Az Egyház, mint bölcs és tapasztalt édesanya, nagyon jól tudja, hogy papjai méltóságuknak szinte szédítő magaslatán, angyali tisztaságukban s a tőlük megkövetelt lelki tökéletesség színvonalán magukat meg nem őrizhetik, hacsak az erre szolgáló eszközöket buzgón alkalmazásba nem veszik. Miért is, nehogy az emberi gyengeség s állhatatlanság e tekintetben kibúvót találjon, az új kódexben maga szabályozza a papnak lelki életét.
Nevezetesen a cölibátus megőrzésére s a napi zsolozsma elvégzésre vonatkozó már ismertetett törvényeken kívül előírja, hogy
a) papjai gyakori szentgyónás által lelküket tisztán tartsák;
b) naponkint bizonyos időt elmélkedésre fordítsanak, látogassák meg a legméltóságosabb Oltáriszentségben jelenlevő Úr Jézust, mondják el a szentséges Szűz tiszteletére a szent olvasót és vizsgálják meg lelkiismeretüket (125. k.);
c) legalább minden három évben a püspök által meghatározott erre alkalmas helyen (pl. zárdákban) s ideig magányba kell vonulniuk, hogy lelkigyakorlatok végzése által lelkületük, szellemük teljesen felfrissüljön, megújuljon.
És az a pap, aki a felsorolt eszközöket komolyan és lelkiismeretesen alkalmazza, helyét minden nagyobb nehézség nélkül tudja megállani. Az ilyen sohasem panaszkodik, hogy Isten s Egyháza tőle lehetetlenséget követelnek. Sőt ellenkezőleg, mindig áldja Istent hivatása nagy kegyelméért, amely számtalan embertársa s önönmaga javára s boldogságára bő gyümölcsöket terem.