a)
Ha örömest hordozod a keresztet, ő hordoz téged, és a kívánt véghez vezet, ahol tudniillik vége szakad a szenvedésnek, bár evilágon az lehetetlen.
Ha kedvetlenül hordozod, terhedre lesz, önmagad is elnehezedel, de mégiscsak ki kell tartanod.
Ha egy keresztet elhárítasz, kétségtelenül másikra találsz s talán nehezebbre.
Azt hiszed, kikerülheted, amit senki halandó ki nem került?
Melyik szent volt evilágon kereszt és zaklattatás nélkül?
Maga a mi Urunk Jézus Krisztus sem volt egyetlen órányit sem szenvedés meg fájdalom nélkül, amíg köztünk élt.
Úgy kellett – mondja az Írás –, hogy Krisztus szenvedjen, és föltámadjon a halálból, úgy menjen be dicsőségébe.
Te hogy kereshetnél másik utat, mint azt a királyit, amely a szent kereszt útja?
Krisztus egész élete kereszt volt és mártíromság, te meg nyugodalmat és örömet keresnél magadnak?
Megcsalatol, hidd el, megcsalatol, ha mást keresel, mint hogy békével tűrhesd a zaklattatást, mert az egész halandó élet telve nyomorúsággal, mindenfelől hordozza a kereszt jelét.
És minél magasabbra jutott valaki a lelkiekben, gyakran annál nehezebb keresztekre talál, mert a szeretet csak növeli számkivetésünk kínját.
b)
Mindazonáltal az a sokféleképpen gyötretett ember nem nélkülözi teljesen a könnyebbséget szerző vigasztalást, mert érzi, hogy keresztviselése sokszoros gyümölcsöt hoz.
Ha jó szívvel veti vállát a kereszt alá, a zaklattatásnak mindenféle terhe az isteni vigasztalásba vetett bizalommá változik.
És minél inkább megtörik testünk a szenvedésben, lelkünket annál jobban megerősíti a bennünk munkálkodó kegyelem.
És nem is egyszer annyira megerősödik az ember a zaklattatás és a megpróbáltatás szeretetében, amely a Krisztus keresztjével való azonosulásnak forró vágyából ered, hogy nem is akarna fájdalom és zaklattatás nélkül élni, mert hiszi, hogy annál kedvesebb Isten előtt, minél többet, keservesebbet szenvedett s vállalhatott érte.
Nem az ember teljesítménye ez, hanem Krisztus kegyelme, amely oly hatalmasan munkálkodik gyarló testünkben, hogy az buzgó odaadással vállalja és szereti is azt, amitől természete szerint eliszonyodik és megszalad.
Nem az ember ösztönös természete szerint való az, hogy a keresztet fölvegyük, a keresztet szeressük, hogy testünket fegyelembe fogjuk, és szolgálatra vessük, hogy kerüljük a méltóságot, jó szívvel vegyük a gyalázkodást, hogy magunkat megutáljuk, és vállaljuk mások utálatát, hogy minden kárt, szerencsétlenséget eltűrjünk, és a világban semmi de semmi előnyt ne kívánjunk.
Ha magadra nézel, magadtól képtelen vagy erre.
De ha az Úrban bízol, erőt ad neked a mennyből, az meggyőzi a testet és a világot.
Még a legnagyobb ellenségtől, az ördögtől sem kell majd félned, ha a hit fegyverzetét öltöd magadra, és címered Krisztus keresztje lesz.
Szánd hát el magad arra, hogy mint Krisztusnak derék és hű szolgájához illik, férfiasan hordozd Urad keresztjét, aki szeretetből, érted vállalta a kereszthalált.
Készülj neki, hogy ebben a nyomorult életben sok ellenkezést és ezerféle kellemetlenséget elviselj, mert úgy lesz dolgod, bárhová kerülj, erre találsz, akárhol rejtőzködöl.
Kell, hogy így legyen, nincs más orvosság, amely a gonosz zaklatástól és a fájdalomtól megszabadíthat, csak az, hogy elfogadd önmagadat.
Az Úr kelyhét kedvesen idd, ha az a vágyad, hogy barátja légy, és részed legyen benne.
A vigasztalásokat hagyd Istenre, bánjék velük úgy, ahogyan tetszik neki.
Te pedig szánd el magadat a bajok elviselésére, és azokat tekintsd legnagyobb vigasztalásodnak, mert nincsenek arányban az evilágban elviselt szenvedések azzal az eljövendő dicsőséggel, amelyet általuk kiérdemlünk, még akkor sem, ha mind egymagadnak kellene is elviselned őket.