I.
Sokan sürögnek Jézus körül, akik szeretik az ő mennyei országát, kevesen, akik keresztje alá hajtják vállukat.
Sokan vannak, akik vágyakoznak vigasztalására, de kevesen kérnek részt a megpróbáltatásból.
Lakomájában sokan mellé ülnek, böjtjét kevesen vállalják.
Arra mindenki vágyakozik, hogy vele örvendezzék, kevesen akarnak valamit szenvedni érte.
Sokan követik Jézust a kenyértörésig, de kevesen isszák ki vele a szenvedés kelyhét.
Sokan áldják a csodáit, kevesen követik a kereszt gyalázatáig.
Sokan szeretik Jézust addig, míg kellemetlenségük nem támad miatta.
Sokan dicsérik és áldják, míg tőle vigasztalásokban részesülnek.
Amint pedig elrejtőzik és egy kis időre magukra hagyja őket, vagy panaszkodni kezdenek, vagy túlságosan is elhagyják magukat.
Ám akik Jézust Jézusért szeretik, és nem saját vigasztalásuk miatt, azok éppúgy áldják őt a zaklattatásban, és ha szívük szakadna is, mint a legédesebb vigasztalás idején.
S ha sosem akarná vigasztalásban részesíteni őket, akkor is mindig dicsérnék, és hálát adnának neki.
Ó, mire nem képes a Jézust irányzó tiszta szeretet, amelybe nem vegyül semmi önérdek vagy önszeretet.
Hát nem béresnek kell-e mondani mindazokat, akik folyton vigasztalást keresnek?
Nem az igazolódik-e róluk, hogy inkább magukat szeretik, nem Krisztust?
Hiszen folyvást saját javukon, hasznukon jár az eszük.
II.
Hol van olyan ember, aki ingyen akarná Istent szolgálni?
Kevés válik annyira lelki emberré, hogy mindent levessen magáról.
Mert ki találna lélekben igazán szegényt, minden teremtménytől elszakadottat?
Bizony messze földön becsben áll az ilyen.
Ha mindenét odaadná is az ember, még semmi az, ha sanyarú bűnbánatot tart: édeskevés, ha minden tudományba beavattatott: messze jár még, ha tündöklő erényre, lángoló buzgóságra tett szert, még soknak híjával van: tudniillik egynek, ami a legeslegfontosabb.
Mi az?
Hogy miután mindentől elszakadt, szakadjon el magától is, egészen lépjen ki önmagából, és semmit meg ne tartson önmaga szeretetéből.
És miután mindent megtett, amiről tudta, hogy meg kell tennie, érezze úgy, hogy semmit se tett, ne vegye sokba, amit sokra lehetne tartani, hanem őszintén haszontalan szolgának hirdesse magát, amint az Igazság kívánja.
Ha megteszitek mindazt, amire szól a meghagyásotok, mondjátok, haszontalan szolgák vagyunk.
Így valóban szegény és lélekben mezítelen lehet, és elmondhatja a prófétával: magányos és szegény vagyok én.
De senki sem gazdagabb, hatalmasabb és szabadabb annál, aki el tudja hagyni önmagát és mindenét, és vállalni tudja a legutolsó helyet.