(megtartóztatási nap)
Szent Lukács evangélista ünnepe, akinek evangéliuma Isten irgalmasságát visszhangozza.
„Lukács, a szeretett orvos, Pál kísérője, aki mindennek utána járt, és így írta meg evangéliumát és az Apostolok cselekedeteit. Megtapasztalta, amit mi is megtapasztalhatunk, hogy az Úr erőt önt belénk. Bátran járhatunk az Ő útján.”
Szent Lukácstól két terjedelmes szentírási könyv: egy Evangélium és az Apostolok Cselekedetei birtokában vagyunk, ennek ellenére jóformán semmit nem tudunk meg közvetlenül az íróról. Igazi evangélista, aki nem önmagáról, hanem a világ Üdvözítőjéről akar beszélni, hogy minden istenszerető lélek megtudhassa, mennyire igaz mindaz, amire az Egyház tanította.
Ünnepét az egész Egyház október 18-án üli. A római naptárban a 9. század óta szerepel. A hagyomány szerint Szent Pál útitársa volt missziós útjain; mestere halálát követően Egyiptomban és Görögországban prédikált. Evangéliumán kívül őt tartják az Apostolok Cselekedetei szerzőjének is.
A megbízható ókori keresztény hagyomány szerint a római birodalom Szíria nevű kisázsiai tartományának fővárosában, Antióchiában született. Ez a város nagyságban mindjárt Róma és Alexandria után következett. Félmilliónyi lakossága szírusokból, görögökből és zsidókból állott. Lukács pogány görög családból származott. Neve úgy látszik a Lukánus névnek rövidített alakja. Hivatására nézve orvos volt s széleskörű irodalmi műveltséggel rendelkezett. Egész életén át nőtlen maradt.
Szülővárosa a Szent István első vértanú megölésével kezdődő üldözés idején kapta az első keresztény hithirdetőket. De ezek „nem hirdették az igét senki másnak, csak a zsidóknak”. Később Ciprusból és Cirénéből érkeztek mások, s ezek már „a görögökhöz is szólottak, hirdetvén az Úr Jézust” (ApCsel. 11,19-20).
Lukács sohasem látta az Urat, s biztosra vehető, hogy ezektől a ciprusi és cirénei igehirdetőktől ismerte meg a Keresztrefeszítettet. A kereszt ugyan a pogányok szemében oktalanság volt (1Kor. 1,23), mégis meghódította a tanult pogány orvost. Megkeresztelkedett. Ez 40 körül, tehát még Barnabásnak (jún. 11) és Pálnak (jún. 30) antióchiai működése előtt történhetett.
Az új keresztényre nem kis hivatás várt az Isten országában. Isten a pogány tévelygésből a pogányok megtérésére hívta; a testek gyógyítóját a lelki egészségre vágyó betegek orvosának tette meg; a művelt görögnek pedig azt a feladatot szánta, hogy megírja a harmadik evangéliumot és följegyezze az Apostolok Cselekedeteiben a kereszténység fölséges tavaszának első fakadását, közben pedig tanítvány- és munkatársként kísérje a nemzetek apostolát.
Lukács ennek a küldetésnek hűségesen megfelelt. Nagy kár azonban, hogy életéről nem áll rendelkezésünkre elegendő részletes adat. Amennyire „gondosan végére járt” (Luk. 1,3) írásaiban a másokra vonatkozó adatoknak, annyira hallgat önmagáról. De ezzel is megvilágítja egyik legnagyszerűbb vonását, alázatos szerénységét.
Közötte és Pál között a tanítvány és mester bensőséges viszonya minden valószínűség szerint már Antióchiában kezdődött a nemzetek apostolának nagy missziós útjai előtt. Az is valószínű, hogy korán kapcsolódott bele az igehirdető munkába.
Erre az első adatunk Szent Pál második útjával kapcsolatos.
Az Apostolok Cselekedeteiben (16,10 kk.) Lukács önkénytelenül is elárulja, hogy Troaszban Pálhoz csatlakozott s elkísérte őt a macedóniai Filippi városáig. Amikor Pál innen Tesszaloniki felé vette útját, nem ment vele. Úgy látszik, az apostolnak az volt az óhaja, hogy szeretett tanítványa maradjon ott azon a nagyjelentőségű helyen. Hisz Filippi volt az első keresztény hitközség, amelyet Pál Európában alapított és mindig annyira kedvelt. Ez 52 körül történt.
