I.
Rosszat nem szabad tenni semmiért a világon, senki emberfia kedvéért sem.
De ha valaki segítségünkre szorul, szabad némelykor valami jót elhagynunk, vagy jobbra váltanunk.
Ha ezt tesszük, a jó cselekedetet nem szalajtjuk el, hanem inkább jobbra cseréljük.
Szeretet nélkül a külső cselekedet semmit sem ér; viszont mindaz, ami szeretetből történik, bármily csekélység, bármily jelentéktelen dolog: mindenestül termékenynek fog bizonyulni.
Isten ugyanis elsősorban azt veti latra, ki milyen indulattal cselekszik, nem azt, hogy mekkora tettet visz végbe.
Sokat tesz, akiben nagy szeretet lakik.
Sokat tesz, aki amit tesz, jól teszi.
Jól pedig az tesz valamit, aki inkább a közösség javát keresi, nem a magáét.
II.
Gyakran szeretetnek látszik az, ami inkább a test és vér indulatából ered: mert a természeti hajlam, az önakarat, a viszontszolgálat reménye, saját kényelmünk keresése ritkán marad ki dolgainkból.
Akiben igaz és tökéletes szeretet lakik, az sohasem önmagát keresi, hanem csak azt óhajtja, hogy minden Isten dicsőségére legyen.
Senkire sem irigykedik, mert a saját javának örül; és nem is akar magában örülni: hanem minden örömön túl Istenben keresi boldogságát.
Senkinek semmi jót nem tulajdonít, hanem mindent Istenre vezet vissza, aki ősforrása mindennek, akiben mint végső célban minden szent éltető békét talál.
Ó, akiben csak egy szikrányi igaz szeretet volna, bizonyára megérezné, hogy minden földi jó csupa hiábavalóság.