Az egyik legelképesztőbb ereklye: Szent Januáriusz vére
Évente háromszor válik cseppfolyóssá:
szeptember 19-én, december 16-án és május első vasárnapja előtti szombaton
A kereszténység jó néhány ereklyét tudhat magáénak, melyek közül az egyik ma is megcsodálható: ez Szent Januáriusz vére. Ez a szent relikvia azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy ismeretlen okoknál fogja évszázadok óta bizonyos időpontokban újra meg újra folyékonnyá válik alvadt állapotából, majd ismét megdermed.
Régen úgy tartották, hogy amikor Szent Januáriusz vére elveszíti folyékony halmazállapotát, akkor valamiféle vész leselkedik Nápoly lakóira.
De ki is volt ez a személy? Hogyan lett belőle szent? Miben áll a csoda titka?
A dél-itáliai Benevento püspöke, Januarius Puteoliban halt meg, 305-ben. Hatodmagával lett vértanú: Festus, Desiderius, Sossus, Procolus, Eutyches és
Acutius voltak a társai abban a dicsőséges küzdelemben, amelyben a Diocletianus-féle üldözés során győztek Krisztus nevében.
Januarius, olaszul San Gennaro születés ideje és helye ismeretlen.
A VII. századi vértanúakta szerint egy harmincesztendős misenói diákonus, Sossus megtudta, hogy Pozzuoliba érkezett a beneventói püspök, Januarius a diakónusával, Festusszal és a lektorával, Desideriusszal. Sossus többször is fölkereste őket, de mindig titokban, mert a Sibyllához zarándokló pogány tömeg veszélyes volt a keresztényekre.
Sossust minden óvatossága ellenére fölfedezték, s mint keresztényt Dracontius bíró parancsára bebörtönözték. Ekkor Januarius és két kísérője elment hozzá. Amikor megvallották, hogy ők is keresztények, mindhármukat letartóztatták és a bíró elé vitték. A bíró felszólította őket, hogy áldozzanak az isteneknek, s mivel nem voltak hajlandók, kimondta az ítéletet, hogy Sossusszal együtt mind a négy keresztényt vessék medvék elé Puteoli amfiteátrumában.
Az ítéletet azonban megváltoztatta, és kard általi halálra ítélte őket. Miközben a vesztőhelyre kísérték a püspököt és három társát, a puteoli egyház diákonusa, Procolus és két hívője, Eutyches és Acutius tiltakozott az igazságtalan ítélet ellen. Erre elfogták, és velük együtt lefejezték őket is – szerepel a Katolikus Lexikonban.
Gennarót később latin néven mint Szent Januariust avatták szentté. 1936-ban látott napvilágot egy olyan föltevés, mely szerint a Nápolyban tisztelt Januarius azonos a beneventói vértanú püspökkel, aki a szardikai zsinaton (343) védte az igaz hitet, ezért Constans császár száműzetésbe küldte, s vértanú lett.
Egyes történészek elfogadják, más hagiográfusok szerint ennek a föltevésnek semmi történeti alapja nincsen – írja Diós István A szentek élete című kötetében. A szent vértanúk tiszteletét a IV. század óta őrzi a hagyomány. A Jeromos-féle Martirológium szerint szeptember 19-én temették el Januariust és vértanútársait a Nápoly melletti Puteoliban. A római naptárba 1586-ban vették föl ünnepüket.
Januarius nevéhez kötődik a „nápolyi vércsoda”: a templomban őrzött, üvegtégelyben lévő alvadt vér időről időre folyékonnyá válik és láthatóan felbuzog. Két nagy ampullát Nápolyban őriznek; a nagyobbik ovális keresztmetszetű, köbtartalma kb. 60 cm³, a kisebbik hengeres, köbtartalma mintegy 25 cm³. A hagyomány szerint egy nápolyi asszony – nevezetesen, Eusebia – Januarius lefejezésekor állítólag felfogta a vértanú püspök vérét egy kis ampullában, s évekig magánál őrizte; később átadta az ereklyét a nápolyi egyháznak. Ezt ma a nápolyi katedrálisban őrzik.
A hagyomány szerint évente háromszor válik cseppfolyóssá (akár még fel is buzog): szeptember 19-én, december 16-án és május első vasárnapja előtti szombaton, és mindkét ünnepet követően nyolc napon át tart, majd újra megalvad.
A csoda első hiteles leírása 1389. augusztus 17-éről való, amikor a nápolyi hívek körmenetben vonultak ki a vérereklye fogadására, és magukkal vitték Januarius püspök fejereklyéjét is. Amikor a két ereklye találkozott, a megszáradt vér folyékonnyá vált.
Nápoly népe a város fő patrónusaként tiszteli a vértanú püspököt. A csodás jelenség bekövetkeztét a következő hónapok kedvező vagy kedvezőtlen előjeleként értelmezik. A vércsoda nemcsak Nápolyban, hanem egyidejűleg Pozzuoliban is bekövetkezik: abban a templomban, amelyet a kivégzés helye fölé építettek.
