boldog és elégedett, boldogságod és célhoz érkezésed Istenben van, mindenek Teremtőjében.
Nem olyan boldogság ez, mint amilyet a világ esztelen szerelmesei látnak és dicsérnek, hanem amilyet a jó keresztények remélnek, a tiszta szívűek, akiknek érdeklődése a mennyre irányul.
Álnok és elröppenő minden emberi vigasztalás.
Az a boldog és igaz vigasztalás, amelyet odabenn, az igazságtól veszünk.
II.
Az imádságos lelkű ember mindenütt magánál tudja vigasztalóját, Jézus Krisztust, és azt mondogatja neki: Légy velem, Uram Jézus, mindenütt és mindenkor.
Ez legyen az én vigasztalásom, hogy szívesen megmaradjak minden emberi vigasztalás nélkül.
És ha a te vigasztalásod sem vesz körül, akaratod és megérdemelt megpróbáltatásod legyen a legnagyobb vigasztalásom.
Mert te nem haragszol örökké, és fenyegetésed sem tart sokáig.