I.
Szólj, Uram, mert hallja a te szolgád.
Szolgád vagyok én, tégy értelmessé, hogy eligazodjam tanúságaidon.
Hajtsd szívemet azokhoz a szavakhoz, amelyek a te szádból valók, ékesszólásod borítson el, akár a harmat.
Izrael fiai hajdan mondták Mózesnek: Te szólj hozzánk, és meghallgatunk, ne beszéljen hozzánk az Úr, hogy meg ne haljunk.
Nem így, Uram, nem így könyörgök, inkább úgy kérlellek alázatosan és nagy kívánsággal, mint Sámuel próféta: Szólj, Uram, mert hallja a te szolgád.
II.
Ne szóljon hozzám Mózes vagy egy a próféták közül, hanem inkább te szólj, Uram, Isten, próféták sugalmazója, és megvilágosítója, hiszen te egymagad, őnélkülük is tökéletesen kiművelhetsz engem, ők pedig – nélküled – semmi hasznomra nem lehetnek.
Szavakat hangoztathatnak, de lelket nem adnak.
Lehet, hogy szépen beszélnek, de ha te hallgatsz, szívemet föl nem gyújtják.
Betűket adnak tovább, s azok jelentését te nyitod meg.
Titkokat közölnek, de azok pecsétjét te töröd le, hogy meg is értsük őket.
Parancsokat hirdetnek, de teljesítésükre te segítesz.
Utat mutatnak, de a járáshoz te adsz erőt.
Ők csak kívül munkálkodnak, de te a szívek tanítója és megvilágosítója vagy.
Ők kívülről öntöznek, termékenységet te adsz.
Ők szóval kiáltanak, a meghallásra értelmet tőled kapunk.
Ne Mózes szóljon hát hozzám, hanem te, Uram, Istenem, örök igazság: hogy meg ne haljak és gyümölcstelen ne maradjak, ha csak kívül intenek, de belül nem gyújtanak föl, ne legyen ítéletemre a meghallott, de tettekre nem váltott ige, amelyet megismertem, de meg nem szerettem, hittem, de szívembe nem írtam.
Szólj hát, Uram, mert hallja a te szolgád, hiszen örök életet adó igéid vannak.
Szólj hozzám, hogy csak egy szikrányit is megvigasztald lelkemet, hogy egész életemet helyre igazítsd, magamnak pedig dicséretet, becsületet, romolhatatlan tisztességet szerezz.