Más források szerint nem egy, hanem két üvegcse létezik. Utóbbi valamivel kevesebb vért tartalmaz, mint az előbbi fele. Hívők ezrei szoktak ezekben az időpontokban elzarándokolni az említett helyszínre megtekinteni a vér csodálatos átváltozását, a vércsodát. Amikor pedig ez nem következik be – mert ilyen is előfordul –, akkor azt rossz ómennek, baljós előjelnek tekintik.
Például ez történt 1939-ben, a II. világháború kirobbanásakor, 1943-ban, amikor Olaszország belépett a háborúba, 1973-ban, amikor kolerajárvány tört ki Nápolyban és 1980-ban, amikor Olaszország déli részét földrengés rázta meg.
Szent Januárusz vérének legendáriumához hozzátartozik, hogy képes spontán módon megolvadni, folyékonnyá válni. Ilyen alkalom például a pápai látogatás. A vérereklyével kapcsolat azonban sok a ködösítés. Ilyen például, hogy a Katolikus Egyház soha nem adott ki hivatalos állásfoglalást a jelenségről, sőt a tudományos vizsgálatokkal kapcsolatban is semleges álláspontra helyezkedik. Így nem lehet a dolog végére járni, vagyis nem lehet minden kétséget kizáróan eldönteni, hogy Szent Januáriusz vér-csodája mögött természetes vagy természetfeletti okok állnak. Szent Januáriusz vérének tudományos vizsgálatát tiltják arra hivatkozva, hogy az esetleg jóvátehetetlen károkat tudna okozni a vérben.
Mindenesetre néhány ünnepnap alkalmával körmenetben viszik az ereklyét a Santa Chiara Monostortól indulva, ahol az érsek a hívők előtt felemeli és megdönti az ereklyetartót, megmutatva, hogy szilárd a tartalma, majd a főoltárra helyezi a szent többi relikviája mellé. Annak ellenére, hogy néhány régi tudományos vizsgálatot azért sikerült elvégezni az ereklyén, valójában nincs kielégítő magyarázat a vér szokatlan viselkedésére. Mostanság pedig már egyes tudósok szerint a fiola tixotrópikus vegyületet tartalmazhat, amelyek sajátossága az, hogy ha sokáig mozdulatlanul hagyjuk őket, akkor megnő a viszkozitásuk, illetve csökken a folyóssága, amennyiben megmozdítják. Újabb teória szerint emberi vér helyett konkrétan csupán hidratált vasoxidot tartalmaz az üvegcse, amely a vérre hasonlít. Jelenleg tehát fennáll vércsoda enigmája, ugyanakkor a kutatók többsége hite miatt kizárja annak a lehetőségét, hogy a relikvia hamisítvány lenne.
„…Benevent püspöke meglátogatott Mizénumban egy igen szentéletű Szózius nevű diakónust. Miközben ez az evangéliumot énekelte a szentmisén, Januárius lángkoszorút látott fején.
Ebből következtette, hogy a vértanúság koronája várja. Csakugyan, a Dioklécián-féle üldözésben Szóziust börtönre vetették, majd az őt látogató és buzdító püspököt is lefejezték. Januárius ereklyéi már az 5. században Nápolyba kerültek, mely őt védőszentjének választotta. A föléjük épült hatalmas dóm őrzi koponyáját és két ampolnában vérét, mely rendesen alvadt állapotban van.
A szent nagy ünnepein (máj. 1, 2, szept. 19, dec. 6) azonban, ha a koponyához közelítik, forrni kezd, „mintha türelmetlenül várná a föltámadást, mikor megint végigfolyhat a szent tagokon”, mondja Barónius (lásd máj. 26). Ez kétségtelen tény, valamint az is, hogy a szent ereklyéi nem egyszer megállították a Vezúv tűzhányó izzó lávafolyamát a város határában…”
Nápoly védőszentjének relikviáit 835-ben Nápolyból Beneventbe vitték, de 1491-ben visszaadták őket Nápolynak.
A hagyomány szerint Nápoly lakói ki akarták szabadítani Januariust, de ő megtiltotta nekik, mondván, hogy vértanúként örökre városuk védelmezője lesz. Valóban, a szent ereklyéi, melyeket Nápolyba vittek, már évszázadok óta védelmezik a várost.
A szent a városlakók segítségére siet a járványok és a Vezúv kitörése idején, megállítván a lávafolyamot, ami minden útjába kerülőt megsemmisít.
A nápolyi székesegyházban Szent Januarius főpap vértanú fejereklyéje mellett található egy edény is a szent vérével, amely időről időre, évente húsz alkalommal, folyékonnyá válik, minta még mindig friss lenne.
Istenünk, ki megengedted, hogy Szent Januarius vértanúd emlékezetét megüljük, add meg, kérünk, hogy az örök boldogságban társaságának örvendhessünk!
„Dicső Király, a vértanúk kezedből kapnak koszorút, a földi létet megvetik s te otthont az égben adsz nekik. Füledbe, Urunk, jusson el szavunk, mely kérőn esdekel: míg győztes dalunk énekel, minden vétkünk töröljed el.”