I.
Szánandó vagy, akárhol légy, akárhova fordulj is, ha Istenhez nem térsz.
Mit háborogsz, hogy nem sikerül minden úgy, ahogyan szeretnéd, óhajtanád?
Ki az, akinek minden kívánsága szerint történik?
Sem én, sem te; sem senki ember a földön.
Senki a föld hátán nincs valamilyen háborgattatás és búsulás nélkül: sem király, sem pápa.
Kinek van legjobb dolga?
Bizony annak, aki Istenért valamit el tud viselni.
Sok éretlen és gyönge ember azt mondja: lám, milyen jól megy ennek vagy annak, milyen gazdag, mily nagy úr, milyen hatalmas, mily nagy tisztesség övezi.
De figyelj a mennyei jókra, és belátod, hogy mindezek az ideigtartó javak csak semmik, bizonytalanok, sőt igen terhesek, mert nem lehet őket mindennapos törődés és rettegés nélkül birtokolni.
Nem abban áll az ember boldogsága, hogy evilági javakban dúskáljon, elég neki annyi, amivel szükségét beéri.
Bizony nyomorúság e világon élni.
Minél inkább igyekszik valaki lelki emberré alakulni, annál keserűbb neki a földi élet: mert jobban érzi, tisztábban átlátja a romlott emberi természet fogyatkozásait.
Mert enni, inni, virrasztani, aludni, pihenni, dolgozni és a természet többi szükségletének eleget tenni bizony nagy nyomorúság és búbánat a befelé figyelő embernek: aki örömest volna szabad és mentes minden bűntől.
Evilágban a testi szükségletek valóban nagy terhet jelentenek a belső emberek számára.
Azért fohászkodik a próféta, hogy mindezektől szabad lehessen mondván: Ragadj ki engem, Uram, sokféle szükségeimből.
De jaj azoknak, akik nem értik át nyomorúságukat: nagyobb jaj azoknak, akik még szeretik is ezt a nyomorult és romlandó életet.
Mert némelyek annyira belészeretnek, bár kézi munkájukkal, sőt koldulásukkal alig szerzik meg a mindennapit, hogy ha mindig itt élhetnének, nem törődnének Isten országával.
Bizony eszeveszett és hitetlen szívű ember az, akit annyira rabul ejtenek a földi dolgok, hogy semmi másnak jóízét nem érzi.
Az effélék, szegények végtére keservesen meglátják, milyen hitvány semmiség volt, amit szerettek.
Istennek szentjei és Krisztusnak imádságos életet élő barátai nem törődtek azzal, ami a testnek kedves, sem azzal, ami evilágon virul, minden reményük, igyekezetük az örök javakra irányult.
Minden kívánságuk arra gerjedezett, ami odafent van és örökkévaló, a látható dolgok szeretete nem húzhatta le őket.
Ne veszítsd el, testvér, a lelki előmenetelben való bizodalmat, míg annak ideje, órája van.
Miért halogatnád, ami jót elhatároztál?
Kelj fel, fogj hozzá nyomban és mondd: Most van itt a cselekvés ideje, most van ideje a küzdelemnek, most van alkalmas idő a megjavulásra.
Amikor rosszul megy a sorod, és zaklatásokban van részed, akkor van az érdemszerzés ideje.
Tűzön, vízen kell átgázolnod, csak úgy juthatsz el a nyugalomba.
Ha magaddal nem tusakodol, nem győzöd le a vétket.
Amíg e gyarló testben élünk, bűn nélkül nem lehetünk: a csömör és a szomorúság el nem kerül.
Bizony szeretnénk minden nyomorúságtól békében lenni; de mivel a bűn által elveszítettük az ártatlanságot: elvesztettük az igazi boldogságot is.
Azért türelemmel kell lennünk, és Isten irgalmára kell hagyatkoznunk: amíg el nem múlik ez a mocskos világ, és ezt a halálra szánt létet magához nem ragadja az élet.
II.
Ó milyen gyarló az ember: mindig hajlandó a rosszra.
Ma meggyónod bűneidet: holnap újra elköveted, amit meggyóntál.
Most eltökéled magadban, hogy többé nem teszed, és egy óra múlva úgy elbuksz, mintha semmit el nem határoztál volna.
Méltán megalázhatjuk hát magunkat, és semmi okunk sincs az elbizakodásra, oly igen gyarlók és állhatatlanok vagyunk.
Azt is hamar elveszíthetjük hanyagságunkkal, amit a kegyelem segítségével nagy nehezen megszereztünk.
Mi lesz velünk éltünk utóján, ha már ily korán ellankadunk?
Jaj nekünk, ha úgy átadjuk magunkat a nyugalomnak, mint ha már a béke és a biztonság venne körül: pedig még nyoma sincs életünkben az igazi szentségnek.
Bizony ránk férne, hogy újra tanítsanak minket, mint jó noviciusokat, a jó erkölcsre, hátha úgy megjavulnánk, és lelkiekben előre jutnánk.