Amit Pál elültetett, azt Lukács néhány éven át odaadó gonddal öntözte. Pált a harmadik út alkalmával (57 nyarán) megint Filippiben találjuk. Filippitől Jeruzsálemig Lukács újra Pál társaságában volt (ApCsel. 20,5-21,18). Sőt elkísérte őt Cezareától Rómáig (ApCsel. 27,2) s ott maradt vele a két évig tartó első fogságnak majdnem a végéig. Az apostol erről a tartózkodásról két ízben is megemlékezik, nevezetesen a kolosszeieknek (4,14) nagy melegséggel írja, hogy köszönti őket „Lukács, a szeretett orvos”.
Az apostol első fogságának idejére esik Lukács írói működése is. Először az evangéliumot írta meg. Írását a római pogány-keresztényeknek készítette s egy előkelő ismerősének, Teofilnek ajánlotta. A szeretet és irgalom evangéliumának szokás nevezni. A legszorgosabban utána járt minden szükséges adatnak. Innen magyarázható nagy pontossága a részletekben s az, hogy sok olyat tudunk meg tőle, amiről a többi evangélista hallgat.
Csak nála találjuk pl. az angyali köszöntést és Szűz Máriának Erzsébetnél tett látogatását a Magnificattal. Csak ő értesít az Úr születésének olyan körülményeiről, amilyenek a római népszámlálás, a pásztorok imádása, a templomban való bemutatás és megtalálás. Amikor a naimi ifjú föltámasztásáról, az Úrnak Máriánál és Mártánál tett látogatásáról, vagy a tíz poklos meggyógyításáról hallunk, akkor nagy hálával Lukácsra kell gondolnunk.
Csak az ő tollából ismerjük az irgalmas szamaritánusról, a tékozló fiúról, a hamis sáfárról, a dúsgazdagról és Lázárról, a farizeusról és vámosról szóló örök értékű példabeszédeket.
„S mily drága nekünk Szent Lukács 22 fejezete; gyöngyöket hint elénk, Krisztus könnyeit, fohászait, panaszait említi. Vércseppek gyöngyöznek az Úr arcán, leszivárognak ruháján, rengnek az áprilisi fűszálakon” (Prohászka); ti. csak nála olvasható ez a sor: „és lőn az ő verejtéke, mint a földre hulló vérnek cseppjei” (22,44).
A jobb lator megtérését is csak tőle ismerjük.
Ezekkel a részletekkel Lukács nemcsak a legdrágább kincseket mentette meg az emberiség számára, hanem egyúttal saját lelkületét is jellemezte.
Az evangélium megírása után az első fogság vége felé készült második nagy műve: az Apostolok Cselekedetei. Benne a Szentlélek ihletésére a történetíró és szemtanú lelkiismeretességével megírta a kezdődő Egyház történetét a mennybemeneteltől Szent Pál első fogságának végéig. Munkáját Teofilnek ajánlotta, aki akkor már keresztény volt, és a római pogány-keresztényeknek írta. Elsősorban ki akarta mutatni, mennyire a Szentlélek műve az evangélium terjedése. De segíteni akart vele Szent Pálon is. Be akarta bizonyítani, hogy a kereszténység és Szent Pál nem ellenségei a római birodalomnak. Hogy Szent Pál az első fogságból kiszabadult, abban része volt Lukácsnak, a hűséges tanítványnak is.
Az első fogság legvégén már nem volt Pál mellett. Valószínűleg valami jelentősebb megbízásban utazott el Rómából. A spanyol úton sem kísérte az apostolt. Ellenben a második fogsága idején újra mestere mellett volt, „Egyedül Lukács van velem” írja az apostol Timóteusnak (2Tim. 4,11). Milyen nagy vigasztalás volt ez a hűség a szorongattatásban lévő Pálra nézve! A vesztőhelyre is elkísérte.
Pál vértanúsága után Dél-görögországba (Achája) ment s mint püspök ott működött élete végéig. Vértanúként halt meg, valószínűleg Patarában. Ez a város kisázsiai kikötő Ródus szigetével átellenben.
Amikor Pállal együtt a harmadik apostoli út végén FilippitőI Jeruzsálem felé tartott, megfordult ott is. Halála idején 74 éves vagy még idősebb aggastyán volt. 357-ben földi maradványai Konstantinápolyba kerültek.
Lukács nemcsak az orvosoknak, hanem a festőknek is védőszentje.
Egy 6. századbeli hagyomány szerint ti. festő is volt s megfestette a Szent Szüzet. Rómában és másutt (pl. a csensztochovai pálosoknál) máig mutatják az állítólag tőle eredő Mária-képeket. Ennek a legendás hagyománynak az az alapja, hogy az evangélisták közül ő rajzolta meg a legmelegebben és legszínesebben a Szent Szűz alakját. De nem ecsettel és festékkel, hanem tollal és szívvel.
Szent Lukács, aki mint orvos különös részvéttel nézte a beteg embert, mint evangélista észrevette, hogy a Megváltó maga is orvos, sőt, ő „az Orvos”, aki a beteg emberiségnek meghozta a gyógyulást a megváltás művének végrehajtásával. Úgy mutatja be evangéliumában az Emberfiát, mint a betegek gyógyítóját, a bűnöket megbocsátó Irgalmat, aki árasztja az emberek között Isten jótéteményeit és hirdeti az irgalmasság evangéliumát.
A Legenda Aurea szerint maga a Lukács-evangélium is gyógyít, mégpedig háromféleképpen: sebeket gyógyít azáltal, hogy a megtört szívűeknek hirdeti a megváltást; erősít azáltal, hogy elmondja az örömhírt; végül megőriz az újabb romlástól azáltal, hogy közli az isteni törvényeket és evangéliumi tanácsokat.
Szent Lukács evangéliumát sok tekintély hitelesíti.
Bernát megadja annak okát is, hogy az angyal miért adta hírül a Boldogságos Szűznek Erzsébet foganását:
„Azért adatott hírül Máriának Erzsébet foganása, hogy mind az Üdvözítő, mind az Előhírnök eljöveteléről tudomása legyen, s az események időrendjét észben tartva később jobban kifejthesse az igazságot az evangélium leíróinak és prédikátorainak, hiszen Isten a kezdet kezdetétől fogva minden titkot kijelentett neki.”
Úgy hírlik, az evangélisták sok mindenről kifaggatták Máriát, ő pedig hiteles beszámolót adott nekik. Különösen Szent Lukácsra vonatkozik ez, mert úgy futott a Szűzhöz, mint a frigyszekrényhez, és sok dologról megbizonyosodott általa. Különösen azokról, amikről csak neki volt tudomása, úgymint az angyali üdvözletről, Krisztus születéséről és hasonlókról, amiket csak Lukács mond el.
A hagyomány szerint a Szűzanya sok dolgot megőrzött a szívében és emlékezetében éppen azért, hogy később a szent evangélistáknak elmondhassa. Lukács pedig felkereste őt, és mint az Újszövetség frigyszekrényének sok kérdést tett fel az Üdvözítőről, s kérdéseire sorban választ kapott.
Így írhatta meg az evangélium elején olyan részletesen Jézus gyermekségtörténetét, benne Mária imádságával, a Magnificattal és Zakariás himnuszával, a Benedictusszal.
„…Magasztalja lelkem az Urat, és szívem ujjong üdvözítő Istenemben. Tekintetre méltatta alázatos szolgálóleányát: Íme ezentúl boldognak hirdetnek az összes nemzedékek, mert nagyot művelt velem ő, aki Hatalmas: Ő, akit Szentnek hívunk…”
„Áldott az Úr, atyáink Istene,* mert meglátogatta és megváltotta az ő népét; Erős szabadítót támasztott minékünk* szolgájának, Dávidnak családjából… „
Az apostolok is hozzájárultak beszámolójukkal Lukács evangéliumához. Mivel az evangélista nem volt jelen Krisztus minden tetténél és csodájánál, azon közlések és beszámolók alapján írta meg evangéliumát, amiket a Krisztus mellett állók mondtak el. Ő maga is elárulja ezt Előszavában: „Amint előnkbe adták, akik eleitől fogva ő magok látták és szolgái voltak a beszédnek” (Lk 1,2).
Kétféle dologról szokás tanúbizonyságot tenni: a látottakról és a hallottakról.
Ezért, mint Ágoston mondja, az Úr azt akarta, hogy ketten tanúsítsák a látottakat: Máté és János, és ketten a hallottakat: Márk és Lukács. S mivel a szemtanú vallomása érvényesebb s biztosabb, mint az, amit hallomás után vallanak, ezért, mint Ágoston mondja, a látottakról szóló két evangélium közreveszi a középső, mintegy „erőtlen” evangéliumokat, hogy megtámogassák őket a szélső, biztosabb evangéliumok.
Szent Lukács evangéliumát Pál is csodálatosan elismerte, amikor szavainak megerősítésére Lukács evangéliumára hivatkozott.
Minthogy megtérése előtt művelt pogány orvos volt – az orvosok és kórházak, fürdők védőszentje lett. Az ő nevét viseli a budai Szent Lukács gyógyfürdő és kórház; szobra az épület homlokzatán látható.
Istenünk, ki Szent Lukácsot arra választottad, hogy igehirdetésével, és írásaival feltárja a szegények iránti szeretetedet, kérünk, engedd, hogy híveid kitartsanak a szeretetben, és minden nép megláthassa üdvösségedet!